Kézügyesség dolga

vagy kötelező minimum egy munkamegbeszélésre felkészülten érkezni??? Esetleg sokcsillagos luxus, amit csak kevesek enged(het)nek meg maguknak? Számos kivitelezésre jelentkezővel szerveztünk megbeszélést az elmúlt hetekben. Minden alkalommal először telefonon ismertettük a tényállást, majd e-mailben is, és átküldtük a tervdokumentációból azokat a rajzokat, metszeteket, melyekre a kivitelezőnek szüksége lehet. (Azért nem a teljes anyagot, mert meggyőződésünk szerint pl. a meglévő pince aljzatának a szigetelése abszolút indifferens a tetőtér beépítése szempontjából, ám a jelölt urak előszeretettel vetik rá magukat az efféle részletekre.) Ezek után mikor végre sor kerül a személyes találkozóra, napokkal azután, hogy a terveket átküldtük, nyilván azért, hogy a címzettnek legyen ideje átnézni, átgondolni, felkészülni, megérkezik egy teljesen outsider, akivel az egészet elölről kell kezdeni, mert bele se nézett az e-mailbe. Legutóbb az volt a magyarázat, hogy az e-mail át...

túljutottunk azokon a kivitelező jelölteken, akiket a barátok és üzletfelek, szomszédok és félismerősök ajánlottak. Gyakorlatilag eredménytelenül. Nemhogy kivitelezőt nem találtunk, de egy értékelhető árajánlatra sem sikerült szert tennünk. Sok meglepő és megdöbbentő élménnyel gazdagodtunk, feldolgoztuk, túltettük magunkat rajta. Jöhetett a hogyan tovább, hogy akkor honnan szerzünk kivitelezőt, merre folytassuk a keresést. Az eddigi casting fordulók arra mindenképp jók voltak, hogy felismerjük, nekünk inkább a generálkivitelező való, mint egyesével összeszedni a mesterembereket. Sok más szempontunk is van, a döntő érv mégis az volt, hogy egyszerűen sem kedv, sem szándék, sem türelem, sem tudás nincs bennünk ahhoz, hogy minden mesteremberrel külön-külön és hosszasan lelkizzünk minden egyes tégla, spakli, léc, fólia, cserép, vezeték stb. fölött. Már azt is nagyon nehezen viseljük, hogy minden jelöltnek van jó sok gumicicája, és csak azokat csócsálja, hogy mindent rosszu...

mintha elengedtük volna ezt az építkezést. Van benne igazság, nem is kevés. És bár mostanában nem nagyon (= nagyon nem) pislákol bennünk a lelkesedés, és elég kelletlenül  is állunk a dologhoz, legalább nem csodálkozunk azon, hogy nem haladunk. Azért néha csak nekigyürkőzünk, és nem is mindig eredménytelenül. Az ablak-téma elengedése nem ment könnyen. Az segített, hogy kereshettem rácsokat. Mert a nagy ablakok alacsony parapettel lesznek beépítve, az előírások és a józan ész is azt diktálja, hogy legyen korlát, rács, valamiféle védelmi rendszer előttük. A  körablakhoz  még nem találtam korlátot. Ez így teljesen rendben is van, az lenne a furcsa, ha Másodszülöttemnek bármiből is sikerülne elsőre  negyvenötödszörre megfelelőt találni. Arra van a legnagyobb esély, hogy sehol nem kapható, sőt, még csak nem is gyártottak, fényképen, rajzon, terven sem szerepel, egyáltalán, nem is létezik olyan korlát, ami neki megfelelne. Nekünk jut az a kivételes lehetőség, hogy...