Ugrás a fő tartalomra

Végre!

Végre! Végre! Ma esett a hó! Épp ma, amikor egy kislánynak ez nagyon fontos volt. Mondjuk ő azt szerette volna, ha legalább derékig érő hó esik, de azért ennek a kis semminek is örült, a maga módján. Reggel, amikor a szakadó hóesésben iskolába mentünk, azt mondta, hogy mire ő hazaér, és hóembert építhetne, úgyis elolvad az egész. Nem, nem pesszimista a kisasszony, hanem realista.
Mert mire iskola + néptánc után hazaért, tényleg elolvadt az egész.
Szerencsére ebéd után kimentek az udvarra, és építettek egy nagy hóembert.
És én is megtettem, ami tőlem telik.
Hazafelé bementünk a papírboltba, vettünk öntapadós fóliát (??? Ha valaki tudja, pontosan mi a neve, segítsen!). Feketéből fél métert (sok maradt, 35 cm is elég lett volna), narancssárgából 10 cm-t és barnából 20 cm-t. Az egészért 400 Ft-ot fizettem.
Másodszülöttem segített vágni és felragasztgatni, és íme, most így néz ki a hűtőnk:

 Olyan jó mulatság, hogy csináltunk holnapra  kulacsot is. A maradék öntapadósok kellenek hozzá, egy kis maradék filc, és egy üres joghurtitalos flakon.

Ui: A játék lezárult, Bergamott nyerte a filcpiac csomagot. Gratulálok.
A következő játék február elején indul, készüljetek bátor ötletekkel!

Megjegyzések

  1. De jó! Most sajnálom csak igazán, hogy beépített hűtőnk van. Én egyébként a csokikat szoktam hasonlóképpen becsomagolni télen és így adom át.A visszajelzések szerint ebben az a baj, hogy így viszont nehezükre esik kibontani, megenni.
    Szia!
    Ágnes

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon, nagyon szavakat sem találok:-))))Ha egyszer csupasz lenne a hűtőnk....legszívesebben azonnal lekoppintanám (már bocsánat és persze engedelmeddel)!

    VálaszTörlés
  3. Ez a csokicsomagolás ötlet tetszik nekem. Ha egyszer lesz nálunk egy egész tábla csoki annyi ideig egyben, hogy át tudjam csomagolni, még az is lehet, hogy kipróbálom.
    A mi hűtőnk sem ilyen szokott ám lenni, de december elején leszedtem az összes felmágnesezett kis izét róla, mert az (egyik) adventi naptárunknak kellett a hely. Most igyekszem ezt a rendes hűtőajtót fenntartani.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van.  És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász fő...