Ugrás a fő tartalomra

Szeretek én

még moziba is járni. Igaz, mostanában elég ritkán jön össze, de néha azért mégis. Gyerekekkel is, nélkülük is. Szerintem az egésznek az a kulcsa, hogy jól kell tudni kiálasztani a filmet.
És a mozit.
És az időpontot.
Hétköznap délelőtt egy Woody Allen film még egy plázamoziban is tökéletes választás. Csak mi ketten voltunk rá kíváncsiak, senki nem rágott, csámcsogott, zörgött, beszélt, ivott, röhögött körülöttünk.



A mozizás a film vége előtt néhány perccel vett meglepő fordulatot, amikor az egyik mozis alkalmazott bejött a terembe, és azt nézte, ahogy mi nézzük a filmet. Elég zavaró volt, de úgy gondoltuk, azért csak kivárjuk a történet végét is.
Még ment a stáblista (pedig általában azt is végigolvassuk, arról nem is beszélve, hogy gyakran a stáblista közben is tart még a film egy-egy rövid jelenet erejéig), amikor az alkalmazott ajtót mutatott nekünk, hogy majd ott kellene kifáradnunk. Így keveredtünk a folyosólabirintusba. És mentünk a teljesen kihalt, félhomályos folyosón, mint Tony és Ziva, mondjuk sokkal bátortalanabbul, mint ők, ráadásul ott volt az a sok gigantikus kuka... Az NCIS-ben az ilyenekben mindig találnak legalább egy hullát.

A végén persze minden jóra fordult, és egy ipari jellegű ajtó túloldalán ott várt ránk a csilivili pláza, de rossz érzés azért maradt bennem. Hogy miért kell ezt így? És hogy tényleg nem lehet ezt máshogy? És ha már mindenképp a hátsó ajtón kell távoznunk, nem lehetne azt is igényesen kialakítani?

Ennyit a közszolgálatról. Holnap új játék indul. Akik szeretik a bujócskázós - kincskeresős játékokat, vagy gazdagítani szeretnék a saját filcpiacukat, azok készüljenek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…