Megtetszett

egy szék. Már megint. Igazából már évek óta tetszik, de mostanra kerekedett hozzá ideológia is, a gyereknek szüksége van rá. A hirdetésben szereplő szék épp olyan, mint ami nekem a gyereknek kell, jól néz ki, jó állapotban van, jó áron, jó helyen. Hívom az eladót, engedjen az árból és már megyünk is a székért.

Az alku megszületett, úgy tűnik, sima ügy az egész. Érdekes fordulatot akkor vesz a dolog, amikor ahhoz a részhez érünk, hogy hová menjünk a székért. Általában próbálok keresni köztes megoldást, megbeszélem az eladóval, hogy hozza el a cuccot egy bevásárlóközpont parkolójába, ami mindkettőnknek útba esik. A rugalmasabb eladókkal ez könnyen megy, egyeztetünk helyszínt, időpontot, rendszámot, fél perc alatt meg is van az adásvétel. A mostani eladó, amint meghallja, honnan mennénk a székért (gondoltam, elmondom, mi hol vagyunk, ő elmondja, ő hol van, a kettő közt találkozunk), heves sajnálkozásba kezd. Hogy jaj-jaj, és onnan jönnétek, egész idáig, jaj, hát az nagggyon messze van, jaj, és csak ezért az egy székért, jaj, hát nem is tudom, mit csináljak.

Mondjon egy időpontot, hogy mikorra menjünk a székért.

Nem ment könnyen, sokszor végig kellett hallgatnom, hogy milyen rossz és nehéz már nekünk, hogy ott lakunk, ahol, és nem mondjuk az eladó szomszédságában (???), de végül csak sikerült megállapodnunk egy időpontban, hogy mikorra megyünk a székért. Igen, olyan messziről, és igen, jaj, de nagyon rossz nekünk. 

Azért majd felhív előtte, mert ő nem ott van, ahol a szék, hanem kb. 2 órányi járóföldre, de mi is elég messze vagyunk, mennyi idő is?

20 perc. 30, ha nagy a forgalom. 

Megbeszélt időpontban nem hívott az eladó, hogy elindult a szék felé, "kezdjünk mi is készülődni az utazás előtt" (igen, így mondta), csak órákkal később. Hogy nekünk már biztos késő (igen, nálunk már az esti alvásidő közeledett), jaj, de nagyon sajnálja, jaj-jaj, de milyen kár, hogy ez így alakult (Nem így alakult, az eladó nem tartotta az időpontot, amiben megállapodtunk.), jaj-jaj, mi meg olyan messziről, csak ezért a székért, gondolja, hogy szükségünk lenne rá, ezért akarjuk megvenni, jaj, hát mert annyira sajnál bennünket, ő utánvéttel feladja nekünk postán.

Jó. (Csak kapjuk már meg valamiképpen azt a széket.)

Én megadom a címet, ő sajnálkozik, megy ez, mint a karikacsapás.

Másnap csöng a telefonom. Az eladó hív. Hogy ő itt van a postán a székkel, most akarja feladni, már sorra is került, de aztán inkább mégsem adta föl, mert megtudta, mennyi lenne az utánvét, jaj, nagyon drága, és az nekem biztosan nem érné meg.

(Huh. Korábban is sejtettem, hogy ebből blogbejegyzés lesz, de most már biztos :-)

Ok., adja föl simán, én meg átutalom az árát.

Az utalást, azt ő inkább nem szeretné.

(Mit lehet erre mondani? Becsomagolja a cuccot, elviszi a postára, végigállja a sort, majd úgy dönt, mégsem adja föl a csomagot, de eldönti helyettem, hogy nekem mi nem éri meg???)

Jó, rendben, köszönöm, akkor ezek szerint én ezt a széket nem tudom megvenni. Semmi baj, majd veszek egy másikat.

Jaj, ő annyira sajnálja, most hazaviszi ezt a széket, és így, becsomagolva elrakja nekem, nem adja el másnak, bármikor, ha arra járunk, csak menjünk be érte.

Sajnos, nem járunk arra, tudja, nagyon messze lakunk :-)

Még aznap este találtam egy másik hirdetést, megalkudtunk, átutaltam a szék árát, az eladó másnap feladta postán, harmadnap délben már azon üldögélt a kisasszony.