Várakozás

Még évekkel ezelőtt kezdődött. Elsőszülöttemmel vártunk, vártunk valami ünnepet, úgy emlékszem, a karácsonyt. Az első közös karácsonyunkat. Mi egyre mondogattuk neki, hogy már mindjárt karácsony, de már tényleg mindjárt itt van, már csak egy kicsit kell várni, a kisasszony meg csak nézett ránk, azt se tudta, mi is az a karácsony, tehát nem is értette, miért kell azt annyira várni, és ahogy teltek a napok, egyre biztosabb volt benne, hogy nem is jön el soha.
Azt tudtam, hogy számolni még évekig nem fog megtanulni a gyerek, az időfogalom kialakulásáról nem is beszélve, azt viszont nem akartam, hogy rögtön az elején elveszítse minden bizalmát.
Ezért hát kitaláltam a várakozástornyot. A fa játékkockákból elvettem néhányat, színesre festettem, és ráírtam a visszaszámlálást, már csak négyet kell aludni, már csak hármat, már csak kettőt...
Pöttyökkel is jelöltem a hátralévő éjszakák számát, és számjegyekkel is.
Minden reggel egy kockát ráraktunk a toronyra, ahogy egyre magasabb lett a torony, úgy közeledett az ünnep.

Ha valamit nagyon várunk, mindig előkerül a torony. Név- és születésnapok, karácsony, húsvét előtt kötelező, de nyaralás, tavaszi (őszi, téli, nyári) szünetet, kirándulást is vártunk már a toronnyal.

Ezért, amikor ajándékba varrtam ezt a babazászlót,

készítettem hozzá várakozástornyot is.
A fa kockákra dekupázsragasztóval ráragasztottam a rózsás vásznat, és amikor megszáradt, zselés tollal ráírtam a feliratokat.