Ugrás a fő tartalomra

És a lépcső?

Jaj, a lépcső az nehéz ügy. Gyakorlatilag egész nyáron (és ősszel is egy darabig) a lépcsősökkel szórakoztam. Talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy ők szórakoztak velem. Az első kudarc nem szegte kedvem, úgy voltam vele, ahol találtam egy lépcsőgyártót, találok ott többet is. És tényleg. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi cég és egyéni vállalkozó foglalkozik lépcsőgyártással. Én szépen, szorgalmasan írogattam a korrekt hangú e-maileket éjszakánként, hogy aztán megkapjam az egyáltalán nem korrekt, kioktató, nem akarásnak nyögés a vége hangulatú, problémaorientált válaszokat. Jellemző, hogy számos lépcsőgyártó abban látta a fő problémát, hogy lépcsőt kellene gyártania.  
Ezen simán (na jó, nem simán, de) felül tudnék emelkedni, és besöpörném a vicces kis furcsaságok halmazába, de a primadonnáskodás, ami kísérte, az teljesen kiborított. 
Hogy ő igen nagy tudással és több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik egyedi lépcsők gyártása területén, de kb. 2-3 hetet vesz igénybe, míg egyáltalán el tudja gondolni, hogy milyen is egy lépcső, az árajánlat meg minimum 6 hét. 
Vagy aki úgy hirdeti magát, hogy csak és kizárólag abszolút egyedi és különleges lépcsőket gyárt, elsősorban nem szabvány helyekre, és ehhez tartja is magát 3-4 e-mail váltáson át, majd végül kiböki, hogy mostanában inkább gardróbok összeszerelésével foglalkozik. (És ezt miért nem lehetett rögtön az elején elmondani, minek kellett azt a sok fölösleges kört lefutni?!) 
Volt, aki kiragadta azt az egyetlen részletet a vágyott lépcsőnk leírásából, hogy korlát nem lenne hozzá (nem tudom, honnan szedte, én ilyet sehol nem írtam), és hosszasan magyarázta, hogy a lépcső attól lépcső, hogy van hozzá korlát, ha nincs korlátja, akkor nem lépcső (Hanem???), és ez a gondolat annyira magával ragadta, hogy nem is sikerült vele semmi másról egyeztetnem. 
Volt, aki beidézte nekem az összes szabványt és paragrafust ami a lépcsőkre vonatkozik, hogy fejtér meg kapaszkodó, meg pihenő, és hosszú-hosszú képleteket is írt, hogy mit hogy kell kiszámolni, és be KELL látnom, hogy mindezt KÖTELEZŐ betartani, mert az EU szabványok, és a TÜV és az ISO. Nem kérdeztem vissza, hogy arra hol az előírás, hogy a kőműveseknek át kell vágni a födémet (Van hely a házban nagyobb lépcsőnek, de huszonvalahány kivitelezőt kerestünk meg, és egyik sem volt hajlandó a pince födémét megerősíteni és a plafont átvágni.) és a lépcsőgyártónak lépcsőt KELL gyártania.
A Párom másik irányból járta körül a témát, megkereste a kiszemelt lépcső holland gyártóját, hogy hogyan tudnánk szert tenni egy ilyen lépcsőre és főleg mennyiért. A hogyan sima ügy volt. A neten megrendeljük, ők egy nagy ládába becsomagolják, két hét múlva nálunk a cucc, szerelési útmutatóval, mindennel együtt. A mennyiért sem volt bonyolult. Csak sok volt a 0 a végén :-(
Ezek után bizonytalan ideig elhalasztottuk a lépcső-kérdést. Abban állapodtunk meg, hogy maaaajd, a végén...

De ahogy szép fokozatosan lecsengett az építkezés, és ezzel párhuzamosan a kisasszonyok birtokba vették a birodalmukat, egyre szembeötlőbbé vált, hogy nem jelenthet végleges megoldást az alumínium létra, amin most közlekedünk a tetőtérbe. Kell egy lépcső. 
Na de ki fogja azt nekünk megcsinálni?
Kellene egy olyan ember, aki (szakmájától függetlenül) jól bánik a fával (ekkorra már letettünk arról, hogy fém lépcsőnk legyen, gyakorlatilag minden megoldás érdekelt), és hajlandó a dobozon kívül gondolkodni.

Kép innen

Naná, hogy az ácsunkat hívtuk :-)

Aki jött, és meghallgatta, mit szeretnénk, és ontotta az ötleteket. Hogy így lehetne. És még így is. Vagy emígy. De gondoljuk meg, amúgy nem tetszene-e jobban. Mi már az elsőnél mondtuk, hogy ok, rendben, köszönjük, ez nekünk éppen jó lesz, beszéljünk a részletekről, miből, mikorra, mennyiért, ő meg egyre csak stand upolt, hogy milyen lépcsőket lehetne csinálni egy ekkora helyre. 
És még ezzel együtt is ott tartottunk fél óra (!!!) múlva, hogy a majdani lépcsőnk két változatban fel volt rajzolva a falra, figyelembe véve a Párom, az ács és a kisasszonyok majdani pasijainak a magasságát is.



Szerinted lesz nekünk lépcsőnk valaha is???


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…