Ugrás a fő tartalomra

A Mesternőtől

én félek. Igyekszem is minimalizálni a kapcsolatot kettőnk közt, elkísérem a kisasszonyt, átöltözik, megcsinálom a kontyát, és a balett-terem küszöbén én már búcsúzok is.
Minden igyekezetem ellenére a Mesternő néha azért megtalál. Legutóbb is, Másodszülöttem már bent volt a teremben, én is ott tartottam, hogy jó napot kívánok (valójában viszontlátásra hangsúllyal), amikor a Mesternő kirontott a teremből és nekem szegezte a mutató ujját:
-Te. Csinálsz nekem egy varázspálcát.
Ha lett volna hozzá bátorságom, felröhögök, de inkább csak ijedten pislogtam. Jó, hát ezek szerint csinálok a Mesternőnek egy varázspálcát. Lehet, hogy kicsit értetlenül néztem ki a fejemből, mert még odavetette:
- Mert én nem leszek fent a színpadon.
Nagyon mulatságos volt elképzelni, ahogy a Mesternő maga köré varázsol egy színpadot, de röhögni továbbra sem mertem.
 A folyosón suttogva egyeztettem a többi szülővel - senki nem mer hangoskodni a balett-terem környékén - és Másodszülöttemet is kifaggattam, nagyjából sikerült összeraknom a történetet. Az év végi fellépésre kell Másodszülöttemnek egy varázspálca, mert a próbákon a Mesternő mondja ugyan a kislányoknak, hogy mikor ki következik, de a színpadon majd a kisasszonyom mutat rá arra, akinek pörögnie kell.
Előszedtem a régi Praktika újságokat és kerestem egy varázspálcának is alkalmas csillagot / hópelyhet.


Egy varázspálca legyen csillogó, ragyogó, az arany anyag biztos volt tehát. Azt nem tudtam, hogy a másik anyag milyen színű legyen (milyen lesz a fellépőruhájuk?), a Mesternő nem közölte a kívánalmait, én meg nem mertem kérdezni, így hát kockáztattam és a ciklámen filcet választottam.


Ma elvittük próbára a varázspálcát, bemutatni, hogy megfelel-e. Mesternő azt mondta, nincs más, hát ez is megfelel. Huh, ezt megúsztam.
Mire felocsúdtam, Mesternő már ki is kapta a kezemből a varázspálcát, és bezárta a nagy, kulcsos szekrényébe, majd a gyerek megkapja próbán. ("Odaadom nektek, csak elhányjátok.")
Szóval, jobb képre ne számítsatok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…