Majd én

megmutatom, veszek én olyan széket, hogy még! Olyan széket veszek, amilyet még nem látott a világ. Csak néhány hétig kellett keresgélnem, de rátaláltam! Mutatom a Páromnak a hirdetést, nézi csodálkozva, hogy hű, neki biztos, hogy soha nem jutott volna eszébe, hogy ilyen is lehet egy szék, de ez nagyon jól néz ki, épp csak kicsit extrém, kell ez nekünk. Olvassuk a hirdetés szövegét, hát, a szék centire pontosan épp akkora, amekkora nekünk kell. Befér a kocsiba is, nincs is tőlünk messze, az ára meg egyenesen kedvező.

Írtam is az eladónak, mikor mehetnénk megnézni a széket.

Egy egész hétig vártam a választ, hiába. Ilyenkor általában ki is szoktam szállni az üzletből, úgy gondolom, ha a hirdetésben meg van adva e-mail cím, elvárhatom az eladótól, hogy kommunikáljon e-mailben. De ez a szék annyira nekünk való volt, hogy nem hagytam annyiban, telefonáltam.

Jaj, ön érdeklődött e-mailben múlt héten?

Bizony.  

Ó, hát ezek szerint tényleg érdekli a szék. (Mi másért írtam volna az e-mailt?) Persze, megvan még, de épp most jelentkezett egy másik érdeklődő is. 

És ez már a második jel volt, hogy engedjem el ezt a széket. Mostanában gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy hónapokon át hirdetnek valamit, aztán amint érdeklődni kezdek, rögtön felbukkan egy másik vásárlójelölt is. Bennem nincs versenyszellem, és szeretem azt hinni, hogy kinőttem az óvodáskori de úgyis én láttam meg  először típusú játszmákból, ezért ilyen esetekben mindig azonnal átengedem a másik érdeklődőnek a kiszemelt árut. (Amit aztán az eladó továbbra is hónapokig hirdet, de ez már más téma.) Most viszont abban maradtunk, visszahív az eladó néhány nap múlva, a másik érdeklő elvitte-e a széket.

A kép csak illusztráció. Itt találtam.

Eltelt néhány nap, és még annál is több, gondoltam, rácsörgök az eladóra, mi van a székemmel, megvette-e a másik nagyon komoly érdeklődő, vagy mégsem.

Volt másik érdeklődő is? Jaj, már nem is emlékszem. Mindegy, a lényeg, hogy még nem adtam el a széket, megvan még.

Mikor lehetne megnézni?

Hááát, mi most nem vagyunk itthon, aztán egy pár napig vidéken leszünk, vagy külföldön, de nem baj, mert a szék nem is itt van, hanem egy másik városban (100 km-rel odébb, mint ami a  hirdetésben írva volt), a férjem barátjáéknál, mert ők árulják, vagyis én árulom, csak náluk van a szék, szóval ott lehet megnézni a széket.

De a hirdetésben nem ezt írták. Ha tudom, hogy ott a szék, nem is érdeklődök. 

Ó, hát nincs olyan messze az, magukhoz majdnem közelebb is van. (Majdnem. Csak 90 km plusz.) Ha esetleg arra járnak, nézzék meg.

Ha esetleg... Akkor mondjon egy címet, kérem, hogy hová kellene mennünk a székért.

Hű, hát én nem tudom. Ha már ott lesznek, a pékségnél érdeklődjenek. Lehet, hogy ott a szék, vagy ott meg tudják mondani, hol van. Ismeri azt a pékséget?

Nem. Én még soha nem jártam abban a városban, azt sem tudom, hány pékség van ott. Így biztosan nem fogok rábukkanni a székre, amit ön árul. (Kezdtem azt érezni, hogy ő is nagyon szeretné megtudni, hol az a szék, és velem akarja megkerestetni.)

Abban maradtunk, ha majd visszajön a férje (aki lement a gyógyszertárba a nagymamával - mindenkiről megtudtam, hol van, csak a szék nincs meg), megkérdezi a barát elérhetőségeit, és küldi sms-ben. 

Azóta is küldi. És azóta is árulja a széket. Mert ő is csak eladni akar.