Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2012

Többször,

több helyen kifejtettem már, mit gondolok az iskolai, óvodai kézműveskedésről. Most nem is lovalom bele magam, rögtön azzal kezdem, amivel végződni szokott a mese, hogy tanulságokat, következtetéseket fogalmazok meg. Legyen elég annyi, hogy ha rajtam múlik, nem buzdítom a kisasszonyokat arra, hogy papírból vágjanak ki valamit (bármit) és azt ragasszák fel valahová (bárhová). Vagy össze. Természetesen hajlandó vagyok kivételt tenni. Például a csiszolópapírok miatt. Felfedeztétek már, milyen szép, őszi színekben kaphatóak? És a felületük is nagyon érdekes. És csillognak a napfényben. (Ráadásul a scrapbook papírnál mondjuk sokkal olcsóbbak. Ahol a legkisebb is számít 53 Ft volt darabja, egy barkácsáruházban 125 Ft.) Vettem még hungarocell koszorúalapot is. Ez valójában egyet fizet kettőt kap termék, mert ha kettévágom, akkor is tökéletesen használható az eredeti funkció szerint. Ráadásul így kevesebb díszítés is elég rá. A smirglikből babérleveleket vágtam. (Kép nem kés

Tökfilkó

az idén is készült. Nem is egy. És ha már úgyis belecsúsztunk a Halloween-hangulatba, sütőtökös desszertet csináltam. Tiramisut. Annyi az egész, hogy a mascarpone-s krémbe sült sütőtököt és sok fahéjat kevertem. És barna cukrot használtam. Nagyon finom volt, első nekifutásra megettük a felét. (És én még azon tűnődtem, hogy milyen rengeteg lesz. Ha. Ha-ha.) Nekem a kedvencem mégis a krém színe. Gyönyörű, tavaszi barackvirág.

Méghogy

kisbolt, méghogy nagybolt! Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a szürreális és abszurd kalandjaim bármilyen kereskedelmi egységben megtörténhetnek. Egy szürke, punnyadt októberi délutánon begurultam a benzinkútra. Szokás ilyenkor, hogy egy segítőkész benzinkutas odapattan, hogy megtankolhat-e. Tudom én, hogy ez a gesztus be van építve a bérükbe, mégis általában inkább köszönöm, de tankolok én. Most még ez is jól indult, a kutas épp egy másik kocsit tankolt. Tank nyitva, töltőpisztoly benne, amikor láttam, robog felém a kutas. - Köszönöm, megtankolok én. - Ugyan, ne koszolja össze a kezét, majd én. (Valami kényes-fényes kiskisasszonynak látszom, vagy mi van? Biztos kedvességből mondta, inkább nem reagálom túl.) - Köszönöm, tankolok én. - De csorgatja össze a kocsit a benzinnel, nem látja?! (??????????? És akkor mi van? Nem az ő kocsija, nem ő fizeti a benzint, akkor meg? Egyébként nem szoktam literszámra a kocsi mellé tankolni a benzint. Már az előbb sem kedvességből mondta.

Nincs igazság.

Az tényleg égbekiáltó igazságtalanság, hogy szombaton iskolába kell menni. És lehet ezt még tetézni, mert csak Elsőszülöttem megy holnap melózni, mi, többiek itthon lébecolunk majd. Persze csüggedt a kisasszony rettenetesen, mi meg próbáljuk tartani benne a lelket - nem is részletezem, gondolom, sok családban ez van most műsoron. Azért egy kis kedélyjavító meglepetést becsempészek majd reggel az iskolatáskába. Meséljenek a képek.

És egy zsiráfot

tudnál varrni? Tudnék. Pirosat? Pirosat is. Aztán persze jött e-mailben a történet is, és a fejemben már lassan kialakult, milyen is lesz az a zsiráf. Ilyen lett:  Szerettem volna, ha nem egy minimalista zsiráf lesz, de a csicsát mindenképpen kerülni akartam, az a hosszú nyak meg annyira adta magát, hogy kezdjek vele valamit. Mintha sál lenne, egy idézetet tekertem (hímeztem) rá; Lábaid a földön, gondolataid a felhők közt járjanak.

Miért NE tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogy felismerjék a zöldségeket?

Nagybolt, tanuló pénztáros, mint már annyiszor. Mi pakoljuk fel az árukat a szalagra, ő leolvassa a kódokat, mér, teszi a dolgát. Amikor ezekre a paprikákra kerül a sor, a pénztárgép kijelzőjén megjelenik, hogy KALIFORNIAI PAPRIKA 199 FT/KG 52 FT.   (Persze nem gondolom, hogy csak úgy, magától, esetleg valami varázslat folytán jelent meg ez a szöveg, nyilván a pénztáros lányka az ennek megfelelő kódot billentyűzte be, szemrebbenés nélkül.) Azaz 52 Ft a három paprika. Csakhogy ez nem kaliforniai paprika, hanem kápia, aminek 69 Ft volt darabja. Így fizettünk 207 Ft helyett 52 Ft-ot, szemrebbenés nélkül.

Hozzám

már megérkezett a Halloween. Onnan tudom, hogy elkezdtem vágyni a narancssárga színre. Ezért főztem pl. narancssárga levest is. Narancssárga levest nagyon könnyű főzni, én most vöröslencséből és sárgarépából főztem, de a sütőtök is jó bele. Ha nem lenne elég narancssárga, egy kis őrölt paprikával lehet rajta segíteni. Turmixoltam, fűszereztem, és kész is volt. Az ilyet mi pirított kenyérkockával szoktuk enni, de úgy gondoltam, adjunk az optikai tuningnak, csináljunk Halloween-tök arcokat a kenyérből. Sajnos a kenyér friss volt, így elég nehezen lehetett vágni, de azért sikerült néhány arc és morc is. (Aki még nem olvasta, az a morc okat a Nefelében keresse.) Amikor már elég sok frusztráció vibrált a levegőben, eszembe jutott, hogy még nem raktam el az új kiszúróformákat. Már csak meg kellett pirítani. 

És a ráadás

teáskanna-melegítő ügyben. Az történt, hogy miközben az elsőt terveztem-varrtam, újabb és újabb ötleteim születtek. Ez a változat azon túl, hogy tartja a teáskanna melegét, egy történetet is elmesél. Egy lányról és egy fiúról, és persze a teázásról is.  Itt  kapható.

Hogy tudnék-e

teáskanna melegítőt varrni, azt kérdezte Orsi. Tudnék. És ami még jobb, szeretnék. Igazából már rég' szerettem volna, de nem volt kinek. Nagy örömömben nem is egyet varrtam, hogy lehessen választani. Az első: És kifordítva: A második: És kifordítva: A harmadik, teáskanna applikációval az egyik oldalán: És két teáscsészével a másikon. Az egyik csészéből kilógó filtercímkén (így hívják egyáltalán?) hímzett felirat; A boldogság egy csésze tea. És kifordítva:  Orsival közben többször egyeztettem, sok segítséget és egy kedves történetet is kaptam tőle. Amikor egy képet is küldött a konyhájukról, már tudtam, melyiket fogja választani. Jól gondoltam :-) A másik kettő  itt és  itt   kapható.

Hűtőmágnes

nélkül lehet élni, de nem érdemes. Ezt abból gondolom, hogy minden ismerősömnél tele van mágnessel a hűtő ajtaja. Naná, hogy nálunk is :) Egy ideje magam gyártom a mágneseket, és szezononként cserélem. Ha a neten bolyongva találok jó képeket, vicces, frappáns feliratokat, már mentem is le, nyomtatom is ki. Amikor egy adag összejön, előveszem a lamináló gépet, és a mágnesszalagot, és kezdem a sorozatgyártást. A képeket laminálom, körbevágom. A hátoldalokra kis mágnesdarabokat ragasztok. És már mehetnek is a hűtőre. Még az is lehet, hogy az adventi naptárba is hoz majd néhány hűtőmágnest az angyal :) 

Van egy

játék, a LÜK , amit Elsőszülöttemék iskolájában használnak az órák színesítésére. Számos kis része van, és ahogy ez már lenni szokott, újabb és újabb füzetekkel bővíthető a gyűjtemény. Immár második éve gyűlnek a füzetek, egyre nagyobb gondot jelentett a tárolásuk. A tanárnénik az iratpapucsos megoldást találták ki. Hogy mindenki visz egy iratpapucsot, abban tárolja az alapkészletet és a füzeteket is. Értem én, tehát vigyünk egy iratpapucsot. Rögtön eszembe is jutott, hogy néhány éve vettem a svéd bútorosnál fából (ok, rétegelt lemezből) ilyet, de már nem használjuk. Mindig csak pakolgattuk, hogy majd felvágjuk gyújtósnak, de valahogy nem került rá sor. Nem volt hozzá szívünk. Kicsit szétnéztem a farakás környékén, és már meg is volt az iratpapucs. Fellelt állapotban. Lelakkoztam egy, kettő, három rétegben, fehér lakkal.  Azt terveztem, hogy dekupázsolok rá valami mintát. Hogy milyet, azt természetesen Elsőszülöttem választhatta ki. Megmutattam neki az összegyűjtögete