Mi

Holle anyóra számíthattunk, ha már nagyon vártuk az igazi, szánkózós, hóemberépítős telet. A derék öregasszony szigorú volt, de igazságos, a lusta lányt persze megbüntette, a szorgost gazdagon megjutalmazta, és ha ágyazáskor felrázta a párnákat, csak úgy hullott a sok tollpihe, lent, a földi világban meg havazott...

(Ha jól emlékszem, még oviban, az egyik dalban a Mikulás rázta a nagy szakállát, és abból hullott a hó, de ez már nagyon homályos emlék.)

A kisasszonyok már egy másik világban élnek. Ők Marcotól várják a telet.

Mert Marco egy igazi mágus, csodákat tud varázsolni pusztán a gondolata erejével, udvarias, mindig elegáns, jóképű (néha még annál is jobb), és annyira szereti azt a lányt... Ha valaki, hát Marco biztosan tud telet is varázsolni. Hisz' olvastuk.

"A fák lombtalanok és feketék, ágaik fölnyúlnak a tág, ragyogóan kék égbe. A talajt könnyű, vékony hóréteg borítja, amely szikrázóan ragyog a napsütésben. Csodaszép téli nap van, és sok kilométernyire innen sem látszik egy épület sem, mindenütt csak hó és fák. egy madár rikolt az egyik közeli fán, és a távolból egy másik felel neki.

(...)

A tábla szerint a sátorban a Jégvirágok kertje található, bármit jelentsen is, és Celia elmosolyodik, mert a felirat alatt az áll kisebb betűkkel, hogy elnézést kérnek az alacsony hőmérséklet okozta esetleges kellemetlenségekért.

A felirat dacára sincs felkészülve arra, ami odabenn fogadja.

Benn megtalálja mindazt, amit a felirat ígér. De annál sokkal többet is.

A falakon nincsenek csíkok, vagy legalábbis nem látni őket, mert minden sziporkázóan fehér. Nem tudja megállapítani, pontosan mekkora a sátor, mert a kilátást eltakarják a leomló fűzfaágak és a tekergő kúszónövények.

Maga a levegő is varázslatos. Csípősnek és édesnek érzi, ahogy belélegzi, olyannyira, hogy a lábujja hegyéig beleborzong, és ezt a borzongást nemcsak a táblán előre jelzett alacsony hőmérséklet okozza.

A sátorban nincs már egy lélek sem, Celia egymagában köröz a sápadt rózsákkal befuttatott lugasok és halkan gyöngyöző, díszesen faragott szökőkutak között.

És minden, de minden, kivéve a girlandokba fűzött fehér selyemszalagokat, jégből van.

Celia kíváncsian leszakít egy fagyott pünkösdi rózsát: a szár könnyedén törik.

De a rétegesen egymásra simuló szirmok megrázkódnak, kihullanak az ujjai közül, le a földre, és ott eltűnnek az elefántcsontszínű fűszálak között. Mire újra az ágra néz, azon már megjelent egy újabb, ugyanolyan rózsa.

(...)

A szoba, amelybe az ajtó nyílik, tele van tollal, fentről lebegnek lefelé. Amikor áthaladsz a helyiségen, a tollak úgy hullanak, mint a hó, beborítják a csapóajtót, hogy nem is látszik többé.

Amikor belépsz a következő szobába, átható fenyőillat csapja meg az orrod: egy örökzöldekkel teli erdőben találod magad. Csakhogy ezek a fák mégsem zöldek, hanem ragyogó fehérek, és csak úgy világítanak a sötétségben.

(...)

A csíkos sátorfal megmerevedik, a puha felület megkeményedik, ahogy a sátorponyva papirossá változik. A falakon szavak jelennek meg, géppel írt levelek kézírásos szövegek közt. Celia felismeri néhány Shakespeare-szonett sorait, és egy-két töredéket különféle görög istennőkhöz szóló himnuszokból. A versek betöltik az egész sátrat. Már teljesen elborították a falakat és a mennyezetet, lefolynak a padlóra."

Azért amíg Marcora és a rendes télre várunk, mi is próbálkozhatunk.

Karácsony előtt a svéd bútorosnál árultak hópelyhes girlandot.

Van a házunknak egy olyan része, ahonnan az ajtók nyílnak. Amolyan szükséges rossz. Próbáljuk legalább poénossá tenni, ha már széppé nem sikerül, festettem oda egy arany fát, és egy hétvégén a földgömböt leszereltük a törött állványáról, hogy itt kezdjen új életet. (Két bölcsész ha villanyt szerel - ez is megért volna egy bejegyzést :-)

Most a földgömb helyére felkerült a hópihés girland. Már így, egy csomóban is odáig voltunk tőle.

Azért a hulladék fák, deszkák, lécek (= leendő paradicsomkarók) közül előhalásztam néhány vékonyabbat, lefestettük fehérre.

Egy rácsot eszkábáltunk belőle. Az egyszerűbb fajtát, a két szemközti falra felcsavarozott Párom egy-egy lécet, a többit pedig csak keresztben ráraktuk. Hevenyészve rátekergettük a girlandot.

Vettem szép csomagolópapírt, gyönyörű, szálkás, férfias kézírással. Marco az ilyenből állatokat hajtogat, fekete tintatengeren úszó vitorlást varázsol ...

... mi hópelyheket vágtunk, fehér gyöngyökkel cérnaszálra fűztük és a rácsról lelógattuk.

Kreatív boltban lehet kapni hófehér tollat. Én is azt kerestem, amikor megláttam, hogy már készen, vékony drótra fűzve is lehet kapni. Hurrá! (A legjobb az volt, hogy a sorban mögöttem álló pasi, akit szemlátomást valamiért KÜLDTEK a boltba, annyira nem az ő közege volt, végig kíváncsiskodott: -Úristen, ezzel mit fognak kezdeni?! - így nyitott, és innen csak lefelé vitt az utunk.)