Ugrás a fő tartalomra

Divatpiacon jártam,

Káptalantótiban.
Tanulságos volt, több szempontból is. Ide most csak azt írom le, amiből kiderül, hogy szürreális és abszurd élményekért nem is kell kisboltba mennem.

1.
Szerintem egy rendesebb piacon lehet virágot kapni. Nénikék, bácsikák, hajnalban leszedik a kertjükben amiből épp sok van, 5-10 szálával csokorba kötik, vödörbe rakják, a bicikli kormányán elhozzák a piacra, vizet engednek rá, úgy árulják. Másik változat, hogy hajnalban kiássák a kis hajtásokat, újságpapírba, zacskóba, használt szatyrokba csomagolják, és így árulják a már gyökeres virágokat.
Na, ezen a piacon ilyennel nem találkoztam. Egy helyen árultak csak virágot, kertészetekből, nagyáruházakból ismert egyen műanyag cserepekben, egyen rekeszekből. Nem baj, harangvirág volt, én meg régóta szeretnék már egy tövet a kertbe, odaléptem hát a két árus közül ahhoz, amelyik épp szabad.
- Ez milyen virág? (Kedves, jó játékom ez. Úgy nyitok, hogy megkérdezem az árustól, mi is az, amit árul. Azon túl, hogy egy remek teszt, nagyon vicces helyzeteket tartogat egy ilyen egyszerű kérdés.)
- Nem tudom.
- ?????????????????????????? (Asszonyom, ön nem tudja, mit árul??? Még jó, hogy én tudom, mit szeretnék venni.)
- És mennyibe kerül?
- Nem tudom. Talán 1000 körül adták.
És akkor most én fizessek neki 1000 forint körül? Talán. Vagy inkább hagytam a fenébe. Egyébként egy tő harangvirágot egy nem divatos piacon 300-500 forint körül lehet venni.

2.
A piacozásnak nálunk mindig kajálás a vége. Összevásárolunk egy csomó finomságot, és jóízűen megebédelünk. A szokásos piacos kaják közt nagyon kellemes meglepetés volt, amikor az egyik standon megláttam, hogy salátákat árulnak. Nagy lelkesen odaléptem az asztalhoz, aminek a másik oldalán egy kb. 15 éves srác üldögélt.
- Szia.
- (Semmi. Úgy értem, nem köszönt vissza, nem mondott egy szót sem, még csak nem is böffentett, csak nézett ki a fejéből.)
Nem baj, én bírom a kamaszokat a furcsaságaikkal együtt, és nagyon lelkes voltam saláta ügyben, így hát tovább folytattam:
- Milyen salátákat lehet kapni? (Az asztalon 4 üveg tál volt, az egyikben szemlátomást az áruházakban kapható zacskós salátakeverék, a másik háromban bekevert saláták, öntettel. Arra lettem volna kíváncsi, hogy mik a saláta összetevői és milyen ízű az öntet.)
- Hát hogyhogy milyen? (Kicsit heherészve, hogy hogy lehet ilyen hülyét kérdezni.) Ez itt (mutat az áruházi salátakeverékre) normális, a többi meg...
- ??? Mi van benne?
- (A srác néz kérdőn bele a salátába, hogy vajon mi lehet benne.) Hááát répa, meg ilyen zöldségek, gondolom.
- Ühüm. Na jó, kérek ebből (mutatok találomra az egyik tálra). Dobozra van, vagy dekára?
- Hááát, hogy is? (Basszus, ez hülye? Vagy egy párhuzamos univerzumból sodródott ide? És most tőlem várja, hogy mondjam meg, mi alapján kellene kiporcióznia a salátát? Én már egyre ijedtebben és segélykérően pislogtam körbe, hátha megment valaki, csak van egy másik árus, egy igazi, aki épp elszaladt pisilni, vagy egy kávéért, de már jön is vissza, ugyeeeeee???) Mennyi salátát szeretne?
Bevallom, még sosem mértem le, milyen nehéz egy átlagos zöldségsaláta. És azt sem, hogy általában hány dekát eszek / eszünk meg. Vagy arra kíváncsi, hány adagot kérek? De neki mekkora egy adag?
- Szedj a dobozba, és majd szólok, ha elég.
Nagyon jól ment, szedett, én szóltam, amikor úgy gondoltam, elég. Majd rám nézett, és azt kérdezte:
- Ez hány deka lehet?
- Fogalmam sincs. (Igazából nem számítottam rá, hogy nekem kell megmondanom.) Mérleg?
- Mi van kiírva, hány forint egy kiló?
- ??? (Most közeledünk vagy távolodunk attól, hogy salátát ebédeljek?)
- Megnézem. (És tényleg. Kijött az asztal mögül, megnézte a stand egyik oszlopát, azt, amelyikre semmi nem volt kiírva, az árak a másikon voltak, de azok a lekvárokra vonatkoztak.)
Szóval a srác megnézett egy fa oszlopot, majd visszament az asztal mögé, és közölte:
- Ez mondjuk egy fél adag, legyen mondjuk 250 forint.




Megjegyzések

  1. Mi is szerettünk piacra járni Győrbe. Jó volt a hangulata, mindig lehetett valami jó dolgot kapni. Utána pedig egy jót enni. Nemrég elmentünk nosztalgiázni egy kicsit. Hát ... tíz perc alatt megjártuk és enni sem ettünk. Már nem az igazi.

    VálaszTörlés
  2. Amikor Győrben jártunk, mi sem akartuk kihagyni a piacot. A helyieket kérdezgettük, hol találjuk, de többnyire tanácstalan vállvonogatás volt a válasz. Azt nagy nehezen kiderítettük, hogy akkor éppen az igazi piacot átépítik, ezért átmenetileg máshová került. Nekünk nem baj, ha nem az eredeti helyén van, attól az még piac. Elmentünk, kb. 15 perc alatt végig is néztünk mindent, nem vettünk semmit. Se hangulat, se árus, se áru, se semmi.
    De ez még nem volt elég, másnap visszamentünk, használtcikk piac volt. Még hervasztóbb, mint előző nap. Az árusok iszonyatosan drágán adtak-vettek leginkább egymás közt műkincseket(???), szemlátomást a mezei nézelődők, potenciális vásárlók annyira zavarták őket, hogy vagy figyelemre se méltatták, vagy a legkisebb érdeklődésre olyan árat mondtak, hogy én hangosan felröhögtem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…