Egy újabb

céges jelölt érkezett, hogy megnézze a padlásunkat.

Az igazi semmi különös ember, az igazi semmi különös megbeszélés. nem voltak figyelemre méltó ötletei, hozzászólásai, igaz, nem voltak elképesztő kérdései sem. Annyira semmilyen volt, hogy azt sem tudtuk eldönteni, szimpatikus volt-e vagy sem.

Úgy búcsúztunk, hogy majd elküldi az ácsát, nézze meg ő is a tetőt, és hét végére küldi az árajánlatot.

Ebben a hangulatban telt el 2 hét, természetesen ácsot épp úgy nem láttunk, mint árajánlatot.

A harmadik héten, egy fényes szombat délelőttön csörög a párom telefonja, hogy hol vagyunk és hogyhogy nem vagyunk itthon, amikor ő itt van a kapunk előtt.

Ki?

Hát ő, az ács. Neki a főnöke mondta, hogy jöjjön el és nézze meg a tetőt.

És meg volt beszélve, hogy ma, délelőtt 10-kor jön?

Nem. De ő most itt van.

Ez nagyszerű! Mi is örülünk neki, nagyon. 

Abban maradtunk, hogy másnap reggel 8-kor otthon leszünk, várjuk. Az neki is épp tökéletes.

8-kor nem jött. 8.15-kor sem. 8.30-kor sem. Már épp szedtük össze a kisasszonyokat, hogy akkor megyünk kirándulni, piknikezni, jól mulatni, amikor 8.45-kor megérkezik az ács őméltósága.

Úgy nyitottam a kaput, hogy korábbra vártuk :-) (És azóta sem érzem rosszul magam miatta.)

Ez olyan sikeres kezdésnek bizonyult, hogy 5 perc alatt túl is estünk az egészen, bemutatkoztunk, elmondtuk, hogy ez az a tető, felment, megnézte, 8.50-kor már ott sem volt.

Eltelt egy hét, árajánlat sehol. 

Hívja a párom a generálkivitelezőt, az ács főnökét, hogy milyen információra van még esetleg szüksége az árajánlat elkészítéséhez...

Hogy az a helyzet, hogy megnézte az ács a tetőt, és nem akarja megcsinálni, mert hogy ott azért lenne ácsmunka bőven. (Igen, ezért van szükség ácsra.) Kér még pár nap türelmet, hátha rá tudja beszélni az ácsot, hogy ácsoljon. 

Pár nap múlva kaptunk egy e-mailt, hogy sajnos az ács megbetegedése miatt nem tudja vállalni a tetőterünk beépítését, ezért árajánlatot sem ad.

No comment.