Ugrás a fő tartalomra

Tapétázunk?

A tapéta sokáig fel sem merült. Gyerekkoromban szerzett és mind a mai napig fájó traumáim egyike a szocializmus végnapjaiban kapható tapétakínálat. Volt a nagy virágos és a kis virágcsokros. A szobámba olyan jutott, amin nagyobb virágcsokrok és a csokrok között kisebb egy-egy szál virágok IS voltak. 
Az így eltöltött éveknek szerintem logikus és természetes következménye, hogy amint lehetett a sima, egyszínű festett falra váltottam. És bár azóta sok helyen laktam, soha nem is vágytam másra (többre), mint a puszta festett falra.
Én továbbra is boldog vagyok az egyszerű, fehér falak közt, de most más helyzet van, most a kisasszonyok szobáját rendezem be, olyan környezetet kell kialakítani, amilyenben ők jól tudják magukat érezni (a józan ész határain belül).*

Másodszülöttem nagyon jól viseli (=igényli), ha ömlenek rá a vizuális ingerek. Amikor a Gatsby filmet néztem, a kisasszony jutott eszembe, hogy ő mennyire tudná értékelni ezt a környezetet.




Az egyszínű falakat ő ugyanolyan rosszul viselné, mint annak idején én a virágos tapétát. 
Színes, mintás falat pedig legkönnyebben tapétával lehet elérni.
És ekkor ért az újabb sokk tapéta ügyben. Nagyon (nagyonnagyonnagyonnagyon) megváltozott a tapéta kínálat. A legnagyobb gond, hogy lehetetlen választani, annyi szép van. Hetekig nézegettem az internetes tapétaáruházak kínálatát, aminek az lett az eredménye, hogy a végén már vagy 50 tapétát akartam egyetlen szobába felragasztani.
Végül háromban egyeztünk ki. 
Felkerekedtünk hát tapétát venni. Mivel három különböző tapétát akartunk egyetlen szobába, mindenképp "élőben" (nem monitoron) szerettük volna látni, mi is kerül majd a falra, három különböző mintával, színnel, árnyalattal nagyon könnyű elcsúszni.
És ekkor derült ki, hogy nem a sok szép tapéta közül választani a legnehezebb, hanem a kiválasztottat megvenni. A tapétaáruházak raktárkészlete gyakorlatilag nem is létezik. 
Nekünk egy-egy tapétából csak néhány tekercsre volt szükségünk, de mindenütt csak mosolyogva vonogatták a vállukat, hogy két-három hét... Minimum. 
Végül, a sokadik boltba úgy mentünk be, hogy azt vesszük meg, amiből van elég a raktárban. 
Ééééés, hogy még könnyebb legyen, mindezt úgy, hogy az érintett, akinek a szobájába kerül majd a három tapéta, nem tudott velünk jönni. Tehát nekünk kellett kitalálni, milyen tetszene a kisasszonynak.

A lilásszürke-kicsitgyöngyházfényű-bársonyosat már mutattam.


Milyet lehetne ehhez felrakni? 
Naná, hogy aranycikornyás-gyémántosat!




Ha rásüt a Nap, a gyémántok ragyognak. 



Rögtön két változatban, csak hogy nehogy eltunyuljon a szemünk :-)




Szerinted hogy néz majd ez ki felrakva?

* Ui 1.: Igen, ez még belül van a józan ész határain.
Ui 2.: Másodszülöttem tetszését elnyerték a tapéták, mind a három. Csak annyit kért, hogy majd jól válasszunk kiegészítő színt hozzájuk. Ő valami élénk, fényesre gondolt, ami eléggé elüt a tapétáktól, nehogy az legyen a vége, hogy beleolvad a háttérbe.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…