Akik élnek,

azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak. 

Néha teljesen váratlanul megszólal a fejemben ez a dal. Ilyenkor augusztus vége felé már nem is csak néha. Mert a fejemben lévő magnó is tudja, hogy ha menni kell, akkor már inkább délre.
Így hát elmentünk mi is délre, a nagy víz mellé. És jó volt, mint ahogy számítani is lehetett rá. Most próbálunk visszaszokni a hétköznapjainkba.
Van még két napunk itthon, négyesben. Ezt a két napot nyilván nem azzal töltöm majd, hogy kreatívnál kreatívabb ötleteimet valósítsam meg, de utána bármi megtörténhet :) Addig is szurkoljatok, hogy hozzanak végre az Ikeába abból a narancssárga vászonból, amit hetek óta hiába keresek.

De tartogattam azért mára is egy kis megmutatnivalót.
Azt kell hozzá tudni, hogy a látszat ellenére én igenis nagyon konzervatív vagyok. És szeretem a hagyományokat. Regényekben, filmekben mindig is tetszett, amikor az ajtófélfán jelölgették, hogy mennyit nőttek a gyerekek. (Nálatok szokás volt ez, vagy ti is csak néztétek, olvastátok?) Mindig is tudtam, hogy a gyerekeimet majd minden évben egyszer a falhoz állítom, a fejükre könyvet teszünk, és a könyv aljánál egy kis vonalat húzunk a falra, végül minden kis vonal mellé egy dátum kerül.
Csakhogy. Mire a gyerekeim megszülettek, már jó néhány költözésen túl voltunk, megtanultuk, hogy ami igazán fontos, annak költöztethetőnek kell lennie.
Az ajtófélfán méricskélés tehát szóba sem jöhet. Mobil magasságmérőt kell csinálni.
Barkácsáruházban vettünk egy 2 méteres deszkát (polcot?), azt csavaroztuk a falra. Ezen jelöljük minden születésnapon, hogy mennyit nőttek a kisasszonyok. (És ha menni kell, visszük magunkkal.)
De hogy valami formája is legyen, ne csak egy deszka a falon, ki kellett találnom valamit. (Olyan valamit, ami a többieknek is tetszik, én meg tudom valósítani, ha mondjuk 2 év múlva megunjuk, könnyen átalakítható, ráadásul költséghatékony.)
A deszkát lefestettem ugyanolyan fehérre, mint a falat.
(Írtam már, ugye, hogy most minden fehér nálunk.
- Bele fogunk hülyülni ebbe a nagy fehérségbe.
- Nem is minden fehér. A falak fehérek, és a bútorok egy része is, de nézd, itt az a sok tárgy, amit nap mint nap használunk, az mind mind színes.
- Akkor is sok a fehér. SZÍNEKET AKAROK!
- Milyen szín tetszene neked?
- Azt nem tudom, de színeket akarok.
Egyre gyakoribb nálunk az ilyesféle párbeszéd, így elhatároztam, hogy kedvébe járok az én emberemnek, még ha ő nem is tudja, mihez van kedve, és színt hozok az életébe. Ragyogó színt.)
A fehér deszkára és a körülötte lévő falra felrajzoltam egy fa körvonalait, és kifestettem aranyra. Fényes, arany zománcfestékkel. (Szín kell? Ragyogás? Hát tessék.)

Ezen a képen nagyjából az egész fa látszik. És az is, hogy a középső része a falra csavarozott deszkán van, erre húzom a vonalakat.

Az igazán szenzációs az egészben szerintem az, hogy a festék mindig más színűnek látszik.

(A törzstől balra az a szürke nem valami maszat, hanem az Elsőszülöttem grafitceruzás rajza, amit kicsi szíve minden igyekezetével alkotott. És ez így nagyon rendben van.)

És ha már itt tartunk, megmutatom a kedvenc festékem:

Ez egy 150 ml-es (!!!!) doboz festék. Évek óta használom, festettem már vele karácsonyi díszt és húsvéti tojást, és ki tudja, még mi mindent, és most itt van ez a fa is, ami nem kicsi, és a festék harmada még mindig megvan. és gyönyörű a színe! Minden napszakban másnak látszik, de ha ráesik a fény, egyenesen ragyog. Egy baja van csupán, hogy kb. 10 perc alatt leülepszik, akkor ecset le, dobozra tető visszapattint, festék alaposan felráz, doboztető csavarhúzóval lefeszeget, ecset felvesz, és már folytatódhat is a munka. Nem baj, én szeretem az ilyen törődésigényes dolgokat.

Ui: Jól látjátok, nekünk is megvan a Királykisasszony, akinek nem volt birodalma. :)

Találtam hasonló elven működő magasságmérőt más dizájnnal, itt: például vonalzósat.