Ugrás a fő tartalomra

Első körben

túljutottunk azokon a kivitelező jelölteken, akiket a barátok és üzletfelek, szomszédok és félismerősök ajánlottak. Gyakorlatilag eredménytelenül. Nemhogy kivitelezőt nem találtunk, de egy értékelhető árajánlatra sem sikerült szert tennünk. Sok meglepő és megdöbbentő élménnyel gazdagodtunk, feldolgoztuk, túltettük magunkat rajta.

Jöhetett a hogyan tovább, hogy akkor honnan szerzünk kivitelezőt, merre folytassuk a keresést.

Az eddigi casting fordulók arra mindenképp jók voltak, hogy felismerjük, nekünk inkább a generálkivitelező való, mint egyesével összeszedni a mesterembereket. Sok más szempontunk is van, a döntő érv mégis az volt, hogy egyszerűen sem kedv, sem szándék, sem türelem, sem tudás nincs bennünk ahhoz, hogy minden mesteremberrel külön-külön és hosszasan lelkizzünk minden egyes tégla, spakli, léc, fólia, cserép, vezeték stb. fölött. Már azt is nagyon nehezen viseljük, hogy minden jelöltnek van jó sok gumicicája, és csak azokat csócsálja, hogy mindent rosszul csinálunk (milyen szimpatikus kezdés), az egész ostobaság, amit kitaláltunk, az építészünk úgy alkalmatlan, ahogy van, a terveket úgysem fogják engedélyezni, és persze lehetetlen megvalósítani az egészet. Aztán ott van az a rész is, amikor a felvázolt elképzeléseinkből kiragad egy iciripiciri, jelentéktelen, piszlicsáré kis részletet, amihez ráadásul neki semmi köze, hogy pl.  kézre esik-e majd a zuhanynál a csap, és azon rágódik hosszasan. És a másik, amikor a saját fejlövését mantrázza folyamatosan, mint egyetlen üdvözítő dolgot, amit mindenképp és abszolút be kell venni az építkezésbe, ha semmi mást, de azt az egyet muszáj, hiszen pl. kondenzációs kazán nélkül az egésznek nincs értelme, hogy csak a legutóbbit említsem. (Ha kihevertem, majd írok róla.)

Szóval cégeket keresünk. Ott nagyobb esély van rá, hogy csak egy emberrel tarthatjuk majd a kapcsolatot, az ő kommunikációs stílusát kell megtanulnunk, az ő gumicicáiból kell felkészülnünk.
A Párom beírta a keresőbe, és ő is úgy járt, mint bárki, aki csinált már hasonlót. Kijön sok ezer találat, akár örülhetnénk is, de már a tizediknek sincs semmi köze a keresett témához. Talált 10 céget, amit rögtön visszaellenőrzött a céginformációs rendszerben, és kiderült, hogy a cégek fele már nem is létezik, megszűnt, felszámolták, ennyi. A maradék 5-ből három elérhetetlen, nem él a megadott telefonszám. Így már csak kettő maradt.

Jöjjön hát, aminek jönnie kell, telefon, hogy foglalkoznak-e ilyesmivel, érdekli-e őket egy családi ház tetőterének a beépítése. Természetesen, a Tigrisek ilyesmivel foglalkoznak a legtöbbet.
E-mailben küldjük a terveket, megbeszéljük a személyes találkozót, örülünk.

Örülünk, Vincent?

Vincent Vega
Kép innen


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe