Kézügyesség dolga

Igen, még mindig nem fogytunk ki az ötletekből, még mindig tudunk újabb és újabb kivitelező jelölteket felkutatni. Megérkezett az úriember, pontosan, elegánsan, ahogy azt kell. Még be sem jött a házba, már a terveket kérte. Átküldtük e-mailben. Iiiiiiggggeeeeeeeen, de valami részletre most nem emlékszik pontosaaaaan. Talán nem is olyan fontos ebben a fázisban az a részlet. Deeeeeeeee, az nagyon fontos lenne, most nem is tudja pontosan, mire nem emlékszik, de ha a terveket megkaphatná.... Jó, legyen, mit bántuk mi már, ennyi balszerencse közt és oly sok viszály után, odaadtuk ennek a jóembernek is a kinyomtatott tervek egy kötetét. De hogy ez milyen jó ötletnek bizonyult! A megbeszélés első 20 percében azt olvasta, mintha mi ott sem lettünk volna. Ültünk hárman az asztal körül néma csendben, ő olvasott, mi néztük. A Párom hol a faliórát nézte, hol a csuklóján lévőt, hol engem. Én azon törtem a fejem, hogy nekiállok vacsorát főzni, vagy még inkább elzavarom innen ezt az ...

céges jelölt érkezett, hogy megnézze a padlásunkat. Az igazi semmi különös ember, az igazi semmi különös megbeszélés. nem voltak figyelemre méltó ötletei, hozzászólásai, igaz, nem voltak elképesztő kérdései sem. Annyira semmilyen volt, hogy azt sem tudtuk eldönteni, szimpatikus volt-e vagy sem. Úgy búcsúztunk, hogy majd elküldi az ácsát, nézze meg ő is a tetőt, és hét végére küldi az árajánlatot. Ebben a hangulatban telt el 2 hét, természetesen ácsot épp úgy nem láttunk, mint árajánlatot. A harmadik héten, egy fényes szombat délelőttön csörög a párom telefonja, hogy hol vagyunk és hogyhogy nem vagyunk itthon, amikor ő itt van a kapunk előtt. Ki? Hát ő, az ács. Neki a főnöke mondta, hogy jöjjön el és nézze meg a tetőt. És meg volt beszélve, hogy ma, délelőtt 10-kor jön? Nem. De ő most itt van. Ez nagyszerű! Mi is örülünk neki, nagyon.  Abban maradtunk, hogy másnap reggel 8-kor otthon leszünk, várjuk. Az neki is épp tökéletes. 8-kor nem jött. 8.15-kor sem....

Újabb casting fordulót tartottunk. Rögtön esőnappal kezdtük, az eredetileg megbeszélt időpontra ugyanis nem jött el az úriember. Persze mindenkivel előfordult már, hogy közbejött valami, de olyankor meg szokás emelni a telefont. Hát, ez a kivitelező jelölt ilyet nem tett, egyetlen szó nélkül maradt távol a megbeszéléstől. Mi egyetértettünk abban, hogy könyörögni senkinek nem fogunk, az biztos, hogy mi nem hívjuk fel, nem nálunk van a labda, majd hív ő, ha akar velünk dolgozni.  Másnap sms-t kaptunk, hogy azért nem jött, mert orvosnál volt. Harmadnap telefonált, sűrűn és nagyon elnézést kért és igen alázatosan felvetette, hogy ha esetleg, talán, hogy nem-e lehetne-e mégis, hogy ő kaphatna esetleg még egy lehetőséget, talán??? De, lehetne. (Nem nagyon van más lehetőségünk, mint neki is adni egy esélyt, bár ettől az alázatos stílustól jó volna megszabadulni.) A személyes találkozón nyoma sem volt az alázatos stílusnak. Volt helyette problémázás és kioktatás és vizsgáztatás....

tehát felragasztva várják, hogy beteljesedjen a sorsuk: Így meg nagyon fehér a felső része? Igen, szerintem is. És ez így rendben is van :-) Mert a maradék arany öntapadósból még kisebb zászlócskákat vágtam. Minden nap egy önként jelentkező felragaszt egyet, lakkfilccel kontúrozza, beleírja az esedékes betűt, krétafilccel beírja a keretbe, hogy hány nap van még hátra ... ... hiszen már mindjárt itt a VAKÁCIÓ! Ui: Ez a kettős visszaszámlálás, miszerint írjuk a vakáció! betűit minden iskolás napon, de számoljuk a naptári napokat is, nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen rengeteg, teljesen meddő vitára ad lehetőséget arról, hogy van-e értelme egyáltalán az egésznek, jó-e így csinálni, a mai nap beleszámít-e, ki ítélheti ezt meg, stb,stb :-)))) Ui 2: Ez a várakozós, visszaszámlálós képkeret újrahasznosítható, hiszen a krétafilc lemosható, a zászlócskák leszedhetőek, mindig az épp aktuális várva várt eseményhez igazítható az egész.

(és sokszor) látott arany képkeret (szerepelt már itt  és  itt  is) most fehér. Persze nem ez a lényeg, hanem ami belekerül.  Papírboltban lehet kapni vastag átlátszó fóliát. Írásvetítő fóliaként vagy előlapként (amit spirálozáshoz használnak) érdemes keresni. Számos kreatív ötlet megvalósításánál jól jön. Képkeretekben pl. tökéletesen helyettesíti az üveget. Én most fehér lakkfilccel rajzoltam rá. Így néz ki, ha barna csomagolópapír a háttér. Szerintem így se rossz :-) De az igazi mégis a tükörfényes arannyal lesz. Ez az a szín, amit nagyon nehéz beszerezni, legyen szó akár festékről, akár kartonról, és ha sikerül, akkor is csak a baj van vele, mert könnyen kopik, és minden ujjlenyomat, gyűrődés meglátszik rajta. De ha ilyen jelentéktelen kis apróságok nem szegik kedvünket, olyan érdekes és szép felületeket lehet összehozni, hogy azt fényképezővel nem is lehet jól visszaadni (nekem legalábbis nem sikerült). Öntapadós fóliából kaptam most ilye...

vagy kötelező minimum egy munkamegbeszélésre felkészülten érkezni??? Esetleg sokcsillagos luxus, amit csak kevesek enged(het)nek meg maguknak? Számos kivitelezésre jelentkezővel szerveztünk megbeszélést az elmúlt hetekben. Minden alkalommal először telefonon ismertettük a tényállást, majd e-mailben is, és átküldtük a tervdokumentációból azokat a rajzokat, metszeteket, melyekre a kivitelezőnek szüksége lehet. (Azért nem a teljes anyagot, mert meggyőződésünk szerint pl. a meglévő pince aljzatának a szigetelése abszolút indifferens a tetőtér beépítése szempontjából, ám a jelölt urak előszeretettel vetik rá magukat az efféle részletekre.) Ezek után mikor végre sor kerül a személyes találkozóra, napokkal azután, hogy a terveket átküldtük, nyilván azért, hogy a címzettnek legyen ideje átnézni, átgondolni, felkészülni, megérkezik egy teljesen outsider, akivel az egészet elölről kell kezdeni, mert bele se nézett az e-mailbe. Legutóbb az volt a magyarázat, hogy az e-mail át...

túljutottunk azokon a kivitelező jelölteken, akiket a barátok és üzletfelek, szomszédok és félismerősök ajánlottak. Gyakorlatilag eredménytelenül. Nemhogy kivitelezőt nem találtunk, de egy értékelhető árajánlatra sem sikerült szert tennünk. Sok meglepő és megdöbbentő élménnyel gazdagodtunk, feldolgoztuk, túltettük magunkat rajta. Jöhetett a hogyan tovább, hogy akkor honnan szerzünk kivitelezőt, merre folytassuk a keresést. Az eddigi casting fordulók arra mindenképp jók voltak, hogy felismerjük, nekünk inkább a generálkivitelező való, mint egyesével összeszedni a mesterembereket. Sok más szempontunk is van, a döntő érv mégis az volt, hogy egyszerűen sem kedv, sem szándék, sem türelem, sem tudás nincs bennünk ahhoz, hogy minden mesteremberrel külön-külön és hosszasan lelkizzünk minden egyes tégla, spakli, léc, fólia, cserép, vezeték stb. fölött. Már azt is nagyon nehezen viseljük, hogy minden jelöltnek van jó sok gumicicája, és csak azokat csócsálja, hogy mindent rosszu...