Ugrás a fő tartalomra

"Túl sok ág van azon a fán."

Így szólt az én Párom egy napos szeptemberi délutánon.
(Épp mint az Üvegtigrisben, miszerint Rossz helyen van az a kocsi, Lali. A film végére a szereplők eljutottak a mindent megoldó felismerésig, Toljuk át, Lali!)
- Akkor mássz fel, és vágj le néhányat. - Mi mást mondhattam volna? Főleg, hogy végig azon igyekeztem, hogy ne nagyon röhögjek, annyira bevette magát a fejembe ez az Üvegtigris jelenet.


És én már szeptemberben tudtam, hogy decemberben szükségem lesz néhány nagy ágra :-)
Mert persze végignézzük, végigizguljuk, ahogy a városban kirakják a díszkivilágítást, természetesen ott didergünk a főtéren, amikor felkapcsolják a karácsonyi fényeket, az is esemény, amikor felállítják a főtéren a nagy karácsonyfát, és ahányszor csak arra járunk, megnézzük a kis karácsonyfákat is, amit az óvodások, iskolások díszítettek.
De a legszebb, a felülmúlhatatlan karácsonyi kivilágítás mégiscsak az Andrássy úton látható. El is megyünk minden évben megnézni, és csak sétálnunk, és gyönyörködünk, és sétálunk, és gyönyörködünk...

És az idén megcsináltuk icipiciben a saját Andrássy úti kivilágításunkat. 
A faágakat lefestettük fehérre. Ez a lépés kihagyható, de szerintem (szinte) minden jobban néz ki fehérre festve.



A faágakra izzósort tekertünk, gyorskötözővel a kisasszonyok ágyához rögzítettük, és kész is. Így néz ki nappal:


És így néz ki este:

Ráadásul így van hová felakasztgatni az oviban, iskolában barkácsolt, kapott díszeket is, míg az igazi karácsonyfára várunk.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Persze, hogy Túró Rudiiiiii!

Jól gondoltátok. Ti is annyira szeretitek, mint én? Az én változatom így néz ki: Már kapható , de Ti ne igyekezzetek annyira a Meskára, mert akár meg is nyerhetitek. Ez lesz ugyanis az áprilisi ki játszik. Ha szeretnétek egy Túró Rudit a filcpiacról, nem kell mást tennetek, mint a bejegyzés végén hagyni egy megjegyzést május 1-én este 8-ig.