Ugrás a fő tartalomra

Gyűlnek

az őszi versek a játékra.. Én is ideírom az egyik kedvencemet:

Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz, és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé,
S Párisból az ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Elcsépeltnek, közhelyesnek tűnhet, én mégis nagyon szeretem. Amióta először olvastam, minden évben figyelem, mikor szökik be hozzánk az ősz. Az idén egy forró nyári napon érkezett, egy olasz kemping medencéjében pancsoltunk, amikor az első száraz, sárga falevél hullott a vízbe.
Bár még szandálban és nyári ruhában járunk, és fagyit is lehet kapni, mégis minden nap észreveszem az ősz nyomait.
Ebből mi lesz?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

10 tojást 10 perc alatt + tetoválás

Nálunk a tojásfestés mindig nyűgösen indul. Igyekszem minden évben valami újat kitalálni (tavaly  arany filccel  festettünk, korábban  dekupázsoltunk ), de a fehér alapból nem engedek. A barnás héjú tojásokat át kell festeni 2-3 rétegben fehérre, hogy kezdődhessen a díszítés. Ez azt jelenti, hogy a húsvét előtti hetekben mindig szárad néhány grillnyársra felszúrt kifújt tojás a házban, és kartávolságon belül vannak az ecsetek, festékek is (= ablakpárkányra, konyhapultra, stb. lepakolva, napokra ottfelejtve). Ezek az itt-ott félbehagyott alkotások számomra egyre kevésbé kapcsolódnak össze az otthonosság fogalmával (= idegesítenek, na), és akkor még ehhez jön a folyamatos nyafogás, hogy de még hányszor kell átfesteni, de meddig kell még ezt csinálnom, de mikor díszíthetem már,  stb, stb, ha meg eltörik egy tojás, ráadásul amikor már az utolsó réteg festék szárad rajta, na akkor aztán világvége van. De kitaláltam, hogy tudom kicselezni a saját rendszerem! (Neeem, n...