Ugrás a fő tartalomra

Ha a gyerek

zenét tanul, hangszer is kell hozzá. Így költözött hozzánk egy téli estén a zongora. Na jó, pianino, de mi zongorának hívjuk.

Azt már akkor is sejtettük, hogy itt nem érnek véget a zongorával kapcsolatos beszerzések, és lám, igazunk lett. Mert tél volt, sötét, és hát kiderült, lámpa is kell.


És zongoraszék.

És metronóm.

Én itt már úgy gondoltam, ennyi elég is, megvettünk mindent, amire szükség volt, részemről befejeztem a zongorázást, néha azért áttörölgetem bútorápolóval, évente egyszer (max. 2x) kiszidolozom a gyertyatartóit, és vége.
De nem. Elsőszülöttemtől kellett megtudnom, hogy valami még hiányzik!
De mi?
Józanabbak azt mondanák, hogy semmi más nem hiányzik a képről, csak egy gyerek, aki szorgalmasan gyakorol. Magam is így gondolom, és jelentem, az a gyerek minden nap ott ül a zongoránál, és gyakorol is szorgalmasan.
Akkor hát mi hiányzik?

Hát az a kis keskeny takaró, amivel a billentyűket kell letakarni gyakorlás után, mielőtt ráhajtanánk azt a tetőt a billentyűkre (biztos van valami neve, de én nem tudom, mi).
- ????????????????
- Igen, mertÉvanéninekvanolyantakarójaésmindiglekelltakarnihogyvédjükaportól.
(Éva néni a kisasszony zongoratanára.) Hogy ez valóban nagyon súlyos bejelentés, azt rögtön tudtam, ahogy Elsőszülöttem szemébe néztem. Ezek szerint kell valami takarót szereznünk a billentyűkre.
- És, Éva néninek milyen takaró van a zongoráján? - igyekeztem nagyon óvatosan kitudni, mégis mit kell előállítranom.
- Zöld. Filc. És arannyal rá van írva a zongora neve. És mindigletakarjaabillentyűketmielőttráhajtjaafedelét! Mindig! Mert ez nagyon fontos.
- Ezek szerint valami zöld filcből csináljunk takarót a billentyűkre.
- Nem. Én nem olyat szeretnék.
- (Nem is tudom, miért gondoltam, hogy bármiféle támpontot ad az, hogy az Éva néni zongoráját mivel takarják le.) TE milyet szeretnél???
- Lilát. És selymet. Hímzéssel. És gyöngyök is legyenek rajta.


Nnnna, azt legalább nem mondhatom, hogy nincsenek határozott elképzelései a gyereknek.
Másrészt viszont. Tudom, ez a gondolat már többször felbukkant a blogon, de az élet újra és újra elém sodorja. Hogy amikor az ember terhes lesz, minden ismerősből csak az dől, hogy most már aztán nem fogtok tudni egy éjszakát sem végigaludni, de milyen jó is, hogy majd csinálhatsz szép frizurákat neki (ó, tényleg, milyen jó is az, a fésülködés meg a hajfonás miatt huzakodni!), és más hasonló közhelyek.
De azt miért nem mondja el senki, hogy a gyerekekkel képtelen és még annál is képtelenebb dolgok is beköltöznek az életünkbe?! Mi pl. nyár elején egy hernyót tartottunk háziállatként, etettük, szedtünk neki friss levelet, csodáltuk, hogy milyen szép sárga és fekete, szinte már szerettük is.
Most meg ez a takaró a zongorának. Selyemből!

És akkor elindult a családi tárgyalástechnikai tréning.
Hogy selyemből nem lesz túl praktikus, mert az csúszik, és azt a hosszú, de keskeny anyagot nagyon nehéz lesz ráigazgatni a billentyűkre, mert mire az egyik végét ráilleszted, a másik elcsúszik.
Akkor találj ki valamit, hogy ne csússzon el, de selyemből legyen.
És, kb. milyen lilát szeretnél, sötétet, világosat?
Lilát.
Elszórakoztunk így egy darabig. Aztán elmentem, vettem 25 cm lila bélésselymet. Itthon volt flíz, és velúr hatású textilbőr, aminek sok jó tulajdonsága van, például nem csúszik. Már csak a mintát kellett kitalálni. Az eredeti ötlet egy meglehetősen közhelyes kép volt, madár (esetleg madarak), a csőre előtt hangjegyek (vizuális kifejezéseként annak, ahogy a kis jószágból árad a muzsika). Túlságosan nem akartam szabadjára engedni a fantáziámat, mert kötött volt a méret (135 x 15cm), és tudtam, hogy a kivitelezés az én örömöm lesz. Kerestem képeket, találtam is néhány jónak tűnőt, mind ugyanazt a jól ismert rajzot variálta.
Egyetlen kivétel volt, ahol a madarak voltak a hangjegyek.

Kép innen
Eredetileg üdvözlőlapon, pólón szerepel ez a minta. Azt írják, hogy ez a Beatles egyik dalának, a Free as a birdnek egy részlete. Azon lehet gondolkodni, hogy miért csak 4 vonalas a kotta (az 5., az alsó nem szerepel az eredeti képeken, csak másolás közben került oda valahogy), én a töprengés helyett inkább varrtam egy ötödiket is.
És kivarrtam a madár hangjegyeket is, mind a 10-et.


Közelebbről jobban látszanak a madarak.


Most a gyöngyök következnek, abból lesz szem a madaraknak.


Összevarrtam a textilbőrrel, kifordítottam, levasaltam.


És kész!

Most már van mivel letakarni a billentyűket.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…