Ugrás a fő tartalomra

Van egy

játék, a LÜK, amit Elsőszülöttemék iskolájában használnak az órák színesítésére. Számos kis része van, és ahogy ez már lenni szokott, újabb és újabb füzetekkel bővíthető a gyűjtemény.
Immár második éve gyűlnek a füzetek, egyre nagyobb gondot jelentett a tárolásuk. A tanárnénik az iratpapucsos megoldást találták ki. Hogy mindenki visz egy iratpapucsot, abban tárolja az alapkészletet és a füzeteket is.
Értem én, tehát vigyünk egy iratpapucsot. Rögtön eszembe is jutott, hogy néhány éve vettem a svéd bútorosnál fából (ok, rétegelt lemezből) ilyet, de már nem használjuk. Mindig csak pakolgattuk, hogy majd felvágjuk gyújtósnak, de valahogy nem került rá sor. Nem volt hozzá szívünk.
Kicsit szétnéztem a farakás környékén, és már meg is volt az iratpapucs. Fellelt állapotban.



Lelakkoztam egy, kettő, három rétegben, fehér lakkal. 


Azt terveztem, hogy dekupázsolok rá valami mintát. Hogy milyet, azt természetesen Elsőszülöttem választhatta ki. Megmutattam neki az összegyűjtögetett szalvétákat, és rábíztam a dolgot.

Ó, hát erre azért nem számítottam. Hogy azt a rengeteg vékony kis növényi részt nekem kell kivagdosnom. Pedig tényleg.
És a kis miszlikeket is felragasztgattam.


A kisasszony ragyogott a boldogságtól. Azt mondta, ilyen biztosan nem lesz senki másnak.


Megjegyzések

  1. Gyönyörű! Éppen mintha kézzel festetted volna! (Gondolom kábé annyi ideig is tartott.) És nem matyó, ez plussz pontot ér!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A matyóhoz elég ambivalens a viszonyom. Úgy tudom, szalvétában (még) nincs matyós.
      Tényleg nagyon sok meló volt vele. Közben sokszor gondoltam arra, hagyom a fenébe, veszek egy iratpapucsot az első boltban. De most már nem bánom, hogy végigcsináltam :)

      Törlés

Megjegyzés küldése