Ugrás a fő tartalomra

Mindenki megbukott a vizsgán

Újabb casting fordulót tartottunk. Rögtön esőnappal kezdtük, az eredetileg megbeszélt időpontra ugyanis nem jött el az úriember. Persze mindenkivel előfordult már, hogy közbejött valami, de olyankor meg szokás emelni a telefont. Hát, ez a kivitelező jelölt ilyet nem tett, egyetlen szó nélkül maradt távol a megbeszéléstől. Mi egyetértettünk abban, hogy könyörögni senkinek nem fogunk, az biztos, hogy mi nem hívjuk fel, nem nálunk van a labda, majd hív ő, ha akar velünk dolgozni. 
Másnap sms-t kaptunk, hogy azért nem jött, mert orvosnál volt.
Harmadnap telefonált, sűrűn és nagyon elnézést kért és igen alázatosan felvetette, hogy ha esetleg, talán, hogy nem-e lehetne-e mégis, hogy ő kaphatna esetleg még egy lehetőséget, talán???
De, lehetne. (Nem nagyon van más lehetőségünk, mint neki is adni egy esélyt, bár ettől az alázatos stílustól jó volna megszabadulni.)

A személyes találkozón nyoma sem volt az alázatos stílusnak. Volt helyette problémázás és kioktatás és vizsgáztatás.  Csak néhány ötlet, a teljesség igénye nélkül: (Az agyunkban kialakult egy védelmi mechanizmus, egyszerűen leblokkol, x egységnyi hülyeségnél többet meg sem hallunk.)

0. Bevezetés
- Na azt azért tisztázzuk előre, hogy a tetőtérben nyáron olyan meleg lesz, mint a pokolban. (Tyű, ez aztán a szimpatikus kezdés!)

1. A kazán
Hogy mondjuk meg MOST és PONTOSAN, milyen kazánt szeretnénk.
- ??????? (Most? Miért olyan fontos ez MOST, az első megbeszélésen?) Khm. Mit javasol, milyen tapasztalatai vannak, egy ekkora családhoz, ennyi befűtendő légköbméterhez milyen kazán lenne a megfelelő?
- Ezt önöknek kell megmondaniuk.
-???????? Mi nem ismerjük a kazánokat. Mi el tudjuk mondani a fűtési szokásainkat, el tudjuk mondani, hogy szeretnénk, ha a két szint egymástól függetlenül is fűthető lenne, hogy jó volna, ha a helyiségekben külön lehetne szabályozni a hőmérsékletet, a tervekből kiderül, mekkora területet kell fűteni, ennyi, amit mi el tudunk mondani. Azt reméljük, hogy erre egy szakember tud mondani egy, vagy még inkább több opciót, hogy milyen kazánnal lehetne ezt megvalósítani.
- De önök mondják meg, hogy milyen lesz az új kazán.
- Nézze, nekünk nem ez a szakmánk. Nem értünk a kazánokhoz. Minden kivitelezőnek, szakembernek van olyan típus, amit ajánl, mert ismeri, mert jó tapasztalatai vannak róla, mi mindenkit meghallgatunk. Ön mit ajánl?
- Ááá, nem jó a hozzáállásuk, ne hagyják, hogy más diktáljon önöknek, önök mondják meg, milyen kazánt szeretnének.
- Khm. Akkor, hogy ne ismételgessük tovább önmagunkat, közelítsük meg más oldalról a fűtés - vízmelegítés kérdést. Már vettünk két vízmelegítőt, az egyiket az alsó szintre, a másikat a tetőtérbe. Mindenütt azt mondták, hogy egy ekkora családra 110-130 literes bojlerrel kell számolni, mi két 80-ast vettünk, mondhatjuk felülterveztük a szükségleteket (hosszú hajú lányok). A kazánra csak a fűtés marad.
-Teljesen hibás elgondolás, az elején elrontották, kondenzációs kazánt kellett volna venni.
- (Ó, b*meg, itt udvaroltunk neked mennyit, hogy mondj már egy kazánt, eddig lapítottál, mint szar a fűben, most meg előállsz a tutival, és még le is hülyézel bennünket, de jó.) ??????????? (Mi az a kondenzációs kazán???????? Többször rákérdeztünk, választ nem kaptunk rá, csak azt, hogy az a jövő, és csak azzal lehet és érdemes, stb. Azóta persze rákerestem, ok, most már ezt is tudom, azért nem ájultam el tőle, pont olyan kazán, mint a többi, van előnye és hátránya is, fűt, nagy, fehér, gondolom, duruzsol is.)
- Mert ez a terület úgy fejlődik, mint a számítástechnika (??? hogy jön ez ide???), biztos jó valamire a vízmelegítő is, de ha majd megunták az áramcsekkeket fizetni, majd jusson eszükbe, hogy én mondtam a kondenzációs kazánt, egyébként annyi meleg víz úgysem lesz elég, ráadásul csak a veszekedés lesz belőle, hogy ki fürdik az emeleten és ki lent.
- ... (Hallgattunk. Nem tudtunk mit mondani. Igazság szerint nem is láttuk át az úriember mondanivalójában a rejtett összefüggéseket. Mert biztos volt szemantikai kapcsolat az egyes tagmondatok közt, de előttünk sajnos rejtve maradtak.)
- Éjszakai áramról hallottak már? Mert az olcsóbb. Arra rá lehetne tenni a vízmelegítőket, mondjuk akkor nappal nem nagyon lenne meleg víz.
- (Briliáns ötlet.) Ez egyben megoldaná a "ki fürödjön lent és ki a tetőtérben" kérdés miatti veszekedéseket is. (Egyikünk sem röhögte el :-)

A fentieket még májusban írtam, amikor még friss volt az élmény, aztán félreraktam az egészet. És lám, már alig emlékszem rá :-) Az az érzés tisztán megvan még ennyi hét távlatából is, hogy tényleg mind megbuktunk a vizsgán.

2. Az engedély és a kéményseprő
- Tervek?
- ??????
- A tervek megvannak?
- Igen, gondolom látta az e-mailt, amiben átküldtem önnek.
- Úgy értem, kinyomtatva megvannak-e. (Számonkérő tanár stílusban.)
- Iiiiiiiiiiiggggeeeeeeeen. (Kelletlen diák stílusban. Annyiszor, de annyiszor megszívtuk már ezt a tervnézegetősdit, muszáj most is???? És igen, rajta, lépjünk bele még egyszer ugyanabba a folyóba! Amíg előveszem a terveket, a mi tanárunk folytatja.)
- Engedély mikorra várható?
- Beadtuk, 30 nap a határidő...
- Akkorra nem lesz meg.
- (Vonogatjuk a vállunkat lesütött szemmel, tisztára visszavedlettünk kisdiákká.) De a kéményseprőktől megvan az engedély! (Ok, a házi nincs kész, de a szorgalmit megcsináltuk!)
- (Ő közben már a terveket lapozgatta.) Erre megadták az engedélyt a kéményseprők? Erre???!!!
- Igen, eléggé úgy tűnik.
- És olvasták is ezt, vagy csak a pecsétet nyomták rá?! (Nem tudjuk, hogy a kéményseprő mennyire merült el a tervdokumentációnkban, nem is érdekel különösebben. Az építész intézte, többször volt a kéményseprőknél személyesen egyeztetni, az volt a koncepció, hogy inkább a tervezési szakaszban egyeztet, hogy minden pontosan úgy legyen megírva, ahogy a kéményseprőknek is megfelel, hogy aztán ne utólag kelljen variálni. ) Biztos, hogy nem tudta a kéményseprő, mire ad engedélyt. (Nyilván a kéményseprő sem érti a dolgát, mint ahogy az építész sem.) Ezer százalék. Én erre nem adnék kéményseprő engedélyt. (Egyébként semmi olyan nincs a tervekben, ami a kéményseprőt nyugtalaníthatná. Van 2 kéményünk, az egyik gázkémény, az marad úgy, ahogy eddig is volt, a környékén a tetőhöz sem nyúlunk, a másik egy használaton kívüli kémény, azt szeretnénk elbontatni.)
Félfüllel még hallgattuk egy darabig a kioktatást a kéményseprő és az építész alkalmatlanságáról, de én közben azon tűnődtem, hogy lehet itt kritizálni az építészt is, a kéményseprőket is, de ők valamit már letettek az asztalra legalább. Ha majd a tisztelt generálkivitelező úr is letesz valamit az asztalra, mondjuk egy árajánlatot, majd megkérem az építészt, meg a kéményseprőt, kritizálják már azt meg jó alaposan.
- Tehát, mikorra lesznek engedélyes tervek?
- Mint az előbb is mondtuk, van az a 30 nap elbírálási idő...
- Hiánypótlást kértek már?
- ??? (Mi van?!)
- Mert fognak. Majd a 30. napon küldik!
- (Éreztük, hogy ettől jól meg kellene ijednünk.) Akkor majd az építész pótolja a hiányt :-)

3. A darazsak
-Akkor esetleg felmehetnénk a padlásra, megmutatnám az építési területet. (Ez a Párom javaslata volt.)
- Villany fent van?
- Nincs.
- Víz?
- Az sincs. (Mégis mennyire életszerű, vízcsap a padláson?) Lehet, hogy eddig nem derült ki, de egy padlásról van szó. Egy használaton kívüli padlásról.
- Gipszkartonozva van?
- ??? (Ez egyre furcsább.) Nincs.
- Szigetelés?
- A födémen van, a cserép alatt nincs. Ismétlem, ez egy használaton kívüli padlás, nem egy beépített tetőtér. Nem megyünk fel oda soha, még a diót sem terítjük ott szét száradni.
- Fólia a cserép alatt?
- NINCS OTT SEMMI!!!!!!!!!! Ha felmegyünk csak a cserepet fogja látni alulról meg a darazsakat.
- Hm, darazsak meg vannak.
- Igen, a padlásokon előfordul az ilyesmi.
- Az építész volt fent?
- Igen.
- Hm, azért kíváncsi lennék, ő mit szólt ehhez.
- Mihez, a darazsakhoz?
- Igen, a darazsakhoz-
- Annyira nem érdekelték, mint önt, de majd mindenképp jelezni fogjuk az építésznek, felmerült a kérdés, mi a véleménye a darazsakról.
Számomra ez volt a csúcspont, a katarzis, az eddig és ne tovább :-)

Azért még a valaha itt dolgozott ács is kapott egy leszúrást, mert csúnyán van elvágva a gerendák vége, és persze az építész is, mert nem borult ki teljesen amiatt, hogy 30-40 évvel ezelőtt egy ács csúnyán vágta el a gerendák végét.

Ezután mi kerültünk sorra. Hogy mondjuk meg, milyen további fűtési rendszereket szeretnénk kiépíteni. Sűrűn kértük az elnézést, hogy a kérdést sem értjük, válaszolni meg aztán végképp nem tudtunk. Mi már annak is nagyon tudnánk örülni, ha ezt a meglévő fűtési rendszert valaki kibővítené annyira, hogy a tetőtérben is lehessen fűteni. Ha velünk nem lehet beszélni, akkor vegyük csak elő megint a terveket, abban biztos benne lesz.
Képzeld el azt a jelenetet, hogy ülünk a Párommal az asztalnál, velünk szemben egy zord tanár, aki  néma csendben olvassa egy osztálytársunk dolgozatát. Pisszenni sem merünk, sejtelmünk sincs, mire megy ki ez az egész. A tanár csak olvas, néha cicceg, csóválja a fejét, máskor gúnyosan felkacag... később minden oldalról hangosan felolvasott egy mondatot...

Árajánlatot természetesen nem kaptunk, azóta sem jelentkezett.

Azóta sem tudom, mi az építész véleménye a darazsakról. Pedig jeleztem neki, hogy felmerült a kérdés. Nem árulta el, beszéltünk inkább fontosabb dolgokról.






Megjegyzések

  1. Már nagyon vártam a bejegyzést!Az, hogy mennyire nehéz megtalálni az igazi munkás brigádot csak az tudja, aki benne van.
    Mi elkezdtük az átalakítást, bevált a szomszéd által ajánlott banda.

    VálaszTörlés
  2. azért én remélem, hogy javában megvan már a ti csapatotok is, és készül az a tetőtér :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, milyen jó lenne? De nem, a mi csapatunknak még a híre sem jutott el hozzánk :-(

      Törlés
    2. Ugye, milyen jó lenne? De nem, a mi csapatunknak még a híre sem jutott el hozzánk :-(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe