még a kánikulában történt. Gyakorlatilag kiköltöztünk az udvarra. Pontosabban arra a néhány négyzetméternyi lebetonozott placcra, ahol a tűzfal és a diófa között szinte egész nap árnyék van. És ha mi mentünk, vittünk magunkkal mindent, ami a komfortérzetünkhöz feltétlenül szükséges. Hideg élelem, hideg ásványvíz, strandpléd, aszfaltkréta, plüsik, frissen mosott ruha - komolyan, mintha a mosás-terítés-hajtogatás-vasalás lenne a hobbim. (A kutya, az jött magától, nehogy kimaradjon valamiből. )
És kicűgöltük a nagy doboz fa vonatot is.
Ez a vonatozás jó mulatság volt néhány napig, nagyban ment az építkezés, pakolászás, fontoskodás, okoskodás, kibékülés...
... a kutya meg csak nézte döbbenten, hogy ezt a sok izét neki tényleg mind végig kell szagolgatnia?
Aztán eljött az idő, amikor a vinnyogás és az okoskodás került túlsúlyba, és a kibékülés is egyre nehezebben ment. Így hát a napi bevásárlásból egy adag dekorgumival tértem haza.
Előszedtem még hozzá ollót, vonalzót, gyurmaragasztót, és már kezdődhetett is az építkezés.
Lemértük a vonatok magasságát a sínnel együtt. (Ez mondjuk a későbbiek szempontjából kihagyható, de hát mérni is meg kell tanulni, és a vonalzóval bánni is.)
Amilyen magas a vonat a sínnel együtt, akkora csíkokat vágtunk a dekorgumiból.
Nagyjából házikókat rajzoltunk, kivágtuk.
Persze egy tisztességes házon ablakok is vannak.
A ház hátoldalára gyurmaragasztót nyomtunk.
És a sínre ragasztottuk.
Az első ház még eléggé átlagosra sikeredett, de aztán meglódult a kisasszonyok fantáziája.
Maradt még a dekorgumiból, várjuk a következő kánikulát :)
Kérlek, nézz majd be hozzám!
VálaszTörlés