Ugrás a fő tartalomra

Betemetett a nagy hó,

erdőt, mezőt, rétet...

 

Persze porhó esett, nem tapadt, szánkózni jó volt, meg lapátolni, de hóembert építeni nem lehetett belőle.
Azért csak összejött a hóember is.
Vettem krémsajtot (sajtkrémet). Ezt a három különböző sajtot nagy ügyesen két boltból tudtam összeszedni. Nem akartam semmiféle kutatást, tesztet, felmérést, elemzést végezni, de ha már így alakult, megkóstoltam mindet.
Tanulságos volt. A háromból kettő élvezhetetlenül, már-már ehetetlenül sós volt. Szerintetek melyik nem volt agyonsózva?

(Azóta azon tűnődöm, hogy a csipszadó mire vonatkozik? Amikor bevezették, a rádióban hallgattam egy műsort a témáról, ott azt a példát mondták, hogy a gyártók nagyon könnyen reagálnak majd erre a törvényre, egyszerűen csökkentik a só mennyiségét a termékeikben, a fogyasztók nem veszik észre, hogy 80g csipszen vagy ropin 4,2g vagy 3,8g só van. Amilyen gyakran csipszet és ropit veszek, felőlem bármennyi só lehet benne, és akármennyibe is kerülhet, sőt a gyártók is adózhatnak utána bármennyit, úgy gondolom, egy-két évente egy zacskó csipszre vagy ropira akkor is jut majd, ha meg nem, hát nem nagyon bánkódok miatta. De a múlt héten a zöldségesnél olyan sós savanyú káposztát vettem, hogy a sótól a savanyú ízt nem is lehetett rajta érezni, a fűszerekről nem is beszélve, most meg ezek a sajtkrémek...

Edit! Ha már az összes pangasiust megvizsgáltátok, lehet, hogy rámehetnétek a sajtkrémekre is. És ezen az úton tovább, az általában egészségesnek mondott tejtermékek szerintem nagy meglepetéseket tartogatnak. )



4 sajtkrémet összekevertem, adtam hozzá egy kis fokhagymát is, az nem árthat... Aztán reszelt mozzarella került bele, hogy formázhatóra sűrítse a masszát. Azért mozzarella, mert az fehér, de túró is lehetett volna. Amikor már nagyon sok sajtot belereszeltem, de még mindig lágy volt, belezúdítottam egy kis zabpelyhet is. Végül csak sikerült formázható sűrűségű masszát összehoznom.
Két részre osztottam, az egyik kupac kicsit nagyobb lett, mint a másik, és ez jó is így.


Folpackba csavartam, és nagyjából gömb alakúra formáztam, majd beraktam a fagyasztóba.


Reggel kivettem a gombócokat a fagyasztóból. Amíg vártam, hogy olvadjanak, teát főztem, paprikát sütöttem, kenyeret pirítottam, edényt raktam el...


Amikor nagyjából kiolvadtak a sajtkrém gombócok, még gömbölyítettem rajtuk egy keveset, aztán végre egymásra raktam őket.


Rá lehet már ismerni?

Az 5. adag sajtkrémmel körbekentem, hogy fehér legyen. Szemes borsból lett a szeme és a gombjai, pirítósból a kalapja, az orrát pedig répából faragtam.



A sála sültpaprikából készült.


Most jönne az a rész, hogy friss zöldségekkel kenegetve-mártogatva ettük, de nem kaptam friss zöldséget, sőt még csak nagyjából elfogadhatót sem, így maradt a kréker. De sok alma is elfogyott hozzá :-)  (Gondolom azért is, mert a sajtkrém még így, hígítva is sós volt.)



Megjegyzések

  1. A Camping sajt volt a nem sós, ugye? Pénteken én is bele futottam ebbe a csapdába. :(

    VálaszTörlés
  2. Azért dicséretes, hogy legalább megpróbálod egészségesen. A magyar kiskereskedelem meg ezt tudja nyújtani.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe