Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 23.

A mai nap a meglepetések napja. És a sosem késő újat tanulni napja is.
Oviban reggel elolvastam a napi menüt, az uzsonna rovatban ez állt:

Kukoricás, lenmagos paplan

Alma

Azt már Másodszülöttem is tudta, hogy svindli van a dologban, szóvá is tette:
- De mi sosem szoktunk almát kapni uzsonnára.
Persze, hogy nem. Azt tízóraira kapjátok majd meg. De ez a paplan egész nap foglalkoztatott, hogy mi lehet. A meghatározhatatlan péksütemények nevezéktana (papucs, párna, batyu, táska) egy újabb elemmel bővült. És lesz lepedő is? Vagy dunna? Esetleg hálózsák?
Délben a kisasszony bepróbálkozott, hogy ne is hozzuk el az uzsonnát, "úgyis olyan száraz, hogy nem lehet megenni". Persze hazahoztuk, még szép. Olyan kíváncsi voltam a paplanra, hogy még.
Így, becsomagolva, akár gyerekpizza is lehetne.


De nem.
Úgy tűnik, ilyen a kukoricás, lenmagos paplan. A kukoricás gondolom arra utal, hogy kukoricalisztből készült, kukoricaszemeket ugyanis nem láttam benne. Lenmagot nyomokban tartalmazott, de csak annyit, hogy a lenmagallergiás gyerekek is nyugodtan ehessenek belőle. (Ha nagyítjátok a képet, jobban látszik, hogy kis barnásfekete izék vannak a tésztában, azok a lenmagok.)
Elég furcsán nézett ki ez a paplan, azt hittem, azért, mert fordítva volt becsomagolva, és az alját nézem. (Rákattintva nagyítható a kép, érdemes úgy nézni.)


Megfordítottam hát. Úgy tűnik, ez az alja. Vagy ez a teteje? Nagyon tanácstalan voltam. Nézegettem, nézegettem, és egyszercsak  rájöttem, mi a furcsa a dologban. Olyan, mintha nem lenne teteje. Vagy alja.
Vannak (pl. én is), akik úgy eszik a leveles pogácsát, hogy kettészedik, és külön eszik meg a ropogós alját és a sajtos, sós tetejét. Azok tudják, hogy a pogácsa közepe épp így néz ki, mint ennek a kukoricás lenmagos paplannak a teteje. Vagy az alja. (Nagyítsátok a képet!)


Azért még ketté is törtem, hátha a belseje is tartogat meglepetést. De az már nem, morzsálódós, száraz tészta volt csupán.
És igaza volt Másodszülöttemnek, tényleg annyira száraz, hogy nem lehet megenni. Holnapig szárad, és simán le lehet darálni zsemlemorzsának.


Ezek után nagy várakozással vettem elő az iskolai uzsonnát. Elsőszülöttem néha igazán jó, szendvicsillatú, szendvicsnek látszó szendvicseket (szendvicsmaradékokat) hoz haza. Nem tudom, honnan szerzik be a zsömlét, de az nagyon jó szokott lenni. Friss, pékségillatú, a bele puha, a héja vékony, de ropogós. Tényleg tökéletes.

Igen, ez az a jóféle zsömle! Nyami!


Azért még belenézek, mielőtt felzabálom a gyerek uzsonnáját, meg egy gyors fénykép a blogra, de aztán...
Basszus! Hát ez? Hát ez nagyon undorító!
Teljesen váratlanul ért a látvány.
Jó, azt már megszoktam, hogy a zsömle egyik fele üres. Még ezt se bánnám, ez az iskolai zsömle tényleg nagyon jó, és itthon még valami finom innivalót is tudok keríteni hozzá.
De erre a savanyú káposztára nem voltam felkészülve. Hahó, emberek, nem február van, amikor szinte csak a savanyú káposzta jelenti a C-vitamint! Május van, tobzódunk a friss zöldségekben!!!
A savanyú káposzta leve szemlátomást szétáztatta a zsömlét. Én itt meg is köszöntem a játékot, kiszálltam, ahogy mondani szoktuk "ez már túl sok volt Tádé gyenge kis szívének". Mondjuk azon még mindig töröm a fejem, hogy lehet, hogy a savanyú káposzta egyébként meglehetősen erős szaga alig volt érezhető.


De összeszedtem magam, és lepiszkáltam a káposztát az alatta lévő gyanús színű kencéről. Az rögtön látszik, hogy a kencéből fért volna még a zsömlére. De az nem volt egyértelmű, hogy mi lehet ez a cucc. (Elfelejtettem a suliban elolvasni, így maradt a találgatás. Meg a képzelet.) Megszagoltam, csak a káposzta szagát éreztem.
Amikor hazajött a Párom, rögtön megmutattam neki ezt az uzsonnát, ilyet még úgysem látott. Ő meg is kóstolta a kencét, és megtudtuk: halkrém!
Aki evett / csinált már halkrémet, az tudja, hogy annak szaga van. Kb. mint a savanyú káposztának. De ennek semmi szaga nem volt. Hm, érdekes.


Ma hazahozta Elsőszülöttem a menzás csekket. Mi ezért a szendvicsért, és az ilyen színvonalú gyermekétkeztetésért 5894 Forintot fizetünk ebben a hónapban. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…