Egyszer csak

megcsörrent a telefon, hívott az ács ácsunk, hogy volt vásárolni, megvett mindent, ami kell. Annyira váratlanul érkezett a szombat délelőttünkbe ez a bejelentés, hogy csak néztünk egymásra a Párommal, hogy mit is kellene erre mondanunk. Aztán csak leesett, hogy a fatelepen shoppingolt az ács, megvette a tetőnkhöz a szükséges faanyagot.

(Megvan a faanyag a tetőnkhöz! Hurrá!)

És hogy amit kell, már le is gyalulta.

(Már le is van gyalulva!)

Mikor leszünk otthon, mert áthozná...

(Hozza a fát! Hurrá!)

Az ács-casting során egyedül ez az ember volt, akivel a tetőnkön elvégzendő ácsmunkák részleteibe is belementünk. (Az összes többi megelégedett az "a-tetőt-jól-meg-kell-erősíteni-a-tetőt-jól-megerősítjük-és-akkor-a-tető-jól-meg-lesz-erősítve" mantrával.) Így jutottunk el a lambéria (ragalja, stablon, ki hogy ismeri) kérdéséig. Hogy milyet szeretnénk?
Mint a mostani, csak ne legyen korhadt.
Jó, akkor olyan lesz.
(Olyan lesz a tető alján a lambéria, amilyet szeretnénk! Hurrá!)
A lelkesedésünk csak fokozódott, amikor elmondta az ács, hogy sokkal könnyebb, egyszerűbb ezt a faanyagot még beépítés előtt, lent, a földön festeni, mint amikor már fönt van a tetőn, ezért ő azt szokta csinálni, hogy pár nappal a kezdés előtt odaviszi a faanyagot, hogy a tulajnak legyen ideje lefesteni, amilyenre szeretné.
(A casting során egyetlen egy ács egy fél mondat erejéig kitért a lambériára, hogy az ár tartalmazza a lambéria festését egy rétegben mahagóni színű lazúrral. A mahagóni hallatán nagyon magasra szaladhatott a szemöldököm, mert gyorsan elkezdte magyarázni, hogy az a legszebb, ezért nagy tételben veszi a festéket, és mindenütt azt használja. Tudom, ízléssel nem vitatkozunk, de nálunk senkinek nem tetszik a mahagóni. És akkor még fizessünk is érte, hogy évekig nézhessük, ami nem tetszik? Ráadásul egy réteg lazúrral összemaszatolni a faanyagot nem több, mint látszatintézkedés. Én még a klasszikus iskola híve vagyok, egy réteg alapozó + két réteg festék.)

Kép innen

 Az ácsunk tehát elhozta a simára gyalult, fenyőillatú, szép, hosszú léceket, deszkákat, mi pedig felkerekedtünk festéket venni. Mentünk a kedvenc barkácsáruházunkba, ahol eddig még minden festéssel kapcsolatos kérdésünkre találtunk választ. Eddig. Mert most azt kellett látnunk, hogy számos gyártó számtalan lazúrja között egyetlen szürke sincs. (Bezzeg mahagónit mindegyik gyárt.) Lehetne kikevertetni, majdnem annyiért, mint maga a festék, ráadásul egyetlen választható árnyalat sem tetszett igazán. Lődörögtünk ott fel-alá a festékek közt, biggyegettünk vállvonogatva, már majdnem elkezdtük magunkat rosszul érezni, hogy pont egy olyan színt bírtunk kitalálni, amit nem árulnak. 

- És. Ha én. Fogok. Egy fekete meg egy fehér lazúrt. És. Csak úgy simán. Minden kevertetés nélkül. Összeborítom. Akkor mi lesz???

- Szürke. Akkor meglesz a szürke lazúrunk.

Vettünk hát egy bödön alapozót, egy bödön fekete meg egy fehér lazúrt és egy festékes vödröt. Az volt a koncepció, ha nem jön össze, egy másik boltban még mindig kereshetünk szürke lazúrt, vagy kevertethetünk. Vagy marad a mahagóni.

Persze, hogy nekem kellett a legbátrabbnak lenni, meg amúgy is az én ötletem volt, így hát összeborítottam a két festéket, és egy darab gallyal nekiálltam összekeverni.

Már ez a márványos, félig elkevert változat is általános tetszésnek örvendett:

 

És íme, a végeredmény. A kisasszonyok rögtön mondták is, hogy ez épp olyan színű, mint a kedvenc kabátom.

Vagy mint a kerti asztal.

Jó lesz nekünk ez a szürke :-)