Valahogy így vagyok a karácsonnyal mostanában. Engedem, hadd menjen...
Több bajom is van a karácsonnyal. Az egyik, hogy nincs vége. Megvan a felvezetés, a várakozás, a készülődés, aztán az egész kipukkan, mint egy lufi. A fát is akkor szokás leszedni,amikor már unjuk kerülgetni, meg takarítani utána.
Pedig ott a Vízkereszt, hagyományosan az jelentette a karácsonyi ünnepkör végét. És mi le is zárjuk, meg is ünnepeljük, amúgy franciásan.
Még utoljára megreggelizünk majd az adventi koszorú fényénél.
Napközben, amíg a kisasszonyok oviban vannak, az Angyal elviszi a karácsonyfát a díszekkel együtt, én pedig a házban szedegetem le a karácsonyi díszeket.
Délután, amikor mind itthon leszünk, nekiállunk majd galette-et sütni.
A galette des rois egy francia sütemény, általában mandulás krémmel töltött leveles tészta. Magyarra kb. úgy lehetne fordítani, hogy királyok lepénye. Persze erre is igaz, hogy ahány ház, annyi ... galette. De mindegyikben közös, hogy a krémbe bele kell rejteni egy babszemet. A kész sütit annyi részre vágni, ahányan esznek majd belőle. Hogy melyik szeletet ki kapja, azt az asztalnál ülők közül a legfiatalabbnak kell eldöntenie. Aki megtalálja a babot, az lesz a király, vagy a királynő. Mindenki az ő kívánságát lesi, mindenki igyekszik az ő kedvében járni.
Szeretjük ezt a kedves szokást, mindig jó mulatság kerekedik belőle. Ilyenkor előkerülnek a karácsonykor kapott játékok, és azzal játszunk, amivel a király vagy a királynő szeretne.
Találtam egy galette receptet, amit gyerekeknek szántak, mert olyan egyszerű, hogy a kevésbé rutinosak is boldogulnak vele. Lefordítottam, ide másolom, lehet, hogy néhány év múlva lesz nálunk olyan gyerek, akit majd érdekel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése