Ugrás a fő tartalomra

Az építész

nem jött üres kézzel, sem egyedül. Hozott a kisasszonyoknak meglepetést, mindegyiknek lerajzolta a leendő szobáját kívülről. Ha alaposan megnézitek, látszanak a hófogók és a csigatartó konzol is.

A kiskirálylány szobája, itt még színes üvegtéglával, hátha mégsem vetjük el az ötletet :-)



Másodszülöttem szobája, a nagy körablakkal. Lesz valamilyen korlát előtte, az biztos, de még nem dőlt el, hogy milyen. Pontosabban eddig még nem is gondolkodtunk rajta.


Elsőszülöttem szobája a házikó ablakkal. Korlát ide is kell majd az alacsony parapet miatt.



Nekünk pedig hozott egy statikust.
A statikusssal kapcsolatban nem voltak különösebb elvárásaink, amolyan kötelező körnek tekintettük. Jöjjön ide, nézze meg a házat, számolja ki, amit ki kell, derítse ki, hogy elbírják-e a falak és a födémek (pince is van) az építkezést, döntse el hová és hogy lehet beépíteni a lépcsőt, tervezze meg, írja le, ennyi. Amikor az építész felajánlotta, hogy keres nekünk való statikust, örömmel elfogadtuk, nem akartunk mi statikust castingolni.
Én még nem láttam statikust fényképen sem, de idős, mogorva embernek képzeltem el, aki fényes cipőben, öltönyben, nyakkendőben jár, kicsit lassú, kicsit körülményes(kedő), bonyolult körmondatokban beszél és folyton a torkát köszörüli, észreveszi és szóváteszi a legapróbb hibákat, eltéréseket is, és puszta jelenlétével is képes éreztetni a saját fontosságát. A képzeletemben a statikus nem egy szimpatikus alak. Mindegy, akármilyen is, azt az egy-két órát (vagy meddig lesz itt?) csak kibírom vele.
No, hát kiderült, hogy létezik szimpatikus statikus, hozzánk legalábbis olyat hozott az építész. Egy kb. velünk egyidős, hallgatag emberpéldány, kényelmesre taposott, építkezés-koszos edzőcipőben, farmerban, széldzsekiben (nagyon úgy tűnt, ez a munkaruhája), mosolygós szürke szemekkel, az építkezésünkre kíváncsi attitűddel.
A statikus megszemléli az ingatlant jelenetben én a statiszta szerepét játszottam, az építész tartotta a tárlatvezetést, végig ő tolmácsolta az elképzeléseinket és képviselte az érdekeinket. A statikus mindent rendben talált, semmi olyat nem tapasztalt, ami ahhoz vezethetne, hogy összedől a ház, ha belakjuk a tetőteret. A nagy kérdés a lépcső beépítéséhez szükséges födémáttörés. hogy hol kellene, hol lehet átvágni a födémet, milyen módszerrel, mekkora lyukat lehet kialakítani rajta.
Kétféle födém létezik, a monolit (betonból kiöntik a födémet) és a gerendás (gerendák, köztük béléstestek). Azt kell kiderítenünk, hogy nálunk milyen van.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…