Kézügyesség dolga

alapból koránkelő vagyok. Mert mire a többiek ébredezni kezdtek, a házban már levendula és sütemény illat volt, égtek a gyertyák, és, és, és, már el is mosogattam!, sőt, már vissza is másztam a paplan alá, lustálkodni még egy kicsit. Az történt, hogy a fejembe vettem, milyen szép is lenne a második adventi gyertya fényében frissen sült süteményt reggelizni... (Nekem elég egy adventi, karácsonyi magazint futólag átlapozni, és máris ilyen hülyeségeket találok ki.) És ha már kint olyan hideg van, meg viharos szél fúj, a süti legalább legyen nyári. Így történt, hogy levendulás-narancsos süteményt sütöttem. Kell hozzá 1 dl tej, 6 tojás, egy (vagy két) narancs reszelt héja és leve, vanília, kb. 20 dkg liszt, 2-3 ek cukor (Aki édesen szereti, az rakjon bele többet, mi viszonylag kevés cukorral is jól elvagyunk. Az eredeti receptben 1,5 bögre cukor volt megadva, ez nekünk kb. egy havi adag.), sütőpor, só, 20 dkg olvasztott vaj, szárított levendulavirág. A meleg tejben kiáztatom ...

Hozzánk a Mikulás december 5-én éjjel érkezik, tehát  mi 6-án reggel  hajnalban szembesülünk a csomagokkal. Nyilván nem várhatjuk el a gyerekeinktől (és persze magunktól sem), hogy ne a Mikulás finomságaival kezdjék a napot. Így mi csütörtökön hajnali 3/4 6-kor (most bezzeg senkit nem kellett keltegetni) már aszalt almakarikát és csokiba, fahéjba mártott mandulát eszegettünk faltunk. (Ne gondoljátok, hogy szerencsétlen gyerekeim teljesen bioreform étrenden kénytelenek felnőni, volt persze csoki és csokimikulás is a csomagban, meg aszalt datolya és varázsszívószál, majd sorra kerülnek ezek is.) Főztem egy nagy adag zöld teát is, mert tudtam, sok van még hátra a nap végéig. Ilyen indítás után felkerekedtünk, hogy a kisasszonyokat átadjam a közoktatásnak. Az ovis Mikulástól nem vártam sokat, úgy gondoltam, az évek során szereztem annyi rutint, hogy már tudom, mire számíthatok. A meglepetés akkor ért, amikor a minden reggeli búcsújelenet kihagyhatatlan eleméhez értem, e...

Még hónapokkal ezelőtt írtam arról, hogy működik egy harmadik közétkeztetési rendszer is, az intézményes nasiztatás. Ma erre hoztam két "gyönyörű" példát. Ovis öltöző. Másodszülöttem a csizmáját húzza, amikor az egyik kisfiú az orra alá nyom egy cukorkászacskót. Az történt, hogy az apuka annyira örült, hogy viszontlátja a kisfiát (hiszen már órák óta nem találkoztak), hogy rögtön adott is a gyereknek egy zacskó karamellát, még a puszik előtt. De érezte az apuka is, hogy valami nem frankó, az ő gyereke egy zacskó karamellával örömködik, a többiek meg csak szimplán beszélgetnek a szüleikkel és készülődnek hazafelé, így elküldte a gyereket, kínáljon meg mindenkit az öltözőben. Lehetne úgy is hozzáállni, hogy csak egy szem karamelláról van szó, de nekem már nem megy. Egyrészt, mert nagyon sok összejött már ezekből az egy szemekből. Másrészt, mert teljesen egészségtelen, nagyon rossz minőségű, karamellára már alig emlékeztető ragacsos valamiről volt szó. (Másodszülöttem megk...

elszántam magam, hogy a blogon az adventi vasárnapokon egy-egy karácsonyi mesét adok közre, de akkor nem sikerült megvalósítanom. (Azt az egyet, amit akkor közzétettem, itt  olvashatjátok.) Az idén újra megpróbálom, hátha ...  Íme az első mese: Böszörményi Gyula: LOPOTNYIK ÉS A BANYABÚ-DUGÓ          Tudod-e, hol van a város? Ismered-e a Pukkancs utcát? Hallottál-e már arról a vénségesen vén, vakolatköpködően öreg, cseréppotyogtatóan agg bérházról, mely az ötös szám alatt áll? S vajon tudsz-e arról, hogy ebben a roggyatag, négyemeletes építményben immár nyolcvan éve nem volt karácsony?           Bizony, így megy ez! Jómagam sosem jártam a Pukkancs utca ötben, ám van nekem egy remek cimborám, kinek neve Lopotnyik; na, ő mesélte az alábbi történetet, amit most megosztok veled.          Lopotnyik, ha még nem mondtam volna, term...

A pénteki uzsi. A mélypont. Először az óvodásért mentünk. Még a benti cipője volt rajta, de már szólt (többször), hogy az uzsonnát ne felejtsük ott. Mi lehetett az ebéd, hogy ez a gyerek ennyire éhes, 2 perccel ebéd után? Megyek a faliújsághoz, olvasom az étlapot: tojásleves, tészta milánói húsos raguval. Közben elsőszülöttem mondja, hogy a leves nem volt jó, a dadusok meg hordják ki a maradékot, így tudtuk meg, hogy a milánói húsos raguból grízes tészta lett. Grízes tésztát mi is ettünk a menzán, ízes-grízesnek hívták, imádtuk, és egyáltalán nem érdekelt, hogy a lekvár gyümölcsöt sosem látott gyümölcsíz volt   . De vissza a kegyetlen hétköznapokhoz. Most már nem kapnak lekvárt (gyümölcsízt)  sem a gyerekek, a hajdani ízes-grízes most már csak főtt tészta pirított grízzel és porcukorral. Még ez se számít, mert a kisasszony annyira éhes, hogy az ovi kapujánál már nem bírja tovább és megkér, hogy törjünk neki egy kicsit az uzsonnából. Megnéztem a faliújságon, u...

autózás is tűnhet végtelenül hosszúnak, ha a hátsó ülésről folyamatosan azt halljuk, hogy: - Mikor érünk már oda? - Odaértünk már? - Sosem érünk oda. Nyaralás előtt kitaláltam a megoldást. A kisasszonyok kaptak egy-egy füzetet (23 Ft-ért vásárolható boldogság), hozták a ceruzáikat, és rajzolhattak. Elsőszülöttem felírta az összes város, folyó és egyéb érdekesség nevét, ezzel több száz kilométeren át nagyon jól elszórakozott, Másodszülöttem pedig rajzolt. Ha hosszú útra indulunk, a füzetet és a ceruzákat azóta mindig a hátsó ülésre pakoljuk. Így derült ki, hogy Másodszülöttemnek is szüksége van tolltartóra. Voltam a nagyboltban, voltam a kisboltban, de csak biggyegettem. Csúnya, ötlettelen tolltartók voltak, meglehetősen drágán. Akkor majd én. Abban biztos voltam, hogy amolyan "mindent bele" tolltartó lesz, szerintem - és Elsőszülöttem tanítónénije is megerősített - nem lehet elvárni egy gyerektől, hogy egyesével, szépen, sorban az összes ceruzát bedugdossa azokba...

Ahogy leírtam a címet, eszembe jutott egy játékötlet. Az 50. Mivel etetnek téged? bejegyzést ünnepelhetnénk azzal, hogy a jelentkezők közül kisorsolom a legszerencsésebbet, aki megnyeri a bejegyzés tárgyát, az aznapi menzás uzsonnát. Képzelem, micsoda tolongás lenne! És akkor félre a hülye humorommal, jöjjön a mai iskolai uzsonna. Egy átlagosan nyamvadt kis perec, semmi különös. Szikkadt, sósnak édes, édesnek ízetlen. És kicsi. Pakoltam mellé mindenféle gyümölcsöket, viszonyítási alapnak.  Azért megnézném, hogy aki kitalálta ezt a perecet, az hogy gyűrné le, ha neki kellene megennie.  Tudom, mostanában elárasztottalak benneteket a menzás uzsonnákkal. Ne csüggedjetek, holnap már másról is írok :-)