MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni
már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az
unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit
sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a
legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat
alszunk még"?
Lolkának
könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt
kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte
vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a
tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan
elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá.
Ha
legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki
elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat
barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és
elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb kezével ölelte Benőt , a ballal pedig
Eleket, esetleg fordítva. És amikor reggelente megölelte Eleket és Benőt, és a
hátára vette a piros Verdás hátizsákot, és Anya egy nagy sóhajjal bezárta maguk
után az ajtót, és így szólt:
-
Na, akkor menjünk át Rózsika nénihez!
Na,
akkor Barni már tudta, hogy újabb végtelenül hosszú és tökéletesen érdektelen
nap vár rá.
Rózsika
néni Barniék ajtószomszédja volt a gangos bérházban. Tökéletesen tudta, hogy
mit nem szabad egy ötéves gyereknek csinálnia ( buta rajzfilmeket nézni,
székekre felmászni, ágyon ugrálni, asztal alá bunkert építeni), de arról fogalma
sem volt, hogy ezek helyett egy ötéves gyerek mit csinálhatna. Így aztán Barni
ült a hímzett terítővel leterített kanapén, a jobb kezével ölelte Benőt, a
ballal Eleket (esetleg fordítva). Rózsika néni pedig sorozatot nézett ( a
felnőtteknek, úgy látszik, szabad egész nap tévézni).
Már
időtlen idők óta ücsörgött így Barni, amikor Elek (esetleg Benő) megszólalt a
kezében:
-
Nézd csak! A boszorkány elaludt!
-
Hohó! Nem szabad ilyen tiszteletlenül beszélni az idősekről! - nézett rájuk
szigorúan Barni, de Elek és Benő nem zavartatta magát.
-
Hurrá! - kiáltott az egyik. - Lehet lóbálni a lábunkat!
-
Mit lóbálni?! - tódította a másik. - Akár ugrálhatunk is a kanapén!
És
a két plüssállat már fenn is volt Rózsika néni imádott hímzett takaróján, és
mivel Barni jobb kezével ölelte Benőt, a ballal pedig Eleket (esetleg
fordítva), kénytelen volt ő is felmászni utánuk.
Addig
ugráltak, míg annyira el nem fáradtak, hogy kénytelenek voltak kikönyökölni az
ablakpárkányon. Épp a játszótérre nyílt
ablak. Barni vágyakozva nézte a magányos hintákat, az üresen nyújtózkodó
csúszdát.
-
Ó, bárcsak kijuthatnánk a játszóra! - mondta ki a gondolatait Elek (esetleg
Benő).
-
Ugyan, senki sincs odalent! - ellenkezett a másik. - Ott is csak unatkoznánk!
-
Mégiscsak jobb egy játszótéren unatkozni, mint egy lakásban! - döntötte el a
vitát Barni. Odasettenkedett az ajtóhoz
és óvatosan lenyomta a kilincset - közben majdnem elejtette Eleket (vagy Benőt)
-, és kiosont a gangra. Leszaladt a lépcsőn, kinyitotta a hatalmas tölgyfa
kaput és már kinn is volt az utcán. Figyelmesen körülnézett, először balra,
aztán jobbra, és sipirc!, már ott volt a játszótér közepén.
Elek
és Benő megrohamozta a nagy mászókát - amire anya nem is szokta felengedni őket
- Barni pedig, nehogy bajuk történjen, ment utánuk. Mikor ezt elunták,
homokoztak meg hintáztak is, de Barni érezte, hogy valami hiányzik: gyerekek
nélkül nem igazi a játszótér.
Aztán
egyszer csak észrevett egy kisfiút. A legfurcsább kisfiút, akit valaha is
látott. Nem a kinézete volt különleges: ötéves-forma lehetett, és rendes
pókemberes póló meg rövidnaci volt rajta, ahogy illik. Hanem amit csinált!
Illetve nem csinált!
A
fiú ugyanis az egyik padon üldögélt, a lábát lóbálta, és elmélyülten nézegette
a faleveleket. Benő és Elek noszogatta Barnit, míg oda nem ment, és szóba nem
elegyedett vele.
-
Szia! Büntetésben vagy? Vagy fáj valamid? - kérdezte a furcsa kisfiútól.
-
Dehogy! - felelte mosolyogva. - Csak unatkozom!
-
Az rémes! - sóhajtott Barni. - Én is egész nap unatkozom! A szomszéd néni
vigyáz rám, de egész nap csak tévézik, és ...
-Egyáltalán
nem rémes! - vágott közbe a másik. - Csak ügyesen kell csinálni! Rám például a
kamasz nővérem vigyáz, na képzelheted... De legalább nem szól bele a dolgomba!
-
Miért, mi dolgod van? - kíváncsiskodott Barni.
-
Unatkozom! - vágta rá büszkén a fiú.
-
De hiszen az rémes! - értetlenkedett megint Barni.
Benő
és Elek szóhoz sem jutott, csak a fejüket csóválták rosszallóan.
-
Csak akkor rémes, ha rosszul csinálod! Ha értesz hozzá, valódi művészet! -
magyarázta a furcsa kisfiú. - Ha szeretnéd, szívesen megtanítalak ... Először
is, ülj le nyugodtan, és lassan kezdd el lógázni a lábadat! De csak egészen
finoman! Aztán figyelmesen nézz körül!
-
Micsoda butaság - suttogta Elek (esetleg Benő) Barni hóna alatt. - Hiszen napok
óta ezt csináljuk!
-
És semmi különleges nincs benne! - tette hozzá fanyalogva Belő (illetve Elek).
De
Barni alig figyelt rájuk. Ült, lógázott, körülnézett.
-
Egész jól csinálod - dicsérte őt a furcsa kisfiú. - Most nézz a lábad elé! Mit
látsz?
-
Hogyhogy mit lát?! - dohogott Elek (és vele Benő) - Homokot meg kavicsokat!
-
Homokot meg kavicsokat - felelte kissé elbizonytalanodva Barni is.
-
Bizony ám! - örvendezett a furcsa kisfiú. - Méghozzá micsoda homokot! Nézd,
ahogy csillog a napfényben! Na és a kavicsok! Az egyik hófehér, mint egy apró
tojás, a másik vöröses és lyukacsos, mint a tégla.
-
Az a zöldes, meg hosszúkás, mint egy krokodil! - bólogatott Barni.
-
Tehetséges kezdő vagy! - bólintott a másik komolyan. Még egy ideig nézegették a
homokot meg a kavicsokat, aztán áttértek a játszótér fölé boruló platánfa
leveleire. Barni nem is gondolta, mennyi titokzatos alak meg mesebeli lény
rejtőzik az ágak között. Elek és Benő is abbahagyta a szájhúzogatást meg a
finnyogást, amikor észrevették, hogy a levelek a Kis kece lányom dallamára
táncolnak a szélben.
-
Nem gondoltam volna, hogy az unatkozás ilyen izgalmas dolog! - sóhajtott Barni
- Persze, itt a játszótéren egészen más, mint Rózsika néninél!
-
Dehogy! - ellenkezett a kisfiú. - Egy igazi unatkozóművész a sötét lakásban is
jól érzi magát! Gondolj a szőnyeg mintájára, vagy a függöny hullámai között
megbúvó tengeri szörnyekre!
-
Vagy a szekrényajtó erezetében rejtőző mesebeli városra! - tette hozzá Elek
(vagy Benő), aki nagyon belejött az unatkozásba.
Ekkor
felháborodott kiabálás verte fel a játszótér, sőt, az egész utca csendjét.
-
Ajaj! Rózsika néni felébredt! - ugrott fel Barni.
-
Sajnálom, pedig remek volt együtt unatkozni veled! Kijössz még estefelé?
-
Mindenképpen! - kiáltott Barni, és jobb kezével ölelve Benőt, a ballal pedig
Eleket (esetleg fordítva) szaladt vissza a házba.
Rózsika
néni leszidta őt, büntetésből a szekrénnyel szembe ültette. Ennél jobbat ki sem
találhatott volna: Barni csak lábat lógázott, s közben elekkel és Benővel egész
csodavárost képzeltek a szekrény erezetébe.
Délután
a néni kerek-perec kijelentette Anyának, hogy soha többé nem hajlandó vigyázni
az engedetlen és fegyelmezetlen Barnira.
Vacsora
után Anya és Barni (no meg Elek és Benő) kimentek a játszótérre. Anya
gondterhelten telefonálgatott, de hiába, senki nem ért rá Barnira vigyázni.
Nemsokára megérkezett a szomszéd házból is egy anyuka a nagylányával és a
kisfiával. A két anyuka meg a nagylány - ahogy ez a játszótéren lenni szokott -
beszédbe elegyedett, és csodák csodájára a flegma kamasz felajánlotta, hogy az
öccsével együtt Barira is vigyáz.
Így
hát Barni és a furcsa kisfiú néhány hétig közösen múlatta az időt: autóztak,
építőztek, sőt, néha még mesefilmet is néztek, vagy a nagylány telefonján
mérges madarasat játszottak. Amikor pedig már mindenbe beleuntak, elkezdték
lógázni a lábukat és hosszú órákon át gyakorolták az unatkozás művészetét.
Mindenkinek sok jó unatkozást kívánok erre a nyárra :-)
AZTA.. JÓ HOSSZÚ
VálaszTörlésIsten🤣😅em
TörlésMegtanultam unatkozni.
VálaszTörlésAz egész arról szól hogy mindegyik gyerek el utazót, de ő nem. Vagyis Berni nem és anyukának egy szomszédhoz kellet adnia a fiát ameddig dolgozik.
VálaszTörlés