Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

A diszkógömb

már évek óta szerepel minden kívánságlistánkon. Na jó, a Párom kívánságlistájára még fel sem került. És persze az én listámon sem szerepel már néhány éve. Á, dehogy, ne is gondoljatok rólam ilyesmit. A kisasszonyok vágynak rá, nagyon, és én könnyen és szívesen vállalom annak a szülőnek a szerepét, aki kezdetben határozottan elzárkózik az ilyen butus / fölösleges / gyermekded / giccses (a megfelelő rész aláhúzandó) ötletektől, majd hosszan kéreti magát, végül nagylelkűen kegyet gyakorol, és igent mond, akár még a diszkógömbre is. A gondolattal azért lehet játszani, hogy mi lenne, ha... Nem is kell hozzá más, csak hungarocell golyó, használaton kívül cd-k és ragasztó.  A cd-ket én vagdostam egy mindentvágó ollóval 1x1 centis kockákra.  A kisasszonyok pedig felragasztgatták (nagyjából) szép sorban. A golyónak megvan az a tulajdonsága, hogy gurulni akar, először egy ásványvizes kupakkal próbáltuk csapdába ejteni (nem az én ötletem volt :-) , végül a pohá...

A balerinalánykákat

rózsaszín, habosbabos kis tündérkéknek szokás elképzelni. Kép innen A tapasztalataim szerint a legritkábban ilyenek. Én a balerinalánykákat általában fáradtnak, tikkadtnak látom, izzadtak, a kontyuk szétcsúszott, csak ülnek csendben és pihegnek ... de a szemük csillog. Ezért is kapta a balerinalánykánk ezt az ajándékot a szülinapjára: Degas-balerinák  Persze az alkalomhoz ünnepi menü is dukált. Játszottunk az étellel, már megint :-) Balerina-szendvics

Nyáron

persze könnyű. Szandálban járunk, vagy mezítláb. De a szeptemberrel eljön a cipők ideje is, kell kinti cipő, benti cipő, tesis cipő, uszis papucs, balettcipő, néptáncos cipő, kerek csokoládé, keserű csokoládé, mogyorós csokoládé ...  :-))) Irány a cipőbolt.  Várakozáson felül indult, a kisasszony rögtön kiválasztott egy cipőt, nekem is tetszett, a méret jó volt, az ár megfelelő, mehetünk is fizetni. Ebben a boltban a pénztárnál mindig ajánlanak valamilyen kiegészítőt a cipőhöz, tisztítószert, ápolószert, és olyan is volt már, hogy a nyári szandálhoz fényvédőkrémet ajánlottak. Hogy a három, fél centis pántból álló szandál UV védelme is biztosítva legyen. Mondjuk ezt már az eladó is majdnem elröhögte.  Szóval nem ért váratlanul a pénztáros kérdése: - Ajánlhatok a cipőhöz talpbetétet esetleg? - Köszönöm, nem. - Nagyon jó minőségű talpbetét. - Köszönöm, nem kérem. - Azért megmutatom. Elém rak egy talpbetétet, ami nyilván nagyon jó minőségű és amire én már...

Egy ideje már

leginkább ízeket hozunk haza a nyaralásból. Az idén hoztuk magunkkal a cider , a kagyló, a Ricard , az almapüré ízét. És persze a tengeri sós karamellkrémét. A karamellkrémben az a legjobb, hogy itthon is könnyen elkészíthető. Csak tejszín (250 ml), cukor (250 g), vaj (250 g), és nagy szemű tengeri só kell hozzá. A cukrot megolvasztottam, amikor barnára karamellizálódott, hozzáadtam az apró kockákra vágott vajat, majd miután az felolvadt, a tejszínt is. Egy kicsit még kavargattam, elzártam alatta a lángot, és hozzákevertem a sót.  Én ehhez a mennyiséghez kb. egy jó teáskanálnyi sót adtam. Akkor jó, ha egyértelműen sós ízű lesz. Szoktunk fantáziálni és grandiózus terveget szövögetünk, hogy mi mindennel lenne finom ez a karamellkrém (palacsinta, fagyi, süti, vajas kalács, grillezett őszibarack, pulykasült), de még csak odáig jutottunk, hogy az üvegből faltuk fel  elkóstolgattuk az egészet :-)

Fecskék,

minden mennyiségben. Mert persze jól néznek ki az  öntapadós fecskék , örültünk is nekik mondjuk úgy másfél pillanatig, de akkor felhangzott a Kritikusok Kórusa, miszerint ők nem ilyen fecskére számítottak, mert egy igazi fecske az repül, meg oldalra nyújtja a szárnyát, ííííííííígy, ésatöbbi. Szóval repül. Meg oldalra nyújtja a szárnyát. Na, majd adok én nektek olyan fecskét, csak hozzátok az ollótokat.   Ennek aztán már lehet örülni. Lehet? Ó, hogyne. Kb. 3 percig. Mert a Kritikusok Kórusa ismét megszólal. Ők azt hitték, ez a fecske fekete lesz. (És ezt miért csak most mondjátok???!!!)  Semmi baj, én már hozom is a fekete kartont, ti hozzatok ragasztót. A  vakációs girland  betűit napról napra szedegetjük le, a kis fa csipeszek ott árválkodnak a madzagon. A madzag maradhatna, az lenne a villanydrót, a csipeszekből meg csinálunk fecskét. Valami nagyon egyszerű változatot, mert kezd sok lenni a kis jószágokból ;-)

A fecskék

már sorakoznak, gyülekeznek a villanydróton ... (... ideje hát az iskolára, óvodára is gondolni.) Mi is nekiláttunk hát egy őszi, fecskés dekorációnak. Sok hozzávalót nem igényel, az ollón kívül csak öntapadós fólia kell hozzá. Én a nem teljesen átlátszó változatot vettem, az már sokszor bevált, megszerettük. Először 1centis csíkokat vágtam belőle, az ablak szélességének megfelelő hosszúságban. Ezekből lett a villanydrót. Miután felragasztottuk az ablakra, felhangzott a kritikusok kórusa, miszerint Ezek nem is egyenesek! Nézzetek ki az ablakon!   Az igazi villanydrótok sem egyenesek :-) Épp kapóra jött ez a kis incidens, mert rögtön át is adtam a kisasszonyoknak a projektet, én csak megrajzoltam a fecskéket, ők pedig vágták, ragasztották lelkesen.  És a végeredmény ellen sincs kifogásuk :-)

A nyárról

mindig eszembe jut a kókuszillat. A kókuszos naptej miatt van, aminek az illata a strandon néha megcsapja az orrom. Ha megérzem, rögtön kitalálom, hogy vegyünk egy fagyit. Kókuszt. Most pedig muffint sütöttem. Kókuszos, kókuszos, kókuszos muffint.  A jól bevált muffintésztát csináltam (gondolom, mindenkinek van már ilyen, ezért is nem írom le a receptet), de a liszt 1/3-át kókuszreszelékre cseréltem. Sűrített tejbe kevertem kókuszreszeléket, annyit, hogy jó sűrű massza legyen. A muffintésztát a formákba kanalaztam, és a kanál hátoldalával mélyedést csináltam bele. Ezt megtöltöttem a kókuszos sűrített tejes krémmel. Mire a tészta megsült, ez a krém is ropogósra száradt. Tulajdonképpen már így is finom volt, el is fogyott néhány. Azért még mascarponeba is kevertem egy adag kókuszreszeléket és felvert tejszínt, hogy cupcake legyen a muffinból :-)