Ugrás a fő tartalomra

Terjed a hír

Az oviban a Másodszülöttem terjeszti. És én is elmondtam már néhány olvasómnak, offline. Sőt, a gyógyszerészeknek is, akiktől pektint akartam vásárolni.
Szóval terjed a hír. És igaz. Tényleg csináltam pipacslekvárt. Ráadásul nem is most először.
Pedig nehezen indult. Ugyanis a környékünkön az összes pipacsos rét eltűnt. De egy nap a Párom úgy jött haza a nagy magyar alföldről, hogy a csomagtartóban egy nagy csokor pipacs hervadozott!
És éppen így volt jó. A pipacslekvár ugyanis egy nagy csokor pipacsból készül, amit persze nem az út mellől szedünk, és hagyjuk néhány órán át pihenni, hogy a bogarak kimászhassanak belőle. Aztán a szirmokat leszedjük a szárról.

Abban a receptben, amit én használtam 35g szirom kell 2 liter vízhez, persze abból nem lesz baj, ha több a virág.  A vizet a cukorral (800g) felforraltam, és amikor már csak meleg volt, hozzáadtam a szirmokat. Először undorító, szürkésfekete lett a víz, de néhány perc múlva feltűnt benne a piros szín. Amikor gyönyörű, vörös lett az egész, akkor átszűrtem. Érdemes kávéfilteren szűrni, vagy papírtörlővel kibélelt szűrőn, hogy a sok kis fekete szösz se maradjon a lekvárban.
Ekkor kellene hozzákeverni a pektint. (Három gyógyszertárban aláztattam meg magam pektinvásárlás címén, jó volt. Az egyik gyógyszerész majdnem meggyőzött arról, hogy pepszin az, amit én keresek, cserébe én megpróbáltam meggyőzni őt arról, hogy nem sajtot akarok csinálni.. Azóta már kiderítettem, hogy házilag is elő lehet állítani a pektint, majd legközelebb.) Egyes receptekben agar-agar szerepel, másokban zselatin. Nekem mára elég volt kihívásnak a pektin, így elmentem a könnyebb ellenállás irányába, zselatint használtam. Biztos ugyanígy működik zselírozó cukorral is.
Szóval a piros léhez hozzákevertem a zselatint, és már mehetett is az üvegekbe.


 Talán visszaadja a kép a tényleges színét. De az ízét és az illatát  - igen, illatos, virágillata van - biztosan nem. És én már tudom, milyen lesz holnap reggel, a puha vajaskenyéren!

A kíváncsiak és az elszántak kedvéért itt az eredeti recept is. Még tavaly mentettem le, sajnos nem tudom, honnan. Pedig ma elég hosszan kerestem az interneten. Ha valaki mégis rátalál, kérem, jelezze.

Ui: Ha van ilyen befőttesüvegetek fölösleges, gondoljatok rám. Köszönöm.
gelée de coquelicot
Le poids est en "pétales seuls" sans tiges, ni boutons qui pourraient donner  une coloration plus foncée et une odeur de vert (déjà que ... !)
Les pétales n'ont pas été séchés, juste ceuillis la veille ainsi les petites bêtes ont pu s'envoler.
Faire une décoction : mettre dans eau bouillante 35g pétales pour 2 litres d'eau, bouillir 10 mn. Laisser macérer au mini 1 h voir plus.
Faire la gelée : reste  1 l jus, ajouter 800 g sucre  et un sachet de pectine, cuire à gros bouillon en remuant bien 7 à 9 min.
La couleur est belle : c'est bien rouge, l'amertume oubliée grâce au sucre !
Devrait donner un beau résultat en glaçage de tarte


Megjegyzések

  1. Hogy te miket tudsz?! Sosem halottam még pipacslekvárról, de istenien hangzik. :) A mellettünk lévő üres telken van is rengeteg pipacs...

    VálaszTörlés
  2. Tegnap áradoztam a férjemnek, hogy milyen gyönyörű az út melletti pipacsmező.
    Ő azt mondta, hogy mi benne a szép, ez csak egy gyomnövény.
    Elküldtem neki a bejegyzést. :))

    VálaszTörlés
  3. Ahh! Nagyon jól hangzik!!! Én meg mindig azt hittem, hogy a pipacs mérgező :-(( Lehet, hogy ez gyerekkoromból származik, amikor mindenre azt mondták a nagyszüleim, hogy mérgező, -biztos, ami biztos alapon.

    Irigykedem, amikor megkóstolod biztos nagyon finom lesz!!!!Majd azért írd meg kérlek, legalább virtuálisan érezhessük az ízét!
    Ági

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy rád találtam:)...no és, hogy egyből ilyen bejegyzéssel együtt! Köszönet:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…