Ugrás a fő tartalomra

Árajánlat 2.

Feribácsi is elküldte az árajánlatát. Az a helyzet, hogy ha csak szóba jön Feribácsi, én mosolygok. Nem tudok rá haragudni, nem megy, annyira vicces az egész.
Formailag nagyon, rendkívül korrekt az árajánlata. Egy szépen, igényesen megfogalmazott kísérőlevél is tartozik hozzá - bölcsész lelkem mindig örül az ilyesminek. A levélben Feribácsi felhívja figyelmünket, hogy a fájl megnyitásához Excel szükséges (!!!), ad egy pár soros használati utasítást is a programhoz, és - olyan aranyos! - pontról pontra leírja, hová kell kattintanom, ha ki szeretném nyomtatni :-) Ezután udvariassági formulák következnek, igen, több is, de a jó ízlés határán belül, majd dátum, aláírás, ahogy azt kell.
Ha belemegyünk a részletekbe, máris nem olyan szép a világ. Igen, sajnos igazunk volt, ablak témában Feribácsit a személyes megbeszélésen elvesztettük. Figyelt ő arra, amit mi mondtunk, irkált is az alaprajzra, de nem állt össze neki, hogy merre hány és milyen ablak lesz beépítve. Az árajánlatból a Páromnak egyszer majdnem sikerült kiolvasnia, hogy a darabszám stimmel, de a milyenség (íves vagy nem) akkor sem jön össze.
És van itt nagyobb baj is. A tetőt sikerült 30%-kal kisebbnek számolni, mint amekkora. Hogy is tetszett mondani, drága Feribácsi, azt a példát az ácsról, aki kisebbnek számolja a tetőt, hogy olcsóbb árajánlatot tudjon adni, csak hogy megkapja a munkát, aztán meg megy a huzakodás, hogy rá kell fizetni? Édes, drága Feribácsi, mit mondjak én erre? Szép próbálkozás volt?
Egyébként nem mondhatnám egy részletes árajánlatnak. Két oldal, az elsőn a cégadatok szerepelnek, meg a két tagból álló (anyag+munkadíj) összeadás (ez tényleg olyan nagy dolog, hogy ennyire ki kell emelni?), a másikon pedig egy 11 soros táblázat.
Számos részlet a homályzónában marad. Mi például azt olvastuk ki az árajánlatból, hogy az ereszcsatornákat úgy kívánja megoldani Feribácsi, hogy a már meglévő (egyébként meglehetősen rozoga, egy helyen konkrétan lyukas) csatornákhoz itt-ott hozzáforraszt darabokat. Tudom, hogy van néhány alternatív elgondolásunk a házzal kapcsolatban, de (eddig) a patchwork csatorna nem szerepelt a terveinkben. Persze az is lehet, hogy Feribácsi 35.000 forintból új csatornával rakja körbe a házat. Vagy hagy lehetőséget a végén a huzakodásra, hogy nem jön ki annyiból, amennyiben megállapodtunk.

Most következne az, hogy miután aludtunk rá néhányat, elővesszük az árajánlatot, s szépen soronként elkezdjük színessel kihúzgálni, amiről beszélni szeretnénk a készítőjével. Hogy pontosan mi is ez a tétel, és biztosan kell-e ennyi, és mi tudunk ilyet szerezni 60%-os áron. De 11 sornál mit tudnánk kiemelni?

Továbbra is várunk egy rendes, értékelhető árajánlatra.

Megjegyzések

  1. ez egy szabvany forma kivitelezoi arajanlat forma
    altalaban ugynez ki, hogy a kulon munkak kulon sheeteken vannak, es az elson osszesitik. de elhiszem, ha fura neked ez az egysheetes:-)


    jellemzoen ugy szoktak, hogy az epitesz kinyomtatja a kiviteli tervbol araknelkul, es azt toltik ki a versenyzo kivitelezok.
    de ti ehhez kicsik vagytok, raadasul csaladi haznal az engedelyes terv a kiviteli terv, abbol meg eleg nehez ilyet kinyerni:-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

10 tojást 10 perc alatt + tetoválás

Nálunk a tojásfestés mindig nyűgösen indul. Igyekszem minden évben valami újat kitalálni (tavaly  arany filccel  festettünk, korábban  dekupázsoltunk ), de a fehér alapból nem engedek. A barnás héjú tojásokat át kell festeni 2-3 rétegben fehérre, hogy kezdődhessen a díszítés. Ez azt jelenti, hogy a húsvét előtti hetekben mindig szárad néhány grillnyársra felszúrt kifújt tojás a házban, és kartávolságon belül vannak az ecsetek, festékek is (= ablakpárkányra, konyhapultra, stb. lepakolva, napokra ottfelejtve). Ezek az itt-ott félbehagyott alkotások számomra egyre kevésbé kapcsolódnak össze az otthonosság fogalmával (= idegesítenek, na), és akkor még ehhez jön a folyamatos nyafogás, hogy de még hányszor kell átfesteni, de meddig kell még ezt csinálnom, de mikor díszíthetem már,  stb, stb, ha meg eltörik egy tojás, ráadásul amikor már az utolsó réteg festék szárad rajta, na akkor aztán világvége van. De kitaláltam, hogy tudom kicselezni a saját rendszerem! (Neeem, n...