kevés szó esett róla, de a kiskirálylány szobáját is alakítgatjuk. Ami első ránézésre könnyebségnek tűnik, az egyben nehezítő körülmény is; a szoba lakója ugyanis egyelőre nem mondja el, hogy mik az elképzelései. Az biztos, hogy a macskákat szereti, az élénk színeket pedig nem. Marad hát a fehér alap, egy kis arannyal, feketével kiegészítve, felbukkan majd egy-két cicus is, minden más pedig a nem fáj kategória, ha úgy adódik, keresünk neki más helyet.
Amikor a nagytesók kiköltöztek a lányszobából, leszedték a falakról a képeiket, posztereiket, rajzaikat. Hetekig nézegettem a fehér falakat, hogy mit kellene velük kezdeni. A festést rögtön kizártam, gyakorlatilag állandósult az átmeneti állapot a házban, valami mindig épp szét van verve, ki van pakolva, vagy csak vár, hogy legyen helye, biztos, hogy még egy szobát nem pakolok ki, hogy lehessen festeni egy jót. Végül azt találtam ki, hogy a falakat képekkel kellene dekorálni! Előfordulhat, hogy másnak is eszébe jutott már ez?
Kifigyeltem, hogy épp akkora kép kellene a falra, mint az ugróiskolás szőnyeg. (A biztonság kedvéért oda is mértem a szőnyeget a falhoz, és tényleg!) Vettem hát jó néhány, már jól bevált képkeretet, és összehordtam a szőnyegre. Persze nem volt elég, így a házból is összeszedtem még néhányat a használatban lévők közül.
 |
| Na, ezt kell felrakni a falra |
Mióta felkerültek a képek a falra, egyszer sem fordult elő, hogy a keretek ennyire egyenesen álljanak, ugyanis a kisasszony mindig "megigazgatja" azokat, amiket eléri.
A forma hát megvan, aztán szép lassan megtöltjük majd a kereteket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése