És jött a festő,

és elkezdett tapétázni.

Csak a biztonság kedvéért rákérdeztem (női megérzés?), hogy ugye, ő is figyelt arra, hogy a gyémántok lefelé lógnak az arany rácsról.

Hát nem. Ő azt nem is nézte.

Szerencsére még nem ragasztotta fel.

Amikor a felragasztásra került a sor, már figyelt a gyémántok irányára. De semmi másra.

Olyan igénytelenül, ügyetlenül vágta, ragasztgatta a tapétát, hogy... 

...

Teljesen higgadtan, konstruktívan szerveztünk egy munkamegbeszélést (= felmentünk az emberünkhöz, hogy beszéljünk) a hogyan továbbról. 

Mi két megoldási javaslattal álltunk elő. (Az volt a terv, hogy elmondjuk a mi megoldási javaslatainkat, majd meghallgatjuk, az ő változatát.)

1. Folytassa a tapétázást, de SOKKAL nagyobb odafigyeléssel, igényességgel, mert amit látunk, az nagyon nem tetszik. 

Erre az volt a válasz, hogy ő így tud tapétázni, 50 éve így tapétáz, eddig senkinek nem volt baja vele, stb, stb. 

Akkor marad a 2. lehetőség, hogy abbahagyja a tapétázást, de most rögtön és azonnal, mert ha tovább vagdossa és ragasztgatja összevissza a tapétát, és le kell szedni a falról, és újra meg kell venni, azzal mindnyájan csak rosszul járhatunk. Arról nem is beszélve, hogy én szebben tapétázok, mint amit ő bemutatott. Viszont amit eddig glettelt, azzal elégedettek vagyunk, azt folytassa, ahogy eddig.

Na, ezen annyira megsértődött, hogy nagy dúlva-fúlva, csapkodva összepakolt, hogy számoljunk el, ő nem dolgozik itt tovább, ha nekünk semmi sem jó, és nincs türelmünk kivárni, hogy az ő munkája szép legyen. 

Mi tényleg tudunk türelmesek lenni, nagyon türelmesek is, de akármennyit várok, ahová nem került ragasztó, ott nem fog felragadni a tapéta a falra.

Hetek óta várjuk, hogy szép legyen, mindhiába, gyakorlatilag
az összes illesztés így néz ki 

És ott vannak a rendkívül igényes körülvágások is:

Mégis, az abszolút kedvencem, az érthetetlen és indokolatlan toldások, tákolások:

A kép közepén az a függőleges vonal. Több helyen
azt csinálta, hogy kivágott a tapétából egy darabot,
amit aztán egy másikkal betoldott. A mai napig nem
jöttünk rá, miért csinálta.

Szóval a festőnk lépett, én pedig megnyertem Másodszülöttem szobájának a tapétázását.  Nincs is annál jobb, mint egy félbehagyott, összetákolt munkát mástól átvenni, és menteni, ami menthető.

Kíváncsi vagy, hogy sikerült?