Ugrás a fő tartalomra

A Mesternőtől

én félek. Igyekszem is minimalizálni a kapcsolatot kettőnk közt, elkísérem a kisasszonyt, átöltözik, megcsinálom a kontyát, és a balett-terem küszöbén én már búcsúzok is.
Minden igyekezetem ellenére a Mesternő néha azért megtalál. Legutóbb is, Másodszülöttem már bent volt a teremben, én is ott tartottam, hogy jó napot kívánok (valójában viszontlátásra hangsúllyal), amikor a Mesternő kirontott a teremből és nekem szegezte a mutató ujját:
-Te. Csinálsz nekem egy varázspálcát.
Ha lett volna hozzá bátorságom, felröhögök, de inkább csak ijedten pislogtam. Jó, hát ezek szerint csinálok a Mesternőnek egy varázspálcát. Lehet, hogy kicsit értetlenül néztem ki a fejemből, mert még odavetette:
- Mert én nem leszek fent a színpadon.
Nagyon mulatságos volt elképzelni, ahogy a Mesternő maga köré varázsol egy színpadot, de röhögni továbbra sem mertem.
 A folyosón suttogva egyeztettem a többi szülővel - senki nem mer hangoskodni a balett-terem környékén - és Másodszülöttemet is kifaggattam, nagyjából sikerült összeraknom a történetet. Az év végi fellépésre kell Másodszülöttemnek egy varázspálca, mert a próbákon a Mesternő mondja ugyan a kislányoknak, hogy mikor ki következik, de a színpadon majd a kisasszonyom mutat rá arra, akinek pörögnie kell.
Előszedtem a régi Praktika újságokat és kerestem egy varázspálcának is alkalmas csillagot / hópelyhet.


Egy varázspálca legyen csillogó, ragyogó, az arany anyag biztos volt tehát. Azt nem tudtam, hogy a másik anyag milyen színű legyen (milyen lesz a fellépőruhájuk?), a Mesternő nem közölte a kívánalmait, én meg nem mertem kérdezni, így hát kockáztattam és a ciklámen filcet választottam.


Ma elvittük próbára a varázspálcát, bemutatni, hogy megfelel-e. Mesternő azt mondta, nincs más, hát ez is megfelel. Huh, ezt megúsztam.
Mire felocsúdtam, Mesternő már ki is kapta a kezemből a varázspálcát, és bezárta a nagy, kulcsos szekrényébe, majd a gyerek megkapja próbán. ("Odaadom nektek, csak elhányjátok.")
Szóval, jobb képre ne számítsatok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Mivel etetnek téged? 26.11

Megvolt az ovis karácsonyi ünnepség. Nem részletezem, nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint szokott. Mire a gyerekek visszaértek a tornateremből, a csoportszobában várták őket az ajándékok. Persze a gyerekek azonnal nekiláttak bontogatni, én Másodszülöttemnek és a barinőjének segítettem. Amikor megláttam végre megértettem, mit rejt a csomag, a fejemben megszólalt (jó hangosan) a kedvenc moldvai csujogatásom:   Napvilág, holdvilág, megbolondult a világ!   Ezt nézzétek, mit kaptak a gyerekek az oviban a Jézuskától:     Egy babát, aki egy babakocsit tologat, amiben két kutya van ! Erre nevelik a gyerekeket???!!! Hogy édes kis kutyuskákat tologassanak babakocsiban???!!! Ja, az ovi pedagógiai programjában az szerepel, hogy a néphagyományok őrzésének kiemelt szerepe van. Nem azt várom, hogy kendert tiloljanak, de azért ne arra neveljék már őket, hogy az embergyerek helyét cuki kis kutyusokkal is ki lehet tölteni.   És ha ez még nem lenne elég, ...