Ugrás a fő tartalomra

Első körben

túljutottunk azokon a kivitelező jelölteken, akiket a barátok és üzletfelek, szomszédok és félismerősök ajánlottak. Gyakorlatilag eredménytelenül. Nemhogy kivitelezőt nem találtunk, de egy értékelhető árajánlatra sem sikerült szert tennünk. Sok meglepő és megdöbbentő élménnyel gazdagodtunk, feldolgoztuk, túltettük magunkat rajta.

Jöhetett a hogyan tovább, hogy akkor honnan szerzünk kivitelezőt, merre folytassuk a keresést.

Az eddigi casting fordulók arra mindenképp jók voltak, hogy felismerjük, nekünk inkább a generálkivitelező való, mint egyesével összeszedni a mesterembereket. Sok más szempontunk is van, a döntő érv mégis az volt, hogy egyszerűen sem kedv, sem szándék, sem türelem, sem tudás nincs bennünk ahhoz, hogy minden mesteremberrel külön-külön és hosszasan lelkizzünk minden egyes tégla, spakli, léc, fólia, cserép, vezeték stb. fölött. Már azt is nagyon nehezen viseljük, hogy minden jelöltnek van jó sok gumicicája, és csak azokat csócsálja, hogy mindent rosszul csinálunk (milyen szimpatikus kezdés), az egész ostobaság, amit kitaláltunk, az építészünk úgy alkalmatlan, ahogy van, a terveket úgysem fogják engedélyezni, és persze lehetetlen megvalósítani az egészet. Aztán ott van az a rész is, amikor a felvázolt elképzeléseinkből kiragad egy iciripiciri, jelentéktelen, piszlicsáré kis részletet, amihez ráadásul neki semmi köze, hogy pl.  kézre esik-e majd a zuhanynál a csap, és azon rágódik hosszasan. És a másik, amikor a saját fejlövését mantrázza folyamatosan, mint egyetlen üdvözítő dolgot, amit mindenképp és abszolút be kell venni az építkezésbe, ha semmi mást, de azt az egyet muszáj, hiszen pl. kondenzációs kazán nélkül az egésznek nincs értelme, hogy csak a legutóbbit említsem. (Ha kihevertem, majd írok róla.)

Szóval cégeket keresünk. Ott nagyobb esély van rá, hogy csak egy emberrel tarthatjuk majd a kapcsolatot, az ő kommunikációs stílusát kell megtanulnunk, az ő gumicicáiból kell felkészülnünk.
A Párom beírta a keresőbe, és ő is úgy járt, mint bárki, aki csinált már hasonlót. Kijön sok ezer találat, akár örülhetnénk is, de már a tizediknek sincs semmi köze a keresett témához. Talált 10 céget, amit rögtön visszaellenőrzött a céginformációs rendszerben, és kiderült, hogy a cégek fele már nem is létezik, megszűnt, felszámolták, ennyi. A maradék 5-ből három elérhetetlen, nem él a megadott telefonszám. Így már csak kettő maradt.

Jöjjön hát, aminek jönnie kell, telefon, hogy foglalkoznak-e ilyesmivel, érdekli-e őket egy családi ház tetőterének a beépítése. Természetesen, a Tigrisek ilyesmivel foglalkoznak a legtöbbet.
E-mailben küldjük a terveket, megbeszéljük a személyes találkozót, örülünk.

Örülünk, Vincent?

Vincent Vega
Kép innen


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…