Ugrás a fő tartalomra

Pulyahülyítő

A nagymamám mondta mindig, hogy "pulyahülyítőnek jó lesz."
Pulyahülyítő gyakorlatilag bármi lehet, aminek egyébként semmi értelme sincs, és szükség rá kb. ugyanennyi, mégis boldoggá lehet vele tenni a gyerekeket.
Amikor az Elsőszülöttünket vártuk, megállapodtunk, hogy intézményesítjük ezt a pulyahülyítést. A Párom összeghatárt is kitalált:  max. 300 forint. Ennek már 6 éve, de még mindig belefér ebbe az összegbe a pénzen vásárolható boldogság.
Most pl. lapszabászaton jártunk, ott láttam meg a pulton kitéve ezt:

ZSÍRKŐKRÉTA!!! Már kimondani is jó. Mint egy nyelvtörő. (Vannak ilyen kedves, vicces szavak, pl. vadnövénysövény, körtetorta, és most más nem is jut eszembe.) Szóval zsírkőkréta. Nekem eddig a zsírkőről csak a kis elefántok, Buddhák, füstölőtartócskák jutottak eszembe, de most már itt van ez is. Valószínűleg a barkácsboltban azt gondolták, hogy az asztalosok majd ezzel jelölik be a bútorlapon, hol lesz a csavar helye, más ilyenek. Kipróbáltam, fog a bútorlapra. A kisasszonyok kipróbálták, fog a betonra. De leginkább erre használtuk:
Ja, és 180 forint volt darabja.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Dolgozott nálunk

ez az ember, aki hajlandó is volt meg képes is egy íves falat megépíteni, és szekrényajtóból szobaajtót csinálni. Persze, hogy megkérdeztem, volna -e kedve megépíteni a fürdőszoba falát is. Oda egy zuhanyajtót kellene beépíteni ajtónak. (Nem nagy a tetőtérben a belmagasság, a fürdőszoba fala kb. a tetőgerinc alatt lesz majd, oda kényelmesen elférne egy ajtó, csak nyitni nem tudnánk, nem férne el a tetőtől. Ezért rögtön tolóajtót kerestünk. Azt meg egyszerűen Jelnek vettük, amikor megjelent egy hirdetés, hogy egy új, üveg tolóajtót árulnak 5 utcányira tőlünk. Ja, hogy zuhanyfülke-ajtó? És akkor mi van?) Sóhajtott nagyokat, de a szeme mosolygott huncutul - a világért be nem vallaná, de szereti megvalósítani a szokatlan ötleteinket. És íme, van már fala a fürdőszobának és rajta ajtó. Belülről, a fürdőszoba felől