Ugrás a fő tartalomra

Párizstól

és a Louvre-tól indult a beszélgetés, de valahogy a rózsaszörphöz jutottunk el. Az ismerősünk mesélte, hogy ők azon nőttek fel, hisz' annak idején, Erdélyben, nem volt sem kóla, sem üdítő, de még ha mindez lett volna, pénz akkor sem jutott volna rá. Rózsa volt, ahhoz meg nem kellett más, csak egy kis cukor, esetleg méz, és víz.
Na jó. Abba beletörődtem, hogy én nem rózsaszörpön nőttem fel. Az is biztos, hogy a gyerekeim sem azon fognak. De hogy úgy nőjenek fel, hogy nem isznak rózsaszörpöt, az nem fordulhat elő.
Feltúrtam az internetet, de nem találtam az igazit. Nagyjából ugyanaz a recept, az arányok és a mennyiségek változnak. Én már az első feltételt sem tudom teljesíteni, nincs vörös szirmú rózsánk, márpedig a fellelt receptek szerint csak az jó. Aztán főzni kell a szirmokat, ehhez meg kedvem nem volt.
De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Az ismerősünk nem úgy mesélte, hogy a rózsaszörp náluk nagy felhajtással járt. És ha mentából meg levendulából lehet szörpöt csinálni úgy, hogy cukros vízzel teli kancsóban kirakjuk a napra, akkor rózsából miért ne lehetne? Nem akarok én télre sok üveggel eltenni, de a limonádé - jeges tea kettősét felfrissíteném kicsit.

Illatos, szép rózsák vannak a kertben, ez a sötét rózsaszín a hinta egyik oszlopára fut.


Leszedtem belőle néhány virágot.


Kancsóba mézet öntöttem.



Rászórtam a rózsaszirmokat,


 és felöntöttem vízzel. (Ahogy a rózsaszirmok feljöttek a víz tetejére, épp olyan, mint a sör tetején a hab.) Ez délután 4 körül történt. A kancsót kiraktam a napra, hadd olvadjon fel benne a méz.
Este 9 körül rájöttem, nem lesz jó (nem biztos, hogy jó lesz) egész éjszakára bennehagyni a virágot a szörpben, mert még képes, és megkeseredik.


Ezért leszűrtem, és reggelire illatos rózsaszörpöt ittunk.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van.  És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász fő...