Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 26.3

Festékboltban jártunk. Gyerekkézbe való, kicsi festőhengert vettünk.


A pénztárnál jártunk (ami egyben a kiszolgáló pult is, a hagyományos kis, sötét festékboltban voltunk), amikor az eladónő hirtelen előrántott egy tálat és Másodszülöttem elé tolta.
- Cukorka???
A kisasszonynak fel sem tűnt az egész, ő nagyon boldog volt a festőhengerével, hengerezett vele a pulton, a saját lábán és az én orromon egyaránt, de a nő nem hagyta annyiban.
- Cukorka???
A kisasszony ezt már nem tudta nem észrevenni, kicsit értetlenül nézett a nőre, minek kérdezgeti tőle azt a cukorkát, szemlátomást ő jól elvan a hengerezéssel.
- Cukorka?
Én vállaltam el, hogy lecsapom a labdát, mert láttam, hogy a gyermekemet egyáltalán nem érdekli sem a nő, sem a cukorka.
- Köszönöm, nem kérünk cukorkát.
Na, ezen rettentően megsértődött az eladó, a cukorkás tálat félrelökte, felmarta a pénzt a pultról, a visszajárót kicsapta, és nagy csapkodva hátat is fordított nekünk.

Nem akartam én vele összebarátkozni, de nem értem, miért sértődött meg. Az a baja, hogy a gyerek nem ugrott rá nagy boldogan a cukorkás tálra?
Akkor most elárulom a felnőtteknek (legalábbis a kevésbé figyelmeseknek), hogy a gyerekek jelentős része egyáltalán nem akar mindig mindenáron egyre csak édességet nyammogni. Nem tudom, mikor, hogy alakult ki, hogy ha az ember gyereket lát, rögtön akar valami édeset a gyerek szájába tömni, de én figyelem, hogy ez nem a gyerekeknek fontos annyira.
Megfigyeltem, hogy ha a piacon gyümölcsöt kapnak a gyerekek, annak általában mindegyik nagyon örül. Mégis olyan érzésem van, hogy mintha kezdene kikopni a piacokról, zöldségesektől ez a szokás, legalábbis régebben mintha gyakrabban találkoztam volna vele.
És egyébként akár duzzoghatnék, csapkodhatnék én is, mert nem értem, onnan, hogy gyanútlanul bementünk egy festékboltba, hogy jutottunk el odáig, hogy már megint rossz minőségű édességgel akarják a gyerekem etetni.

Megjegyzések

  1. http://tudatosvasarlo.hu/cikk/egeszsegtelen-menza-mit-tehetunk#comment-28098

    kérlek olvasd el a kommentemet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van.  És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász fő...