Amikor a születendő gyerekeinkre gondolunk, elképzeljük, milyen új helyzetek, gondok és örömök érkeznek majd velük az életünkbe. A sírós éjszakák, a nagy játszóterezések, csupa közhely, sorolhatnám a végtelenségig.
De van, amire nem lehet felkészülni. És épp ezekről senki nem mond egy szót sem. Sőt a könyvek sem írnak. Mindenki kéretlenül ontja a tanácsokat a fogzásról, a szobatisztaságról, az óvoda- és iskolaválasztásról, de AZT MÉR' NEM MONDJA EL SENKI, hogy az iskolákban még mindig ugyanabban a borzalmas, amorf, műszálas tornamezben tornáznak a gyerekek, amit már mi is utáltunk annak idején?! És tényleg erre a rémségre kell költeni a szülőknek a pénzét???!!!
És a nagy döntésekről sem beszélnek sehol. Hogy el kell dönteni, ki hozza a karácsonyfát, a Jézuska vagy az Angyal? Hogy egy születésnap lebonyolítása mennyi fejtöréssel jár? Hogy a zeneoviban ki szóljon rá a gyerekre? Aki a foglalkozást tartja, vagy a szülő? (Tapasztalataim szerint mind a két fél a másiktól várja, hogy kezdjen valamit a nekivadult gyerekkel, aki közben nyugodtan randalírozik.)
Vagy hogy mi az, ami jár egy gyereknek?
Ha a kialakult napirend szerint a gyerek a délutáni alvásból 3 körül szokott ébredni, de épp amikor ismerősökkel 4-re programot beszéltünk meg, a gyerek fél 5-kor még édesen alszik, jár-e neki a pihenés (hisz nyilván azért alszik, mert álmos, fáradt, nő, feldolgozza a nap eseményeit, ráadásul a nagymamám szerint alvó embert felébreszteni bűn), vagy nem lesz semmi baja, ha felkeltjük?
Jár-e egy gyereknek 3 évesen gyűrű, mert arra vágyik, nagyon, vagy nem, mert sokan felnőttünk nélküle, és veszélyes, és minek?
Jár-e egy gyereknek a tizenvalahanyadik plüss kutya, mert azokat gyűjti, és jó néhányat a saját pénzéből vett?
És ami nálunk (már évek óta) épp aktuális: Jár-e a gyereknek újság???
Az úgy kezdődött, hogy Elsőszülöttem évek óta vágyik egy magazinra. Tőlem látta, tanulta, minden hónapban van egy, amit megveszek, és elolvasom, olvasgatom. Ő is szerette volna kipróbálni, milyen magazint olvasgatni, közben esteleg teát, limonádét, kakaót iszogatni, így múlatni az időt.
Vettem hát egy Nők Lapját, csináltunk kakaót, összebújtunk, elolvastam neki a mesét. Jó volt, jó volt, de nem az igazi.
Ő egy saját, gyerekmagazint szeretett volna, amiben gyerekeknek való cikkek vannak.
Szerintem ez érthethető, elfogadható kívánság. Jár egy gyereknek havonta egy magazin.
És akkor belekezdtünk keresni.
Döbbenet!
A Dörmögő Dömötör az elmúlt 30 évben semmit nem változott! Sem a papír minősége, sem a rajzok, semmi!
Valamiért a gyerekmagazin gyártók (mert ezeket nem készítik, írják vagy szerkesztik, hanem gyártják) úgy gondolják, hogy ha már az iskolákban koedukált csoportokban vannak a gyerekek, nekik csakazért is szét kell választani őket nemek szerint. Nem feltételezik, hogy egy érdekes, szórakoztató írás az fiúknak és lányoknak is érdekes lehet. Ezért gyártanak a lányoknak rózsaszín magazint (miért hiszik, hogy a lányoknak a rózsaszín a kulcsinger???), a fiúknak meg kéket vagy sárgát. És ezzel el is árultam mindent ezekről a magazinokról.
Aztán van az a fajta, amihez ajándékok vannak csomagolva, jó sok nylonnal, mert így egyszerre áldozhatunk a népbutítás és a környezetszennyezés oltárán. Milyen magazin az, amiben a készítői sem bíznak annyira, hogy önmagáért megvenné bárki is, ezért gyorsan hozzácsomagolnak valami műanyag ostobaságot, hogy azért majd úgyis vinnyog a gyerek, a szülő meg megveszi. Kikérem a gyerekeim nevében, hogy ilyen ostobának nézzék őket, hogy minden színes műanyagot azonnal meg akarjanak szerezni. (Ha mégis, megkérdezem tőlük, hogy mi is az az izé, amiért most éppen annyira kell nekik, hogy csak kényesen nyafogva tudnak beszélni róla. Még soha nem tudták megmondani. Ebből is látszik, mennyire nagyon is kell az nekik.) És kikérem magamnak, hogy egy fizető robotnak néznek, aki bármit hajlandó megvenni, ha a gyereke elég nagy jelenetet rendez.
Ha ezek az ajándékok amolyan gyűjts össze típusúak, akkor a fogyasztóvá nevelés aznapi adagja is le van tudva. De jó.
Ja, és vannak a foglalkoztató füzetek, amikről inkább ne is beszéljünk, és nem csak azért, mert nyilvánvaló, hogy nem magazinok.
És akkor még ott egy fontos kritérium, hogy több legyen benne a betű, mint a kép. Tudom, hogy felnőtteknek is gyártanak olyan magazinokat, amiben szinte csak képek vannak, de nem szeretném a gyerekeimet már most ebbe az irányba terelni. Legyen benne sok betű, majd felolvassuk mi, amíg nem tudnak olvasni.
Vannak üdítő színfoltok a sok szemét közt megbújva. Nem volt rossz élmény a National Geographic Kids, de az természettudományos, mi meg irodalmat keresünk. Ugyanezért esett ki a Szitakötő is, ami gyönyörű, élmény kézbe venni, de határozottan nem az óvodás korosztályt célozza meg.
Mire rátaláltunk a Csibészke magazinra, megszűnt. Pedig az épp óvodásoknak szólt, óvónők írták, szerkesztették, igaz, kicsit sok volt benne a foglalkoztató, viszont voltak benne pedagógiában járatlan szülőknek kis ismeretterjesztő írások (pl. nagyjából milyen egy 3 éves gyerek rajza, stb.) Mindegy, megszűnt.
De a sivatagban az a szép, hogy kutat rejt valahol. És azt hiszem, több évnyi bolyongás után rátaláltam a kútra.
Eddig is többször eljutottam már ehez a magazinhoz, de eddig csak felnőtteknek szólt a kortárs gyerekirodalomról. Most viszont itt a gyerekeknek szóló változat, nem rózsaszín, és nem is kék (még ha a képen annak is látszik, a valóságban inkább szürkészöld), nem királylányos-tündéres-hercegnős és nem is autós-vonatos-robotos, nincs hozzá ajándék, és nincs benne reklám.
Bizonyos türelmetlenkedés és izgatottság miatt úgy alakult, hogy nálunk most 2 példány is fellelhető, akit érdekel, annak az egyiket szívesen átadom.
A jelentkezők hétfőn (ápr. 25.) este 8-ig hagyjanak itt egy megjegyzést.
És kedvcsinálónak itt egy versrészlet belőle:
De van, amire nem lehet felkészülni. És épp ezekről senki nem mond egy szót sem. Sőt a könyvek sem írnak. Mindenki kéretlenül ontja a tanácsokat a fogzásról, a szobatisztaságról, az óvoda- és iskolaválasztásról, de AZT MÉR' NEM MONDJA EL SENKI, hogy az iskolákban még mindig ugyanabban a borzalmas, amorf, műszálas tornamezben tornáznak a gyerekek, amit már mi is utáltunk annak idején?! És tényleg erre a rémségre kell költeni a szülőknek a pénzét???!!!
És a nagy döntésekről sem beszélnek sehol. Hogy el kell dönteni, ki hozza a karácsonyfát, a Jézuska vagy az Angyal? Hogy egy születésnap lebonyolítása mennyi fejtöréssel jár? Hogy a zeneoviban ki szóljon rá a gyerekre? Aki a foglalkozást tartja, vagy a szülő? (Tapasztalataim szerint mind a két fél a másiktól várja, hogy kezdjen valamit a nekivadult gyerekkel, aki közben nyugodtan randalírozik.)
Vagy hogy mi az, ami jár egy gyereknek?
Ha a kialakult napirend szerint a gyerek a délutáni alvásból 3 körül szokott ébredni, de épp amikor ismerősökkel 4-re programot beszéltünk meg, a gyerek fél 5-kor még édesen alszik, jár-e neki a pihenés (hisz nyilván azért alszik, mert álmos, fáradt, nő, feldolgozza a nap eseményeit, ráadásul a nagymamám szerint alvó embert felébreszteni bűn), vagy nem lesz semmi baja, ha felkeltjük?
Jár-e egy gyereknek 3 évesen gyűrű, mert arra vágyik, nagyon, vagy nem, mert sokan felnőttünk nélküle, és veszélyes, és minek?
Jár-e egy gyereknek a tizenvalahanyadik plüss kutya, mert azokat gyűjti, és jó néhányat a saját pénzéből vett?
És ami nálunk (már évek óta) épp aktuális: Jár-e a gyereknek újság???
Az úgy kezdődött, hogy Elsőszülöttem évek óta vágyik egy magazinra. Tőlem látta, tanulta, minden hónapban van egy, amit megveszek, és elolvasom, olvasgatom. Ő is szerette volna kipróbálni, milyen magazint olvasgatni, közben esteleg teát, limonádét, kakaót iszogatni, így múlatni az időt.
Vettem hát egy Nők Lapját, csináltunk kakaót, összebújtunk, elolvastam neki a mesét. Jó volt, jó volt, de nem az igazi.
Ő egy saját, gyerekmagazint szeretett volna, amiben gyerekeknek való cikkek vannak.
Szerintem ez érthethető, elfogadható kívánság. Jár egy gyereknek havonta egy magazin.
És akkor belekezdtünk keresni.
Döbbenet!
A Dörmögő Dömötör az elmúlt 30 évben semmit nem változott! Sem a papír minősége, sem a rajzok, semmi!
Valamiért a gyerekmagazin gyártók (mert ezeket nem készítik, írják vagy szerkesztik, hanem gyártják) úgy gondolják, hogy ha már az iskolákban koedukált csoportokban vannak a gyerekek, nekik csakazért is szét kell választani őket nemek szerint. Nem feltételezik, hogy egy érdekes, szórakoztató írás az fiúknak és lányoknak is érdekes lehet. Ezért gyártanak a lányoknak rózsaszín magazint (miért hiszik, hogy a lányoknak a rózsaszín a kulcsinger???), a fiúknak meg kéket vagy sárgát. És ezzel el is árultam mindent ezekről a magazinokról.
Aztán van az a fajta, amihez ajándékok vannak csomagolva, jó sok nylonnal, mert így egyszerre áldozhatunk a népbutítás és a környezetszennyezés oltárán. Milyen magazin az, amiben a készítői sem bíznak annyira, hogy önmagáért megvenné bárki is, ezért gyorsan hozzácsomagolnak valami műanyag ostobaságot, hogy azért majd úgyis vinnyog a gyerek, a szülő meg megveszi. Kikérem a gyerekeim nevében, hogy ilyen ostobának nézzék őket, hogy minden színes műanyagot azonnal meg akarjanak szerezni. (Ha mégis, megkérdezem tőlük, hogy mi is az az izé, amiért most éppen annyira kell nekik, hogy csak kényesen nyafogva tudnak beszélni róla. Még soha nem tudták megmondani. Ebből is látszik, mennyire nagyon is kell az nekik.) És kikérem magamnak, hogy egy fizető robotnak néznek, aki bármit hajlandó megvenni, ha a gyereke elég nagy jelenetet rendez.
Ha ezek az ajándékok amolyan gyűjts össze típusúak, akkor a fogyasztóvá nevelés aznapi adagja is le van tudva. De jó.
Ja, és vannak a foglalkoztató füzetek, amikről inkább ne is beszéljünk, és nem csak azért, mert nyilvánvaló, hogy nem magazinok.
És akkor még ott egy fontos kritérium, hogy több legyen benne a betű, mint a kép. Tudom, hogy felnőtteknek is gyártanak olyan magazinokat, amiben szinte csak képek vannak, de nem szeretném a gyerekeimet már most ebbe az irányba terelni. Legyen benne sok betű, majd felolvassuk mi, amíg nem tudnak olvasni.
Vannak üdítő színfoltok a sok szemét közt megbújva. Nem volt rossz élmény a National Geographic Kids, de az természettudományos, mi meg irodalmat keresünk. Ugyanezért esett ki a Szitakötő is, ami gyönyörű, élmény kézbe venni, de határozottan nem az óvodás korosztályt célozza meg.
Mire rátaláltunk a Csibészke magazinra, megszűnt. Pedig az épp óvodásoknak szólt, óvónők írták, szerkesztették, igaz, kicsit sok volt benne a foglalkoztató, viszont voltak benne pedagógiában járatlan szülőknek kis ismeretterjesztő írások (pl. nagyjából milyen egy 3 éves gyerek rajza, stb.) Mindegy, megszűnt.
De a sivatagban az a szép, hogy kutat rejt valahol. És azt hiszem, több évnyi bolyongás után rátaláltam a kútra.
Bizonyos türelmetlenkedés és izgatottság miatt úgy alakult, hogy nálunk most 2 példány is fellelhető, akit érdekel, annak az egyiket szívesen átadom.
A jelentkezők hétfőn (ápr. 25.) este 8-ig hagyjanak itt egy megjegyzést.
És kedvcsinálónak itt egy versrészlet belőle:
"Ahelyett, hogy készülődne,
mereszti a
popiját,
fültisztító pálcikával
pingálja a
pofiját
elcsórja a szemceruzát,
megrágja a végét,
büdös-zokni-gombócokkal
dobálja a tévét
egytől egyig minden vicce
rettentően buta, mint
például hogy bedugja az
orrába a
vitamint
nem érdemes hozzá túlzott
reményeket fűzni:
azt se bánja, ha a nyakán
csurog le a
műzli
hogyha kérik szelíd szóval:
épphogy oda-
sandít,
kár ráadni: lerugja a
lábáról a szandit
nincsen benne felelősség-
érzés, bármily furcsa,
ott szalad, ni!, szájában a
külső kapu
kulcsa
az se nagyon izgatja, hogy
mit szólnak a dadusok,
ha hiába várnak ránk az
oviban az
ovisok"
Aki az eddigiek alapján azt hiszi, hogy a vers a Másodszülöttemről szól, az TÉVED (bár első olvasásra én sem voltam biztos benne, hogy nem), mert az utolsó versszakban kiderül, hogy Erdős Virág kiről-miről is írt:
"elvonul a vackára, ott
mordul még egy párat,
mondom: ez a reggel ez egy
nagyon fura állat.
Szia!
VálaszTörlésKár, hogy csak most találtam a blogodra...
Bár lejárt a határidő, mégis megpróbálkozom. Nekem is van egy kis oviskorúm, aki örülne az újságnak. Ismered a Mézeskalács címú folyóiratot? Ez is ovisoknak szól A http://www.jopajtas.info/ oldalról letölthetők a korábbi számai.
Szép hetet!
Szilvi