Ugrás a fő tartalomra

Jól gondolták,

akik azt feltételezték, hogy muffinokat gyártok majd.
Jó, tudom, idáig sokan eljutottak már, muffint varrni, az is valami? (Mazsola malac hangján.)
Ezért azt találtam ki, hogy muffingyárat (vagy muffinsütödét) csinálok.
Apró kis csipke kosarak, muffinok, gyöngyökkel díszített krémes rétegek, és hófehér tejszínhabrózsák, tépőzárral rögzíthetőek egymáshoz.
Ez az adag már kapható a Meskán:

De egy szép napon (= amint kiderítem, hogy lehet .xls fájlokban a táblázat üres celláit levágni) majd a blogon is lehet kapni. A türelmetlenek már most is érdeklődhetnek e-mailben. :)

Persze nem csak a muffinokkal foglalkoztam. Varrtam újabb nyuszitáskákat:



Egy új korszak kezdődött az életünkben. Elsőszülöttem elkezdett zongorázni tanulni. Tüzijátékot nem rendeztünk ugyan, sem állófogadást, de úgy gondoltam, ez azért mégis nagy dolog, adjuk meg a módját.
És bár a német kultúrával elég távolságtartóan állunk egymáshoz, eljutott hozzám a hír, hogy Németországban, amikor a gyerekek elkezdik az iskolát, édességeket kapnak ajándékba, mert tanulni és tudni édes, jó dolog.
Ezért nem hagytam ott a boltban ezt a violin-kulcs formájú sütikiszúrót.
A tészta átlagos omlós tészta (liszt, margarin, cukor), ezúttal fahéjjal ízesítve.
Kiszaggattam a violin-kulcsokat, a fölösleges részeket (kulcsonként hármat) kipiszkáltam a formából, óvatosan kiszedtem a tésztát a formából, sütőlapra sorakoztattam, és megsütöttem.

Amikor az utolsó adag sült, csokit olvasztottam, és ecsettel egyesével bekenegettem a kekszeket csokival. (Ááááá, egyáltalán nem babrás ám!)

Egy kis csomagot kapott a kisasszony, egyet pedig a tanárnéni.

A többit meg megettük mi! Az utolsó morzsáknál a Párom csak annyit kérdezett:
- Ezentúl hetente kétszer sütsz majd ilyet?
(Nem tehet róla, ilyen a humora.)

Bennünket is utolért a medvehagyma-szezon. (Hogy történt ez? Néhány éve még azt se tudtuk, hogy létezik ilyen, most meg úgy érezzük, nem élhetünk teljes életet nélküle. Van a medvehagymának egy marketinges csapata, vagy mi a szösz?!)
Annyira utolért a szezon, hogy vettem is a piacon három kis tejfölöspohárba ültetett tövet, szóval hamarosan a saját medvehagymánkat szedhetjük majd. Már csak néhány év.

Most pogácsát sütöttem a medvehagymából. A  receptet nem írom le, mindenkinek van egy jól bevált pogácsareceptje, ha meg nincs, kérdezze meg a barátait és üzletfeleit. Vagy az internetet. Amikor hajtogattam a tésztát, minden réteget megkentem metélőhagymás vajjal.
Írtam már a találmányaimról. Az egyik ilyen nagy felfedezésem a négyzet alakú pogácsa. Sokkal haladósabb, mint köröket szaggatni, a maradékot összegyúrni, nyújtani, szaggatni, és így tovább, a végtelenségig, közben nagy mennyiségű liszttel szórva be a konyhát.
A vonalzó az anyám találmánya, ő egy nagy fa vonalzó mentén vágja egyformára és egyenesre a sajtos stanglikat.
Megcsináltam egy adag pogácsát, és lefagyasztottam. Tündibündi reggeleken egy adagot tepsire pakolok, és forró sütőben megsütöm.


Megjegyzések

  1. Gratulálok a bejegyzéshez.
    Sok minden volt benne, de nem bő lére eresztve.
    Élveztem. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe