Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 51.

Élelmiszerbiztonsági vizsgálat zajlik. A menzákon. Gondoltátok volna?
Én is csak a rádióból értesültem róla.
Az Élelmiszer-biztonsági Hivatal Vendéglátás és Étkeztetés  Felügyeleti Osztályának vezetője, Zoltai Anna számolt be róla mindazoknak, akik péntek délelőtt a Kossuthot hallgatták.
Azt vizsgálják, hogy a gyerekek miért utasítják el ennyire a menzás ételeket. A kapott ételek jelentős részét nem eszik meg, sok maradék kerül ki az iskolai óvodai konyhákról, miközben a gyerekek éhesek maradnak.
A riporter bravúros kérdéssel indított:
- Arról van szó tehát, hogy hiába tartalmaz egy étel minden szükséges tápanyagot, ha nem elég ínycsiklandó, akkor azt a gyerekek nem fogadják el? (Már megint a gyerekek, mindig azokkal van a baj. Mikor látjuk már be végre, hogy a gyerekek épp úgy táplálkoznak, mint a felnőttek? A felnőttek sem szívesen ennének "nem eléggé ínycsiklandó" ételt.)
A vizsgálatból kiderült, hogy az a minimum feltétel, hogy az étel gusztusos legyen. (Piszok kis kölykök, mikor lettek ezek ilyen igényesek?) Ha az étel "ízléses, finom, jó illatú, jó ízű", akkor megeszik, míg a "túlfőtt, túl ázott, kellemetlen illatú, nem harmonikus ízű, rágós" ételek viszont nem kellenek nekik. (Nem és nem, hiába tukmálják rájuk nap mint nap. Komisz gyerekek. Ha a gyerekek nem eszik, akkor ki a túlfőtt, szottyadt, büdös, mócsingos ételek célközönsége? A felnőttek? És hány éves korban van a váltás? 18 éves korig nem eszik, utána meg ..., utána meg már igen? És tényleg csak egy csapat magasan kvalifikált szakember több heti munkája és nyilván nem kevés költség árán lehetett eljutni a nagy felismeréshez, hogy nem kell gusztustalan, büdös, rossz ízű ételt adni a gyerekeknek???)
A nagy rácsodálkozások után a lángész műsorvezető így szólt:
- Csak tudja ám, van itt egy trükk, amit érdemes észben tartanunk, különösen, ha gyerekekről beszélünk. Bármibe, na jó, nem bármibe, de az ételek 80%-ba tesz egy kis cukrot, azt egy óvodáskorú gyermek biztos, hogy szeretni fogja. (Ez tényleg ennyire ostoba? Mert az óvodáskorú gyermekek nem azok ám! Nem esznek meg minden szart, csak azért, mert megcukrozták. És miért is raknánk az ételek 80%-ba egy kis cukrot? Miért kellene elnyomni az eredeti ízeket az édessel? Szerintem már így is elég rossz a menzás helyzet, legalább ne adjunk ötleteket. Amikor mi kezdtük az iskolát, a káposztás tésztát sósan kaptuk a menzán. Volt egy-két osztálytársam, akik hiányolták róla a cukrot, mert ők úgy szerették, otthon is úgy ették, de a többség ette lelkesen a sós változatot. Kb. ötödikesek lehettünk, amikor új szokás jelent meg a menzán; aki kérte, annak a konyhás nénik  egy kiskanálnyi cukorral megszórták a tésztát. A konyhások is jó fejnek tűntek, a gyerekek is elégedettek voltak ezzel a megoldással. Eltelt néhány év, és már nem a konyhás nénik szórták meg cukorral, hanem kiraktak egy tálban kristálycukrot meg egy kanalat, és kezdődött a szabad rablás, mindenki annyi cukrot szórt, amennyit akart. Most ott tartunk, hogy Elsőszülöttem azért panaszodik, mert nem tudja megenni az iskolában a káposztás tésztát, ő ugyanis a sós, kicsit borsos változatot szereti, az iskolában viszont vastagon megszórják porcukorral, annyira, hogy fehér az egész. Próbálta már, hogy lepiszkálja a cukros felső réteg tésztát, és az alsó, nem cukros részt eszi meg, de annyi cukor van rajta, hogy amint megemeli a villával a tésztát, a cukor leszóródik az alsó rétegre. Ha forró volt a tészta, amikor megcukrozták,  a cukor ráolvad, és tulajdonképpen cukros lében szutyog az egész, mire a gyerekek megkapják. Cukor nélküli adagot nem lehet kérni, már ki van rakva a tányérokban az étel, mire a gyerekek odaérnek. Tehát aki nem eszi a cukrot, az éhes marad.  )

Aki kíváncsi a teljes interjúra, az a Hangtárban meghallgathatja, a műsor a 180 perc, 8.49-kor kezdődik ez a rész.

Igaz, hogy nem ebéd, de van egy pillanatképem a menzás kínálatról. Pénteki uzsonna az iskolában.


Jó illata van, csak azt kellene tudni, mi az a kence a lilahagyma alatt. A Párom vállalta a kóstolás nemes feladatát. Eleinte tanácstalan volt a krémet illetően, de mire a felét megette, már egész meggyőzően állította, hogy tepertőkrém.


Megjegyzések

  1. És akkor jövök én , és azt mondom- örülj, hogy foglalkoznak a témával( sovány vigasz, tudom, és siralmas helyzet, amit bemutatsz), mert ez még mindig jobb annál, ami nálunk van: hogy országos szinten hogy működik, fogalmam sincs, de hogy itt helyben: a vendéglő, ahonnan hozzák az ebédet szakember nélkül állítja össze a menűt, borzasztó változatokat találva ki leginkább sporlás címen, és bizony van, hogy nagyon sok megmarad....Én viszont nem is írhatok róla, annak rossz vége lenne. Időnként szóvá teszem, így is nagy a harag....
    A káposztás laska( Erdélyben :) )itt is sós-borsos:)
    Minden jót, és sokkal jobb ételeket:)

    VálaszTörlés
  2. Látom, megint feltalálták közpénzből a spanyolviaszt. =S

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe