Ugrás a fő tartalomra

Első körben

túljutottunk azokon a kivitelező jelölteken, akiket a barátok és üzletfelek, szomszédok és félismerősök ajánlottak. Gyakorlatilag eredménytelenül. Nemhogy kivitelezőt nem találtunk, de egy értékelhető árajánlatra sem sikerült szert tennünk. Sok meglepő és megdöbbentő élménnyel gazdagodtunk, feldolgoztuk, túltettük magunkat rajta.

Jöhetett a hogyan tovább, hogy akkor honnan szerzünk kivitelezőt, merre folytassuk a keresést.

Az eddigi casting fordulók arra mindenképp jók voltak, hogy felismerjük, nekünk inkább a generálkivitelező való, mint egyesével összeszedni a mesterembereket. Sok más szempontunk is van, a döntő érv mégis az volt, hogy egyszerűen sem kedv, sem szándék, sem türelem, sem tudás nincs bennünk ahhoz, hogy minden mesteremberrel külön-külön és hosszasan lelkizzünk minden egyes tégla, spakli, léc, fólia, cserép, vezeték stb. fölött. Már azt is nagyon nehezen viseljük, hogy minden jelöltnek van jó sok gumicicája, és csak azokat csócsálja, hogy mindent rosszul csinálunk (milyen szimpatikus kezdés), az egész ostobaság, amit kitaláltunk, az építészünk úgy alkalmatlan, ahogy van, a terveket úgysem fogják engedélyezni, és persze lehetetlen megvalósítani az egészet. Aztán ott van az a rész is, amikor a felvázolt elképzeléseinkből kiragad egy iciripiciri, jelentéktelen, piszlicsáré kis részletet, amihez ráadásul neki semmi köze, hogy pl.  kézre esik-e majd a zuhanynál a csap, és azon rágódik hosszasan. És a másik, amikor a saját fejlövését mantrázza folyamatosan, mint egyetlen üdvözítő dolgot, amit mindenképp és abszolút be kell venni az építkezésbe, ha semmi mást, de azt az egyet muszáj, hiszen pl. kondenzációs kazán nélkül az egésznek nincs értelme, hogy csak a legutóbbit említsem. (Ha kihevertem, majd írok róla.)

Szóval cégeket keresünk. Ott nagyobb esély van rá, hogy csak egy emberrel tarthatjuk majd a kapcsolatot, az ő kommunikációs stílusát kell megtanulnunk, az ő gumicicáiból kell felkészülnünk.
A Párom beírta a keresőbe, és ő is úgy járt, mint bárki, aki csinált már hasonlót. Kijön sok ezer találat, akár örülhetnénk is, de már a tizediknek sincs semmi köze a keresett témához. Talált 10 céget, amit rögtön visszaellenőrzött a céginformációs rendszerben, és kiderült, hogy a cégek fele már nem is létezik, megszűnt, felszámolták, ennyi. A maradék 5-ből három elérhetetlen, nem él a megadott telefonszám. Így már csak kettő maradt.

Jöjjön hát, aminek jönnie kell, telefon, hogy foglalkoznak-e ilyesmivel, érdekli-e őket egy családi ház tetőterének a beépítése. Természetesen, a Tigrisek ilyesmivel foglalkoznak a legtöbbet.
E-mailben küldjük a terveket, megbeszéljük a személyes találkozót, örülünk.

Örülünk, Vincent?

Vincent Vega
Kép innen


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…

A zuhanyzó történetét

az üvegmosdónál hagytam abba.
A mosdó megvolt, itthon volt, örültem neki, néha elővettem, megmutattam a többieknek is, akik eleinte velem gyönyörködtek, örültek, aztán már inkább csak rám hagyták. Ideje továbblépni. Kell valami, amire rátesszük a mosdót.  Kézenfekvő megoldás a mosdópult, vagy a fürdőszobaszekrény, elég nagy a választék, bemegy az ember bármelyik boltba, kiválasztja, megveszi, örül neki.  Ááááá, én dehogy így csináltam. Már miért vennénk mosdószekrényt, ha egy mosdót szeretnénk rátenni, és az se volna rossz, ha tárolhatnánk is benne ezt-azt? Úgy könnyű, olyat bárki tud. Én beírtam a keresőbe ugyan, hogy pult, de a bolti pultok közt keresgéltem. Egy régi, sok fiókos rőfös bolt pultjára vágytam. 
Vagy valami iparira, mint a nagyapám satupadja. Na, az még ennél is durvább:
Mondjuk nem ennyire gigantikusra, azt még nem tudom ugyan, hogy mennyi helyünk lesz, de inkább kisebb bútorokat igyekszem választani.
A pultok közt nem találtam nekem valót. Akkor próbáljuk máshogy. Kom…