Ugrás a fő tartalomra

Elkezdődött

nálunk is az iskola. Elsőszülöttem ma fehér blúzban, fekete szoknyában nekivágott egy nagy kalandnak.


Persze megadtuk a módját. Bevásároltunk, választottunk tolltartót, táskát, ceruzákat, egyezkedtünk, gyakoroltuk a türelmet és az elfogadást, fejlődött a kommunikációs képességünk és árnyaltabbá váltak a meggyőzési stratégiáink.

És befedtük a füzeteket. Nem tudom, máshol hogy van, de a környezetemben mostanában terjed az az irányzat, hogy nem is kell befedni a könyveket, füzeteket, csak átlátszó fólia kell rá, de az se fontos. Azt a részét értem, hogy egy elsős még nem tudja elolvasni, mi van a füzetcímkére írva, de egy kis rajz pl. már könnyebbé teheti számára az eligazodást. (Ráadásul egy másodikos remélhetőleg már el tudja olvasni a címkét.) Azt is hajlandó vagyok elhinni, bár még nem láttam, hogy most már olyan szépek a tankönyvek, hogy a borítókon a képek önmagukban esztétikai élményt nyújtanak a gyerekeknek, és abból egyértelműen kiderül, hogy matek vagy környezetismeret könyvről van-e szó. Jó, legyen. A könyveket mi is átlátszó fóliával fedjük majd be.
De az összes felnőtt ismerősöm boldog mosollyal emlékszik vissza arra, amikor augusztus végén az anyukájával elővették a csomagolópapírt, és nekiálltak befedni a könyveket, füzeteket. Olyasmi lehet ez, mint egy beavatási szertartás, valamiféle rituálé, ami egy új korszak kezdetét jelzi. Mindenkinek vannak emlékei olyan füzetborítókról, amiket utált, és olyanokról, amiket nagyon szeretett. Emlékszem dolgozatosztáskor az izgalomra, ahogy egymáson voltak a füzeteink, és a borítókat néztük, hogy mikor következik a miénk.
Néhány napja a rádióban egy pszichológus arról beszélt, hogy amikor anya leül a gyerekkel és befedik a könyveket, füzeteket, annak az az üzenete, hogy ha rossz napom van az iskolában, ha nehéz felelés vár rám, vagy ha valami izgalmas, új dolog történik, akkor sem egyedül kell megbírkóznom vele, mert anya egy kicsit mindig velem van.
Mi a baj ezzel? Miért nem fontos ez? Miért hagyjuk, hogy kikopjon az életünkből ez a szép szokás?
Mi elmentünk együtt csomagolópapírt venni, és augusztus végén nekiálltunk befedni a füzeteket. És Elsőszülöttem csillogó szemmel ott ült velem szemben, és minden egyes füzetnél nagyon komolyan megfontolta, hogy a csíkos vagy a pöttyös papírral fedjük-e be, és hogy a csíkok vízszintesen vagy függőlegesen menjenek-e, és ragyogott a boldogságtól, hogy választhatott, hogy melyik füzetre milyen címkét ragasszunk. És amikor előhoztam a bronz színű, csillámos zselés tollat, láttam a szemén, hogy nagyon jó fej anyukának tart. :)

Az elmúlt hetekben én is készültem az iskolára, és elég szép gyűjteményre tettem szert különböző címkékből. Az a tervem, hogy majd a tízóraihoz is csomagolok néha üzeneteket, és ha már lehet, akkor inkább szép papírra. Füzetcímkének ezeket használtuk:

Sajnos nem mentettem le, hol bukkantam rájuk, így viszont nem lenne korrekt ide feltölteni, de aki kéri, annak e-mailben szívesen elküldöm. Szerintem befőttekre, szörpökre, likőrökre is felragaszthatóak, annyira szépek.

Megjegyzések

  1. Nagyon szépek lehetnek a füzetek. :) A bronz színű toll feltette az i-re a pontot. :))
    Én autós papírt használtam (fiúgyermekről lévén szó), és autós címkéket. Persze, csak a füzetekre... Mikor elsős volt Andor, meglepődtem, mert kérték, hogy a könyvek csak átlátszó fóliával legyenek borítva. Hát, jó, legyen így... de a füzetekre szerintem is kell papír. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe