Kézügyesség dolga

Igen, még mindig nem fogytunk ki az ötletekből, még mindig tudunk újabb és újabb kivitelező jelölteket felkutatni. Megérkezett az úriember, pontosan, elegánsan, ahogy azt kell. Még be sem jött a házba, már a terveket kérte. Átküldtük e-mailben. Iiiiiiggggeeeeeeeen, de valami részletre most nem emlékszik pontosaaaaan. Talán nem is olyan fontos ebben a fázisban az a részlet. Deeeeeeeee, az nagyon fontos lenne, most nem is tudja pontosan, mire nem emlékszik, de ha a terveket megkaphatná.... Jó, legyen, mit bántuk mi már, ennyi balszerencse közt és oly sok viszály után, odaadtuk ennek a jóembernek is a kinyomtatott tervek egy kötetét. De hogy ez milyen jó ötletnek bizonyult! A megbeszélés első 20 percében azt olvasta, mintha mi ott sem lettünk volna. Ültünk hárman az asztal körül néma csendben, ő olvasott, mi néztük. A Párom hol a faliórát nézte, hol a csuklóján lévőt, hol engem. Én azon törtem a fejem, hogy nekiállok vacsorát főzni, vagy még inkább elzavarom innen ezt az ...

céges jelölt érkezett, hogy megnézze a padlásunkat. Az igazi semmi különös ember, az igazi semmi különös megbeszélés. nem voltak figyelemre méltó ötletei, hozzászólásai, igaz, nem voltak elképesztő kérdései sem. Annyira semmilyen volt, hogy azt sem tudtuk eldönteni, szimpatikus volt-e vagy sem. Úgy búcsúztunk, hogy majd elküldi az ácsát, nézze meg ő is a tetőt, és hét végére küldi az árajánlatot. Ebben a hangulatban telt el 2 hét, természetesen ácsot épp úgy nem láttunk, mint árajánlatot. A harmadik héten, egy fényes szombat délelőttön csörög a párom telefonja, hogy hol vagyunk és hogyhogy nem vagyunk itthon, amikor ő itt van a kapunk előtt. Ki? Hát ő, az ács. Neki a főnöke mondta, hogy jöjjön el és nézze meg a tetőt. És meg volt beszélve, hogy ma, délelőtt 10-kor jön? Nem. De ő most itt van. Ez nagyszerű! Mi is örülünk neki, nagyon.  Abban maradtunk, hogy másnap reggel 8-kor otthon leszünk, várjuk. Az neki is épp tökéletes. 8-kor nem jött. 8.15-kor sem....

Újabb casting fordulót tartottunk. Rögtön esőnappal kezdtük, az eredetileg megbeszélt időpontra ugyanis nem jött el az úriember. Persze mindenkivel előfordult már, hogy közbejött valami, de olyankor meg szokás emelni a telefont. Hát, ez a kivitelező jelölt ilyet nem tett, egyetlen szó nélkül maradt távol a megbeszéléstől. Mi egyetértettünk abban, hogy könyörögni senkinek nem fogunk, az biztos, hogy mi nem hívjuk fel, nem nálunk van a labda, majd hív ő, ha akar velünk dolgozni.  Másnap sms-t kaptunk, hogy azért nem jött, mert orvosnál volt. Harmadnap telefonált, sűrűn és nagyon elnézést kért és igen alázatosan felvetette, hogy ha esetleg, talán, hogy nem-e lehetne-e mégis, hogy ő kaphatna esetleg még egy lehetőséget, talán??? De, lehetne. (Nem nagyon van más lehetőségünk, mint neki is adni egy esélyt, bár ettől az alázatos stílustól jó volna megszabadulni.) A személyes találkozón nyoma sem volt az alázatos stílusnak. Volt helyette problémázás és kioktatás és vizsgáztatás....