Ugrás a fő tartalomra

Van egy

játék, a LÜK, amit Elsőszülöttemék iskolájában használnak az órák színesítésére. Számos kis része van, és ahogy ez már lenni szokott, újabb és újabb füzetekkel bővíthető a gyűjtemény.
Immár második éve gyűlnek a füzetek, egyre nagyobb gondot jelentett a tárolásuk. A tanárnénik az iratpapucsos megoldást találták ki. Hogy mindenki visz egy iratpapucsot, abban tárolja az alapkészletet és a füzeteket is.
Értem én, tehát vigyünk egy iratpapucsot. Rögtön eszembe is jutott, hogy néhány éve vettem a svéd bútorosnál fából (ok, rétegelt lemezből) ilyet, de már nem használjuk. Mindig csak pakolgattuk, hogy majd felvágjuk gyújtósnak, de valahogy nem került rá sor. Nem volt hozzá szívünk.
Kicsit szétnéztem a farakás környékén, és már meg is volt az iratpapucs. Fellelt állapotban.



Lelakkoztam egy, kettő, három rétegben, fehér lakkal. 


Azt terveztem, hogy dekupázsolok rá valami mintát. Hogy milyet, azt természetesen Elsőszülöttem választhatta ki. Megmutattam neki az összegyűjtögetett szalvétákat, és rábíztam a dolgot.

Ó, hát erre azért nem számítottam. Hogy azt a rengeteg vékony kis növényi részt nekem kell kivagdosnom. Pedig tényleg.
És a kis miszlikeket is felragasztgattam.


A kisasszony ragyogott a boldogságtól. Azt mondta, ilyen biztosan nem lesz senki másnak.


Megjegyzések

  1. Jaaaj, nagyon-nagyon szép lett!:)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű! Éppen mintha kézzel festetted volna! (Gondolom kábé annyi ideig is tartott.) És nem matyó, ez plussz pontot ér!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A matyóhoz elég ambivalens a viszonyom. Úgy tudom, szalvétában (még) nincs matyós.
      Tényleg nagyon sok meló volt vele. Közben sokszor gondoltam arra, hagyom a fenébe, veszek egy iratpapucsot az első boltban. De most már nem bánom, hogy végigcsináltam :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…